Jóság témájú versek

Péteri Takáts József: A reggel

Szűkül a hajnalnak rózsa pirossága,
Támad a reggelnek eleven világa.
Már a hegynek arany bércén fényeskedik,
Majd halkkal a csendes völgybe ereszkedik.
Itten megpillantja a szűz virágokat,
Melyek széjjelhintik kedves illatjokat,
Felnyitván kebleknek legbelsőbb részeit,
Ahol zárva tartják a harmat gyöngyeit.
A gazdag mezőn is majd nevet sugára,
Mert a mag kalászba megy már nemsokára.
Az erdőnek is fogy mély homályossága,
Világoszöld színre nyílik vidámsága.
Azért a Madarak álmokból ébrednek,
Versenyt énekelve örömnek erednek;
A felkelő napot hangosan köszöntik,
Hál-adó szivöket példánkra kiöntik.
Hagyd el tehát édes álom már szememet;
Már kinyugosztaltad elfáradt testemet.
Lám a Nap is azért tűnt el csak előlünk,
Hogy megáldja akik távol laknak tőlünk:
Mihelyest megtette amott kegyességét,
Megtér, s velünk közli újra fényességét;
S fedje bár a felhő néha tekintetét,
De meg nem gátolja soha szeretetét:
Mint a jámbor ember, ha nincs is nézője,
Néma titokban is sok jóknak szerzője.
Eljár a Nap híven a maga útjában,
Amint az Alkotó szabta jóvoltában:
Hogy mi is bétöltsük szentül tisztségünket,
S a kis galyibákért ne ejtsük kedvünket.
S noha annyi jót, mint a Nap nem tehetünk,
De célunknak mégis úgy megfelelhetünk:
Hogy a szép estvének béköszöntésével
Iparkodó szívünk nyughatik békével.

Sárosi Árpád: Karácsonyest

Terítsetek csak ma is eggyel többre,
A jóságkapu legyen nyitva,
Ki tudja kiket sújt az élet ökle?
Ki áll az éjben kitaszitva?

A pásztorcsillagot nagy köd takarja
És Bethlehem oly messze-messze…
Hadd zúgjon ma a szeretet harangja
S ki szenved, azt ide vezesse.

A jóságkapu két szárnya kitárva,
Mindenki szelhet kenyerünkből, –
Az elesett, a bánatos, az árva,
S ki megtisztulni vágy a büntől.

A Bethlehemi jön be e kapun át,
S megáldja hivó asztalunkat,
– Velem van az, ki a szegénynek is ád,
S útravalót a lelkéből juttat.

Ráday Gedeon: Víz, szél, becsűlet

Még gyermek létemben hallám e szép mesét:
Egykor a víz s a szél s a becsűlet
Bujókást kezdtek játszani.

Elsőben is elbújt a víz,
De csakhamar reá akadtanak
A mélyebb völgyek közt.

Elbújt osztán a szél,
De őtet sem kellett igen soká keresni,
Mert meglelék a hegytetők ormán.

Már a bújás sora volt a becsűleten;
De ő elébb
Ily szókkal szólítá játékos társait:
Halljátok meg, ha egyszer én elbújok,
Engem senki többé sehol fel nem talál.

Ebből foly ily tanúság:
Legféltőbb kincs a becsűlet,
Ha egyszer azt elveszted,
Mindent elvesztettél.

Sárosi Árpád: Együtt leszünk…

A jóság abrosza kibomlik.
Dúsan terül a vendégasztal…
Kit ver az élet, vagy becézget,
Mindenkit anyásan marasztal.

Minden kis ágon áldás hintáz,
Ajtókat nyit a gyertya fénye.
Együtt leszünk, ha jön az óra
S leszáll a Betlehemnek éje.

Együtt leszünk élők s a holtak,
Ha megcsendül a pásztorének…
Legyen gazdagja mind ez éjen,
Az öröm békés kenyerének.

Ráday Gedeon: A ki nem jár…

A ki nem jár a gonoszok tanácsán:
Nem ül a latrok között és nem áll meg
Útjokon, félvén az Urat, beszédjét
Tartja becsesnek.

Boldog az illyen, bizonyára boldog,
Csergedezvén foly küszöbén az áldás,
Csűriben nem fér gabonája s kádja,
Borba mosódik.

Jőjjön ámbátor savanyú veszély rá,
S ostoroztassék az egek Urától,
Ő magát földig megalázza s nyelve
Van zabolába’.

A nagy ítélet veszedelme napján
Éljen és akkor tüzek hulljanak rá,
Sőt rohanjon rá az egeknek öble:
Szíve helyén lesz.

Mert az illy embert maga felsegíti
Az erős Isten, maga nyujtja karját,
És, ha reggel nem, de bizonynyal estve
Küldi segédjét.

Reményik Sándor: Szemben az örökméccsel

Ég, – de azt, aki gyujtotta, nem láttam.
És azt sem, aki szelíd olajával
Táplálja, hogy ki ne húnyjon a lángja,
Szent, személytelen járása-kelése,
Művében dereng alázatossága, –
Hajnalban jár, vagy éjnek idején,
Meg nem foghatom s még nem láttam én.

Ó, égnek, égnek ilyen örökmécsek,
Derengnek, – és nemcsak a templomokban,
És vannak ilyen szolgáló-leányok,
Suhanók, lengők, tűnők, mint az álmok,
Művökben dereng alázatosságok.

Ilyen lélek szerettem volna lenni,
Láthatatlanul munkálkodva menni
Szürkületkor az élet templomába.
Míg künt ragyognak reklám-fényjelek
S lüktet a világ torkában a láva…

Pécs, 1928. november 22., Anyámnak