Béke témájú versek

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, – ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor

ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?

Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!

s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

1938.

Radnóti Miklós: Írás közben

Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
e forduló világ és az ordas emberek.
Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek
között neveltek engem gyilkosok s megszoktam
rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.

Igaz, jó szerteütni néha, de békében
élni is szép lenne már s írni példaképen.
Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel
s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

1935. március 17.

Feleky Sándor: Fészek az ágyúcsőben

Elhagyott vár. Ki tudja hány
Év suhant el már felette.
Egy zugában öreg ágyú
Henyél búsan, ott feledve.

Rozsda lepi. Megviselték
A viharok, ezer vészek.
Most torkában meghúzódik
Szépen egy kis madárfészek.

Honnan egykor mennydörögve
Száguldott a golyó messze,
Onnan most a gyilkos csőből
Madárdal száll zengedezve.

Csak hallgatom, csak hallgatom,
Milyen édes, szelid ének!
Nem hiszem, hogy magasztosabb
Himnusza vón a békének.

Úgy érzem, e madárnótát
A szél, messze, szertehordja.
S minden szívbe e világon
Belopódzik egy akkordja.

S lelkemben egy boldog ábránd
Csodás álmot szőni késztet:
Minden ágyúcsőben egykor
Zengő madár ver majd fészket!

S az a dal, mi onnan csendül,
Legszebb dal lesz a világon:
Valahára valóvá lett,
Dallá érett édes álom!

Ady Endre: Béke

Hágában konferenciáznak,
Párisban helyreállt a csend.
Nálunk csak úgy dühöng a béke,
Csendes, nyugodt a parlament.
A vén világrész vesztét érzi,
Minden lecsendesült, nyugodt,
Ilyen botrányos békességről
A történet még nem tudott.

Észak ködös, fagyos mezőjén
Egy nép rabláncban görnyedez,
A germánok büszke Cezárja
Szabad sziveknek tőrt szegez,
A gall hajó hullámban táncol,
Egy uj Marseillaise hangja cseng,
Kenyeret kér a népek ezre –
S mégis dühöng a béke, csend.

Farkasszemet néznek egymással
Országok, népek, nemzetek,
Ezer törekvés, ezer eszme
Igázza le a szellemet;
Földrészünkön nagy tisztulás kell,
Vihar, mely messze-messzezeng,
Harc kell, mely igaz békét szüljön,
Mert most hazug a béke, csend!…

1899. június 15.

Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés

Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.

Harcos katonák is
Fölnéznek az égre
S rágondolnak álmodozva
A testvériségre.
Bujdosó raboknak
Idegen párnákon
Kedveseik szelíd arcát
Ringatja az álom.

Fáradt katonák ti,
Pihenjetek szépen
Karácsonyfák lángja körül
A mi szent esténken.
Gondoljatok hittel
Zsolozsmát dalolva
Eljövendő boldogságos
Szent karácsonyokra!

Csukaszürke köntös
Kopott, tépett szárnya
Megváltó nagy békességet
Hoz most a világra.
Győzelmes örömmé
Válik majd a bánat,
Lesz még otthon víg karácsony
Magyar katonáknak!

A Makón pihenő katonáknak

Tóth Árpád: Vers az orosz importról

Ukrajnával megvan a béke,
Tehát a reménység péke
Teljes joggal dagasztja
A keblet,
Mivel sok bajunk ilyenformán
Eggyel kevesebb lett.
Most már jöhet vígan át a határon
Talicskán, vonaton, batáron
Az ukrán gabona,
S az sem babona,
Hogy jöhet bőven más is,
Mindenféle import,
Mely visszaadja jókedvünknek
A régi himport.

Hát kapunk majd nyári zakónkra prémet,
A krémesünkre orosz cipőkrémet.
Kapunk a levesünkbe kancsukákat,
Nőstény potykákat s kövér kan csukákat.
És hoznak be, majd meglátja kegyed,
Retket, répát s orosz kenyérjegyet,
Jön továbbá vagy harminchat korosztály
Pólisi, kiket nem tűr az orosz táj;
Világításunk javításaként
Kapunk két vaggon szép északi fényt;
Valódi orosz teát ihatunk,
Mit ebben a dohánytalan világban
Leöntés után el is szíhatunk;
És kik poloskás sorsuk átkozák,
Jön számunkra dobozszám a kozák
Védjegyű szer, a páratlan zacherlin,
És kéjjel vakarózhat Pest és Berlin.

*

Oh, mint a hű szerelmesek a párjuk,
A sok orosz jót epedezve várjuk,
Sohajtva zeng a költő dalos ajka:
Jöjj szamovár és trojka s balalajka!
Ám egyelőre egy cikk van csupán,
Mely vígan üti kegyedet kupán,
S mely meg se kérdi: hátha, hátha
Nem is lesz béke! – ő mégis csak eljön
Az influenza, a hű orosz mátka…

1918.

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra - Pápai Erika (Vers mindenkinek)

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk:

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: “Nem haragszom!”

Néha rángatom, cibálom: –
tudja hogy csak őt kivánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke.

Kosztolányi Dezső: Dante a “Croce del Corvo”-ban

Sötét szemekkel, űzetvén a sorstól
rongyokban állt meg a hideg kövön,
ahol magasba szökkent a kolostor,
s hideg falak közt nyílt hideg öröm.

Riadva látta szörnyű lángban égni
a fráter a költő tüzes szemét,
amelybe vészesen forgott az égi
tűzrózsafény és a pokolszemét.

Hozzája lépett s kérdé: “Mit keressz te?”
És Dante lelke elszállt messze, messze,
lelkét a poklok lángcsodái tépték.

Majd rátekintett a komor ivekre,
a víg paparcra s tompán megremegve
elfáradottan, sírva nyögte: “Békét!”

Tóth Árpád: Hát lesz béke?

Kedves olvasóm, nyögve kérdem:
Érted te ezt a béke-dolgot?
Mert én nem értem.
Száz szónok szaval, majd belekékül,
Hogy ő szívesen, rögtön békül,
Neki békére van nyújtva karja.
Csak a másik fél is akarja!

Moszjő Clemenceau s Lloyd George, a mister,
A sok kövér ciril miniszter
Nem hagynak a fülemnek békét,
Hogy aszongya, ha lehet, bizisten,
Ők rögtön megkötik a békét!
Eszembe, lásd, most ez ötlött, ni,
A béke helyett, kérlek szépen,
Nem őket kellene megkötni?

1918.