Béke témájú versek

Tóth Árpád: Rozskenyér

Nézem a homorú völgyet,
A tárt ölű lapályt:
Nagy, ősi fenyőfa-teknő,
Mit vén idők véseje vájt.
A jámbor tót falucskák
Mint békés rozskenyerek
Töppednek a barna teknőn,
Mind oly szelíd s kerek.

Falusi, kerek kis sorsok
Jóízét érezem,
A sok apró, messzi tornyot
Simogatni nyúlna kezem:
Ó, falvacskák, kiket a béke
Hűs kovásza dagaszt,
Békételen szivemnek
Izenjetek vigaszt!

Már esti homályban ültök,
Csak itt fenn sajog a táj,
Fátylasodó szememnek
Hunyó nap bús tüze fáj;
Hunyó, rossz nap parázsa
Szívembe ette magát, –
Kis falvak, pöttömnyi békék,
Adjatok jóéjszakát…

Álmodjam rólatok ma!
Míg csöndetek takar,
Pelyhes csönd, szívig és állig,
Tán zsongul az árva zavar,
Rámsimítja az álom
Sugárzó, szép tenyerét,
S kiformálja szivemből
A béke rozskenyerét.

1924, Ó-Tátrafüred

Harsányi Kálmán: Béke

A mezőn,
A réten,
Csöndes nyári éjjel
Harmatos
Köntösét
Teregeti széjjel.

Lomb, virág,
Falevél,
Pehelypuha pázsit,
Halovány
Csillagok
Könyűitől ázik.

Lágy szellő
Sohajtva
Száll a rónán végig,
Susogva
Szeliden
Altató meséit.

Altató
Meséit
Embernek, virágnak,
Kilobbant
Hamvadó
Pásztortűz parázsnak.

Átsuhan
A falun
És bűbájos álom
Enyeleg
Hajnalig
A fáradt pillákon.

Átsuhan
A réten
S millió virága
Kis fejét
Lehajtja
Pázsit vánkosára.

Azután
Tovább száll
És röpte nyomába
Utolsót
Lobban egy
Pásztortűz parázsa…

A hold is
Alkonyul,
S haldokló sugára
Fölragyog
Még egyszer
A sötétlő tájra.

És a szent
Keresztnél
Ott a faluvégen –
Eloszlik
Szeliden
A megváltó-képen…

Reményik Sándor: Katonaköpenyeg

Ütött-kopott, ködszürke gallér:
Zsákmányolt hadiköpenyeg,
Alatta édes béke-ritmus:
Tízéves kisleány piheg.

A köpenyt néha fülig húzza,
Alatta kuncogva kacag,
S tovább morzsolja egérfoggal
A napraforgó-magokat.

Hűs szél leng át a kis verandán,
Üvegfalán is áthatol,
A köpeny első két gazdája
Sóhajtott mostan valahol.

Az olasz, aki elvesztette,
Mikor a fűbe harapott,
S a magyar, aki hazahozta:
A nagybácsi, a rég halott.

Egyszerre sóhajtottak ketten
Nagyot, mélyet és boldogat,
Fehér kézzel megsímogatták
A barna kislány-karokat.

Termetükre hiába illett
A zordon kényszer-köpenyeg:
Meg volt írva, alatta egykor
Az Idill édesen piheg.

1930. augusztus 31., Jékely Mártának

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Gyóni Géza: A béke jön

A béke jön, – már mehetek.
Bajtársak, Isten veletek.
Felhőlovam nyergelve áll –
Ne féljetek, ne szóljatok
Ott leszek én a kapunál.

Hol fenyves-árnyas zuhatag
Medrében annyi vér szakadt:
Kárpát kemény szikláinál,
Tarajos, ives hegy gerincén
Felhőlovam büszkén megáll.

Ki megáldottam mentüket,
Bajtársak, kell hogy ott legyek
S köszöntsem, ha behajtanak
Az ős Kapun, a szent Kapun
A diadalmas hadakat.

Kárpát véres lejtőiről
A napsütött dombokra föl
Már menjenek, már menjenek,
Kik oly soká látták sötétnek
A véghetetlen, kék eget.

Mely annyi holt testet takar:
Legyen végső e diadal.
S a vérrel vont határokon
Békés népekkel jó rokon
S boldog legyen már a magyar!

Vérnek ágyából mely kikél,
Áldott legyen már a kenyér,
És annyi mártir-sir felett
Süssön fel édes, szent napod
Munka, Békesség, Szeretet!

Krasznojarszk, 1917. június 13.

Dobos Ferenc: Papirosbéke

A papirokon már rég béke van.
Rajtuk az írás már meg is fakult.
De mindez nem ér semmit, míg a múlt
Háború okai még egyre visszajárnak,
Mint éjféli, rémes, kísértő árnyak,
Féltékenység, irigység, gyűlölet,
S száz más rossz, mi ezek nyomán jöhet.
Nincsenek már győzők és legyőzöttek,
Mert ezen rémek mindenkit legyőztek.
S bármerre tekints:
Köztük egynek is nyugodt perce nincs.
Egyet vesztettek el mindannyian: Krisztust,
S mit Ő hozott, a szeretet parancsát;
És igaz béke nem is lesz a földön,
Míg ezt meg nem tanulják, s meg nem tartják.
A világnak nincs is más menedéke,
Mint a krisztusi szeretet és béke.

Kis János: A béke

Szép a békeség angyala,
A föld mennyé vál általa,
Minden szíveket megnyer,
Egy kies völgy kebelében,
Gyönyörű gyermek képében
A patak partján hever.

Körűle virágok kelnek,
Vígan ugrálva legelnek
A báránykák nyájai.
Ő bájoló furulyával
Játszik a hegy echójával,
S csudát tesznek hangjai.

Cifra lepék környékezik,
Gondosan s gyengén legyezik
A Zephyr lehelleti,
Vagy a nap alkonyodása
S a csermely víg susogása
Alunni édesgeti.