Kemény Simon versei

Kemény Simon: Páncélos vitéz

Fényes acélpáncélba testem
Kétélű biztos kard kezemben,
Nem érhet semmi baj!

Sisak védi fülem a jajtól
Részvét szívemhez nem lel ajtót,
Nem érhet semmi baj!

Két nagy toll leng a sisakforgón
Egy gyászfeketén s egy vérbordón,
Nem érhet semmi baj!

Szemem hajvékony résen les ki
Villámait azon ereszti,
Nem érhet semmi baj!

A nyil döglötten hull le rólam
Nincs halál a rám lőtt golyóban,
Nem érhet semmi baj!

Lecsapni vaskarom ha fordul
Tigrisfogsorom megcsikordul,
Nem érhet semmi baj!

Páncélom börtönébe zárva
Bolygok vad gyilkos, szegény árva…
Nem érhet semmi baj!

Nyugat, 1916 / 13. szám

Kemény Simon: Jegyzetek a margóra

Magamból ki nem léphetek,
Szivembe be nem nézhetek,
Életet nem cserélhetek.

Még hány esztendőt élhetek?
Vagy hány hónapot, hány hetet?
Tán napokat. Csak perceket?

Csak azt tudnám hogy érdemes:
Ha lelkünk szenvedő, nemes,
Vagy ha az élet kellemes?

Az önző élet füszeres.
A jóság méze tizszeres.
Ó szív: gyülölj-e, vagy szeress?

Hogy volna jobb, hogy volna szebb,
Hogyan könnyebb, kellemesebb?
Hogy elviselhetőbb a seb

Mely percről-percre mérgesebb
Fájdalmasabb, keservesebb
Halálosabb és férgesebb.

Nyugat, 1916 / 11. szám

Kemény Simon: Brilliáns

Szájam királyi biborszőnyegén
Torzarcú szitkok vánszorognak,
Részeg, vad átkok tántorognak,
S ajkam ezt tűrni kénytelen, szegény.

Agyam sikátoraiban dühöng
A csőcselék és feltolakszik;
Sárral dobál, mert rád haragszik,
De a szivben: ott halálos a csönd.

Hangosak a lelkem lebujai,
És züllött népük sorra lázad.
De hozzád kúszik az alázat
És simogatnak félénk újjai.

Képed agyamban mégis tündököl,
Mint briliáns a diadémon,
A melyen nincs se sár, se vérnyom,
S mely oly nagy, mint két összetett ököl.

Nyugat, 1909 / 3. szám

Kemény Simon: Delirium

– Villám csapkod vad és dörög,
Ágyamnál a Sátán lődörög,
Anyám, anyám én de félek!…
– Napvilágot látsz te lányom,
Vőlegény jött érted három,
Módos, szűrös, szép legények.

– Kénkű szaga marja orrom,
Poklok tüze éget forrón,
Több hajnalt én meg nem érek…
– Rozmaring szag ez leányom,
Csóknak tüze ég orcádon
Most kérnek a vőlegények.

– Anyám, anyám igazad van,
Máma van a lakodalmam,
Ki-tán-co… lunk három… nap… ot…
– Jaaj meghalt én szép magzatom
Többet meg se csókolhatom.
Hivjátok hamar a papot.

Nyugat, 1911 / 16. szám

Kemény Simon: Az élő harang

Egy félrevert harangból szállnak
Dülledt szemű, fuldokló hangok:
Csontkezével, egy sáros szívvel
A halál kongat egy harangot.

Egymást üldözve, eltiporva,
Tépve, fojtva, rúgva – a hangok
Így hagyják árván ott a bölcsőt
A félrevert beteg harangot.

Megszállják a bús őszi tarlót,
A lucskos, barna, nagy mezőket,
Jajukkal a várost betöltik,
De ott sem hallja senki őket.

Aztán tragikus tépett sorba
A hangok az utcákra szállnak,
Női szemre és férfiszívre:
Mint a hollók és mint az árnyak.

És a halál némán harangoz.
Dús rózsalánc lóg csontnyakába,
Sárga, vak, illattalan rózsák,
Egy sem piros; mind sárga-sárga.

Nyugat, 1908 / 1. szám

Kemény Simon: Szonett

Ah!… tarka, szivtelen madár,
Szép hangtalan madár: szonett,
Formád kecses, van száz szined,
Az édesem hajára szállj.

Kolibri, műremek: szonett
A kedvesem szépsége vár,
Diszitse nagy brillánsszemed,
Repülj rá csöpp ékszermadár.

Pávafarkú madár: szonett
Kész vagy, csak még megáldalak
És békén elbocsátalak;

Torkos, nagy szája rád nevet.
Repülj hozzá egy perc alatt…
Eredj, eredj… ne lássalak.

Nyugat, 1911 / 5. szám

Kemény Simon: Vak fej képe a tükörben

Ebben a fejben a szemek
Nemrég még látók voltak.
Őrt álltak a homlok alatt,
És ma kiégett holtak.

Profilba látom a fejet
A nagy, metszett tükörben,
S a bal szemet, mely áll helyén
A nedves sirgödörben.

A mint az óra fönt ketyeg
Mindegyik kettyenésre
A pillák rápislantanak,
Sietve, sose késve.

E szem az arc császárja volt!
S most örök nedves éjben
Vak koldus; s minden perc előtt
Sapkát emelget mélyen.

Nyugat, 1909 / 3. szám

Kemény Simon: Kezeim

Mily szelidek és engedelmesek,
Hogy vésnek, ásnak és faragnak,
Ők szolgái minden szeszélynek
Alázatnak, gőgnek, haragnak.

A kalapomat mélyen emelik,
És számhoz szállitják az ételt,
Habozni még nem láttam őket,
s nem ismerik a gyáva kételyt.

Megsimogatják akit szeretek,
Ha kivánom a szennybe túrnak,
Ha akarom gőgös királyok
De ha tetszik lopni tanúlnak.

Szegény kopott bús rabszolgakezek
Néha rémülve nézek rátok:
Ha fellázadnátok egy éjjel,
S amig alszom, megfojtanátok.

Nyugat, 1908 / 23. szám

Kemény Simon: Így élem világom

Szócsengőket rázni
Rímeket cifrázni
Nincsen nekem kedvem.
Érzésekből holmi
Ékszert kovácsolni
Hogy legyen türelmem.

Lihegtetni ritmust
Pattogtatni taktust
Építgetni formát:
Szép hangulat-kriptát,
Kényes dal-kalitkát…
Únom ezt a formát.

Sóhajtani óhajt,
Óhajtani sóhajt
Szerelmen mélázni;
Nincsen nekem orcám
Meddő ágyam gyolcsán
Lelkem magyarázni.

A téntatartómban
Ténta helyett ón van
Én már ezt se bánom.
Azt se tudom régen,
Öröm-e, vagy szégyen
Így élni világom?

Nyugat, 1916 / 11. szám