Zúgó patakon
A vízi malom…
Mikor kelepel,
El-elhallgatom.
Ahogy fut a hab,
Beléje akad,
Kattogva neki
Dölyfös szavakat:
“De nagy hatalom
A vízi malom!
Elállom utad,
Ha én akarom!”
A csacska patak
Azt csobogja csak:
“Addig kelepelsz,
Míg én hajtalak!”
Sétálni megy Panka a búzamezőbe,
Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába –
Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!
Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!
Légy a legyezője, te lapu levele!
Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!
Búzavirág-szeme mosolyog reátok:
Nevessetek vissza rá, búzavirágok!
Kakukkfű az útját jó szagoddal hintsd be,
Bújj el lába elül, szúrós királydinnye!
Ha a dülőúton szegényke kifáradt,
Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!
Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,
Szelíd széki fűvek, csillagfejetekkel!
S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,
Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!
1912.
Gyepes tanyaudvar öreg diófája,
Sokat ráborultál az öreg gazdára!
Szagos leveleddel sokat betakartad,
Sok mosolygó álmot álmodott alattad!
Gyepes tanyaudvar öreg diófája,
Nem borulsz már többet az öreg gazdára!
Puszták kis harangja halálát siratja,
Koronád a bánat szellője ringatja.
Gyepes tanyaudvar öreg diófája,
Csattog töveden a kisgazda baltája.
Patakja kicsordul szeme harmatának:
Diófakoporsót ácsol az apjának.
Gyepes tanyaudvar öreg diófája,
Öledben a holtnak legyen édes álma,
Lányáról, fiáról, a gyepes tanyáról,
A Bimbó tehénről, a Kesely lováról.
1912.
Fehér babaháznak
Rácsos kapujába
Páváskodik Panka
Szép bodor babája.
Piros rokolyába,
Patyolat kötőbe,
Bodor baba, kit vársz
Pillangós cipőbe?
“A ki megöntözzön,
Várom a gavallért.
Nem sajnálok tőle
Se tojást, se tallért.
Szagos rózsavizét
Ne sajnálja ő se:
Bodorhajam jobban
Bodorodik tőle.”
Nem marad gazdátlan
A tojás, a tallér:
Ott jön már, ott jön már
A híres gavallér!
De nem gyalog jő ám,
Sem pedig batáron:
Porcelánhuszár jön
Porcelánszamáron.
Kacagány a vállán,
Csákó a fejében,
Rózsavizes üveg
A kesztyűs kezében.
Ahol szalutál már
Az üvegpolc sarkán,
A bajusza végén
Sodor egyet nyalkán.
A bodor baba már
Rá is mosolyodik,
Mikor a szamárka
Nekiszilajodik.
Lába nagyot toppan,
Feje nagyot koppan,
Porcelánszamárka
A földre lepottyan.
Porcelánhuszárnak
Kitörött a nyaka,
Szívhasadva nézi
Szegény bodor baba.
Anyukának keze
Zörög a kilincsen –
Jaj, a jó Isten ránk
Kegyesen tekintsen!
1909.
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
Nagyapóka azt ajánlja:
ezüstpatkót veret rája.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki ezüstpatkó.
“Aranypatkó kell a lóra!”
Nyugtatgatja nagyanyóka,
de csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki aranypatkó.
“Gyémántpatkó legyen rajta!”
Édesapa cirógatja.
De csak tovább sír-rí Lackó,
nem kell neki gyémántpatkó.
Fordul egyet édesanyja,
mosolyogva ölbe kapja:
“Mondanék én egyet, Lackó,
nesze, egy kis mákos patkó!”
Nekividul erre Lackó,
kezébe a mákos patkó.
Fölpattan a paripára:
“Gyí, te Csillag, Kisvárdára!”
Azt mondja Panka: ugyan, apukám,
Az ég mihozzánk mennyire lehet?
Szemét nevetve megcsókoltam én:
Nagyon közel van, édes gerlicém!
Mit is mondhattam volna egyebet?
Azt mondja Panka: ugyan, apukám,
Mikor vezetsz el oda engemet?
Reszketett könnyem aranyos fején:
Nekem már nincsen szárnyam, gerlicém…
Mit is mondhattam volna egyebet?
Azt mondja Panka: akkor apukám,
Én se megyek, ha néked nem lehet.
S hogy ne is tudjon elröpülni, én
Szivemre zártam édes gerlicém:
Mit is tehettem volna egyebet?
1906.
Sirva, nyögve szór a makkfa
Levelet az árokpartra,
Száraz levél, ázott moha:
Ezen alszik a katona.
Alszik, alszik álomatlan,
Szája végén piros hab van,
Tört puskája két darabban,
Koldus sincsen rongyosabban.
Szélfiúk ott kóborolnak,
Hogy ijesszék, rácsaholnak,
Öregebbje megcibálja:
Meg-megrándul térde, válla.
Homlokábul vér szivárog,
Szeme tükrén ónos hályog,
Néz az éjbe, mint az átok –
Valahol a varjú károg.
Kakas is szól messze, messze,
Fénylik már az ég eressze,
Gyöngyöt perget piros hajnal,
Feje fölött három angyal.
Első: apa gondolatja,
Másik: anyja kínsohajja,
A harmadik: mátkaálom,
Hófehérben mind a három.
Első angyal azt vigyázza,
Meleg-e még szíve tája.
Második: szemét lezárja.
A harmadik: lelkit várja.
1915.
Erdő mellett, puszta szélén,
Ponyvasátor barna mélyén
Cigányvajda felesége
Sírva néz a siket éjbe.
Könnye szakad szakadatlan
S enyhet lelni nem tud abban,
Haja fürtit szétzilálja
S “Lajkó, Lajkó!” kiabálja.
Hívja vissza szegény Lajkót,
Reggel óta, a kis rajkót,
Kit temettek ma hajnalba
Vadszegfüves domboldalba.
Sírba tettek véle együtt
Kis hegedűt, kis nyirettyüt, –
“Jaj, mit ér az?”, – anyja jajgat,
Vak sötétben vajda hallgat.
Egyszerre csak valamerrűl
Odafentrül zene zendűl,
Mintha az éj muzsikálna,
Mintha az ég földre szállna.
Szól a vajda: “Fent repülnek.”
Szól az asszony: “Hegedülnek.”
Szól a vajda: “Madaracskák.”
Szól az asszony: “Angyalocskák.”
Vajda búsan félrefordul
S szól, bár titkon könnye csordúl:
“Minek hát a sírás-rívás?
Köztük ő lett, ládd, a prímás.”
1913
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
hogy ő télen-nyáron,
örökkön-örökké
feketébe járjon.
Ahogy így tűnődik
ághegyen a csóka,
arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
mit kellene tenni,
hófehér galambbá
hogy kellene lenni.
“Nincsen annál könnyebb –
neveti a róka -,
fürödj meg a hóban,
te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
lesz rögtön belőled,
hogy magam se tudom,
mit higgyek felőled.”
Nagyeszű rókának
szót fogad a csóka,
nagy vígan leugrik
az ágról a hóba.
Az orra hegye se
látszik ki belőle,
kérdi is a rókát:
mit hisz most felőle?
“Azt hiszem, galamb vagy” –
csípte meg a róka,
s csapott nagy ozsonnát
belőle a hóba.
Róka-csípte csóka,
csóka-csípte róka –
így lett fehér galamb
a csókai csóka.
Este van, este van,
Édesapa fáradt –
Aranyhajú lányom,
Te bonts nekem ágyat.
Szelíden te simítsd
Puhára a vánkost,
Ágyam szélire is
Te ülj ide már most.
Homlokomon a bú
Nagyon elborongott,
Kicsi száddal róla
Leheld el a gondot.
Virágfejecskédet
Hajtsd szívem fölébe,
Nevess éjszakára
Csillagot beléje.
Mesélj is majd egyet
Szegény apukádnak,
Úgy, mintha mesélnél
A hajas babádnak:
“Volt egy szegény ember
Nagy meseországba,
Nem volt mása, csak egy
Aranyhajú lánya…”
