Odukat és kriptákat pattant
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Husvét szent tavasza
S ilyen marad.
Miért tudjon Ő az embervérről,
Mikor künn, a Tavaszban
Minden csoda csodát csinál
S minden drága fizetség megtérül?
Óh, Tavasz, óh, Húsvét,
Emberek ősi biztatója,
Csak azt szórd szét köztünk:
Állandó a tavaszi óra
S ilyen marad.
Krisztus támad és eszmél,
Odukat és kriptákat pattant.
Van-e gyönyörűbb ennél?
Beteg szívem most be tele-nagy,
Milyen jó volna máskor élni,
Máskor s tán máshol:
Láz, virágzás, gyönyörű Húsvét,
Jaj, itt nálunk, be fekete vagy.
Mikor halt meg itt a büszkeség
S volt jó itt élni nagy szivekkel,
Tele szivekkel?
Utat készít itt most a Fátum
S letépi Húsvét minden zöld diszét.
Hol a magyar százfelé dacolt,
Szívós és bolond erejével,
Szép erejével,
Mely szabadra tört, ágált mégis
S kinek dolga Isten dolga volt?
Rongy, züllöttség, bomlás és boru,
Csoda, hogy még vannak néhányan,
Szegény néhányan,
Kiknek kell még ilyen országban
Szabadságért a harc-háború.
Beteg szivem most be tele-nagy,
Milyen jó volna máskor élni,
Máskor s tán máshol,
Mert itt mindent letép a Fátum:
Fényes Husvét, be fekete vagy.
1914.
I. A ledöntött templom
A gyermekkorom öreg erdejét
Kegyetlen kéz fektette le,
Nagyszombat estéjére épp.
A megmaradt gyér fák között,
Mintha nem történt volna semmi sem:
Madár dalolt.
Az ég a puszta földre ráhajolt.
Isten ledöntött templomában
Elmerülve, sokáig álltam.
Nekem műtermem volt.
Itten dolgoztam én.
Ó, mennyi emlék, mennyi költemény
Ölelte át e vén fák derekát!
Most vége hát…
2. Öreg erdőm
Öreg erdőm, hiszen mi elmegyünk,
Én is, Te is.
Csak a Ritmus marad,
A Lélek örök, rejtett ritmusa.
Nekem Te adtad, én átadtam másnak.
Öreg erdőm, hiszen mi elmegyünk.
És fittyet hányunk mégis a halálnak!
3. Ami test volt…
Ami belőled test volt, test marad,
Anyag, – hogy rajta megosztozzanak.
Az asztalos, s a fakereskedő.
De ami benned nemesebb erő:
Az az enyém,
Belémszívódott örök költemény.
Ami belőled test volt, test marad.
Te most már szekrény leszel, asztal, ágy,
És benned teljesül sok bűnös vágy,
És benned gyűlik fel sok hitvány holmi,
Leszel fiók, mit fognak ki-betolni,
S leszel nyomorult kincsek őrizője.
De bennem szunnyad a lelked jövője!
És bennem zúgni fogsz!
Tavasszal smaragdszínekben ragyogsz
És ősszel hullatod a leveled.
Te bennem folytatod az életed…
4. Azért is élsz!
Azért is élsz!
A gondolataim
Nézd: a te tölgyeid!
A lelkem győzhetetlen talajába
Bocsátottad le bús gyökereid.
Halk mozdulásom: rügybepattanásod,
Kőkemény csendem: a te hallgatásod.
Bennem nő ki száz lemetszett karod,
Az én viharom: a te viharod,
Az én koronám a te koronád.
Hol a fejsze, mely belőlem kivág?!
5. Irtások
Az irtásokban mért nő több virág
És szebb virág, mint máshol?
A sok virág ünnepre készül,
Mindenkinek szép és senkit se vádol.
Az irtásokban mért nő több virág
És szebb virág, mint máshol?
Kolozsvár, 1922. húsvét
Itt van, nemde,
Ön is vette észre,
A gyermeknap,
Mely terhet ró kendre?
Urnák állnak
Kint az utcasarkon,
S a sarkadra
Lépnek s mondják: pardon!
Úrnők mondják:
“Pardon! álljon meg kegyed,
S ejtsen az urnába
Fillért avagy bankjegyet.”
És az arcunk
Szép lesz, mint a kréta,
Eszünkbejut tegnapelőttről
A margaréta,
Hej,
S búsan lecsügged a fej.
Ámde
A bún az ember
Könnyen tul ad,
S ismét víg lesz a hangulat,
Mert Borbély Lili,
Ki a táncban cárnő,
S aki a legszebb hacacárnő,
Ellejti még egyszer
A hacacárét,
S te úgy véled, jó olvasóm,
Hogy nem kár
Az utolsó krajcárért,
Mely zsebedben maradt még ma,
S kiadod azt is
Jótékony célra.
Azonban
A jótékonysági haszonban
Percentet ad ő is,
A Nagyerdő.
Hol illatos lesz a lég
A sok néptől,
Mint a tepertő,
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris,
És lezajlik
A víg népünnep,
Lesz sok rúdmászás
És nem kevés
Lepényevés
És egyéb attrakciói
A szent ügynek.
Így a város
Minden lakója
Lerója
A gyermeknapi akciót,
S csak én egyedül képezek
Egy nem ünneplő frakciót.
Ajkamon sóhaj rándul át,
Mert nem tehetek az urnákba,
Legfeljebb, sajnos,
Pár zálogcédulát.
1913.
A Nagyerdőn vagyunk! A viztorony mellett.
NYUSZIK KARA (üdvözli a felkelő napot).
Mi vagyunk a nyuszikák,
Rajtunk gyönyör uszik át,
Ma fog a húsvét lefolyni,
Ma fogunk, ma fogunk
Piros tojásokat tojni.
Megírta az Én Újságom
Szép húsvéti száma,
Tojunk egy szép piros tojást
Mindenkinek máma.
Mindenki kap egy szép tojást,
Nem vagyunk mi meddők,
Még Prohászka is kap tőlünk
Egyet avagy kettőt.
PROHÁSZKA HANGJA (a távolból).
Rátok gondolok, nyulacskák,
S kél bennem fohászka,
A távolból áldást küld a
Búcsúzó Prohászka.
Áldott legyen tojásotok
Sárgája s fehérje,
Tojjatok egy piros tojást
A szerbek fejére.
Hajnali görögtűz. A nyuszikák tojnak. A víztorony orma zengeni
kezd, mint Memnon szobra Egyiptomban, s ő is köszönti a hajnalt.
A VÍZTORONY:
Felépültem végre
Pótadói pízből,
De testemben nem megy
Sehogyse a víz föl.
Na de csakhogy felépültem,
Kint vagyok a vízből.
Csak egy nagy súlya nyom
Engemet a gondnak:
Mért van nekem olyan ormom,
Mint amilyen Párizsban van
A nagy Pantheonnak?
AZ ALKOTÓ SZAVA (t. i. a víztorony alkotójáé):
Ne nyomjon tégedet
Nagy súlya a gondnak,
Pantheonnak kell lennie
A jó víztoronynak:
Beléd lesz majd sok városi
Vívmányunk temetve,
Nagyszerűen illenek majd
A te – vízfejedbe.
A HÚSVÉT NEMTŐJE:
De most kezdődjék a locsolkodás,
Az ősi szertartás! Jó víztorony,
Loccsants a légbe enyhe vízsugárt,
Locsold le például a szürke port,
Mit Debrecenben szellők szárnya hord.
A VÍZTORONY (búsan):
Szép az, amit kegyed izen,
De kevés ahhoz az én kis vizem.
NEMTŐ:
S nyulacskák, ti is legyetek serények,
Viruljanak a nyuszika-erények,
Lustálkodni egyőtöket se lássak,
– Költsétek ki az ajándékokat,
Amit majd örömmel fogad
És elküld sok nagy férfiú egymásnak.
Igyekezzetek nyuszikák:
K. Tóth Mihály úr puszikát
Küldjön Márk Endre bácsinak,
Aki viszont barátilag
A kultúrtanácsnokot lepi meg,
Ez meg prezentet küld a Beöthynek,
És így tovább, körbe-körbe,
Költsetek ki egy új Nemzetes asszonyt
A Csokonai-körbe.
Csináljatok sok ilyen kedves dolgot,
Legyen Debrecen végre boldog.
Tableaux! A húsvét végleg felvirrad. Ünnepi csend,
melyben csak az üzleti élet halk pangása hallik:
Ping-pang,
Giling-galang.
Ácsi, ácsi.
Húsvétra írta ezt a jó kisgyerekeknek
Torpedó bácsi.
1913.
Véget ért a
Szilveszter-éji szender.
Felkelne az ember.
De nem mer.
Mert jön a kenetes
Basszusú szemetes.
És jön a gyászos
Szopránu gázos.
Jön a májfoltos
Sarki boltos.
Sőt, jön a bordó
Orrú levélhordó.
Jönni nem restel
Hajlongó testtel
Uram s parancsolóm:
A házmester.
Vele jön nyájas kibice,
A vice.
Jő és belém kiván sokat
A nő, aki rám mosogat.
Jön vidáman a szabószámla,
S arcáról a bőr le nem hámla.
Jön bús, fekete sál alatt
A temetési vállalat.
S jön az olcsóságmentes
Hentes.
És buékot nyihogat, ó,
Minden páholynyitogató.
Fiákeres és ószeres
Reámborulnak: ó, szeress!
És jön emez, és jön amaz,
És jön háromszor ugyanaz.
S jönnek tizezren.
S ájultan fekszem.
S tolongnak vadul
Az ágyam körül,
S direkt mind az én
Újévemnek örül.
Nyüzsögnek zsúfolt rendben
A széken, asztalon, kredencen
És a sézlongon.
És keresztül a sok tolongón
Hozzám jutni alig tuda
A guta.
1913.
Vígan rikkant a Pasics, a Pasics:
Monarchia! rendre sohse
Utasics, utasics!
Szerb térdeken kivirágzott a retek, a retek,
Én csak mindig kikötőcskét
Szeretek, szeretek!
Szerb homlokon retekből nő a redő, a redő,
Nem ártana egy tengeri
Feredő, feredő!
De a fránya nagy hatalom mind irigy, mind irigy,
Így szólanak: a tengertől
Elerigy, elerigy!
Bánat árnya Pasics retkén átsuhan, átsuhan,
Opasno je, ez nem fürdő,
Csak zuhany, csak zuhany!
1912.
Én pad vagyok, és sok a bánatom,
Egész pad lényem belekábul,
Elvégre kérem, bár fábul faragtak,
Én se vagyok egészen fábul.
A Nagyerdőn most, tetszik tudni,
Tavaszodik, s engemet kitettek,
S most rám ül boldog és boldogtalan,
Nett nők és kevésbé nettek.
A nők miatt még nem is volna baj,
De urak miatt tör a frász ki,
A minap például rámdült szerényen
A kecses és molett Révi Náci.
Sőt nemcsak rám ült, hanem rám is állt,
És tartott önmagának egy beszédet,
A frázis-hasznosításról
Szavalt ott egy pár rettentő szépet.
A frázis szerinte az a Hortobágy,
Amit egyedül hasznosítni szabad,
Figyelmesen hallgatták Nácit
A tücskök s bogarak a pad alatt.
Aztán amikor elment Náci,
Jött oda nekem a nőegylet,
Rámült és így szólt: most divat a zsúr,
Tartsunk hát mink is egyet.
Gyerekek, félévtől lefelé
Dsiggeltek rajtam s kupléztak emellett,
Öreg, viharvert pad vagyok,
De bevallom: pirulnom kellett.
Hej, bajos, nagyon bajos az élet,
Furcsa a világ így tavasz fele,
Most nyit a gyerekzsúr s Náci s a szerelem,
Az ember megbolondulhat bele.
1912.
Az újságlapok
Fennen hirdetik,
S mi jámborok
Csak elhisszük nekik.
Garmond betűkből
Durchschussolva jól,
Száll, száll a hír
A megkent gép alól.
Aerenthal megy!
No, tán javára vál,
Hisz örökké csak
Ő sem álldogál.
Hát ül és megy,
S ha kedve úgy vagyon,
Elheverész
A ringó pamlagon.
A publikum meg,
Mint eddig csinálta,
Unalmasan
Bámul a nagyvilágba.
Mert nem történik
Oly nagy változás!
Aerenthal megy,
És jő helyette más…
1912.
Kedves Pál,
Levelet eddig nem irál…
Írjál!
Újság semmi,
Jobb itt nem lenni…
(Enni vagy nem enni?)
Miközben írok, előttem hegyek,
Körültem legyek,
(Sajnos, több legyek, mint hegyek…)
Remélem, mióta távol vagyok
Bus a
Zsuzsa…
Miki írt egy képeslapot,
Válaszul majd egy másikat kap ott,
T. i. Füreden,
(Hja, ilyen az élet, üregem! …)
Mi megint a Gajdoséknál lakunk,
A korzóra néz ki az ablakunk,
Kint pár tehén, liba és tyúk dülöng.
(Különben a pesti korzó se különb.)
A múlt héten itthon volt a Frédi,
Aki a front mögött a hazát védi,
Beszéde most is a régi, laza,
(Szegény haza…)
Piciről semmi jót se közölhetek,
Pici fogy, rosszkedvű, öregszik, beteg
Bár Tóthék reggelenként neki a lelküket is majd kiteszik,
Pici abból már nem eszik…
Na most már elhagyom levelem, a szegényt,
Mert fordítani kell a detektiv-regényt,
Kézcsókokat küldök, akiket illet,
Te meg írj már egy kis levillet…
üdv! Pádi
1918.
