Somlyó Zoltán: Halál tavasszal

Nincs tisztább szem a beteg szemnél,
mely látva lát és halni kész.
Nincs betegebb a tiszta szemnél,
amely követ, ha tovamész.
Nincs követőbb a beteg szemnél,
telibb felhő, hűbb sirató…
A két szemem két tó az éjben
és hull az éj és sir a tó.

Nincs betegebb az én szivemnél,
a szivemnél nincs betegebb!
Gyász országa, kinok szigetje,
fájó világrész, – bús sziget.
Rengő piros folt téli éjben,
vad erdő partján a havon,
hol tűlevelű fák tövében
egy rossz koldust vertek.

Nincs hűtlenebb leány Meánál,
nincs visszajáróbb fájdalom;
nincs fájdalmasabb visszajárás
nyirkos, romverte tájakon.
Nincs tisztább szem az ő szeménél,
nincs betegebb, mint én vagyok…
Tavaszi napvert nedves fűben
rágondolok és meghalok.

Somlyó Zoltán: Könyvek, amiket sosem olvashattam

Ó, hányszor gondolok tirátok,
minden széptől és jótól elhagyottan:
ti könyvek, miket sosem olvashattam!

Ti titokzatos, messzi hűs lapok!
Betűknek mérhetetlen tengermélye:
nem vihettek magasba és a mélybe…

Ott sorakoztok messzi polcokon
a titkotok két tábla közt bezárva –
s nekem nincs kulcsom ebbe a szent zárba…

De hűvös őszi alkonyatokon,
mikor hangja sikolt a szélkakasnak,
lelkemre éles fénysávok szakadnak…

És megindul köröttem csendesen
nem olvasott könyveknek légiója
s magával ránt a tisztább régiókba…

Megálmodom – ki eljő egykoron –
a legnagyobb gondolkodót a földön:
(hol leszek én, mire csillaga följön!…)

S az új Gutenberget is, aki majd
könyvét a lelkünk ráncaira írja…
S a nagy Költőt is, ki Dantét lebírja…

Ki jókedvet és szabadságot ád
a gályapadhoz láncolt embereknek,
kik egy könyv fölé borulva remegnek…

Somlyó Zoltán: És mennek az évek…

És jönnek az évek… és mennek az évek,
a szív belefárad, a szem beleréved:
a partot keresve, a partot.

Hol láncra kötözve a megkopott csónak
a földre borulva örülni a jónak,
mert Isten: kezedbe te tartod.

Csak menni a szélbe és menni a napba
és kezdeni ebbe és kezdeni abba
és mindent, ó mindent megunni…

S ha este van s messzire zúg el a csend,
gondolni a nőre, ki messzire ment –
S nem tudni az éjben alunni.

Akarni a jót és a rosszba botolni,
szabad szelek szárnyán mint rab robotolni,
a fények elől ki-kitérni;

és jön, jön az év és múlik az év
és tűnik az élet és múlik a hév
és nem lehet semmit elérni.

Papírra borulva a kín szövetén
majd későn, az aggkornak eljövetén,
majd akkor, magamba, setéten,

hogy foglak keresni, te perc, te tünő!
És téged, te angyali termetü nő!
S a szellőt a távoli réten…

S meglelni majd nem lehet semmit se már.
Csak nézni, hogy fölfele száll a madár.
S megnyitja az útam az égig;

lehúnyni a két szemem hangtalanul,
s mint jöttem, elmenni oly rangtalanul
a csillagok útjain végig…

Somlyó Zoltán: Csak addig…

Szeretnék addig élni,
míg élni érdemes.
Míg szívem nem öregszik,
hajam még nem deres.

Amíg öröm a munka
és tisztán lát a szem,
amíg a nap s az éjjel
mind, mind enyém leszen.

Szeretnék addig élni,
míg csábít az öröm,
míg bíztat a reménység
e földi körökön.

Míg szabad lesz a lábam
és erős két karom,
amíg az élet terhét
cipelni akarom.

Amíg a nyári szellő
szivemben lengedez –
szeretnék addig élni,
míg újra béke lesz…

Somlyó Zoltán: Egy idegen kapu előtt

Méltóságos, mint végső szavad volt,
a bánatom ünnepi ruhája.
A kétnapos őszi eső veri most
s rá bús szürke szineit szitálja.

E bánatos szürke ünnepi ruhát
ma utcai köntössé tettem:
megálltam egy idegen kapu előtt,
amely zárva volt, úgy mint mi ketten.

A zárt kapun halkan bekopogtaték
és lágyan a kilincshez nyúltam.
Az eső szitált és oly bús volt az ég,

mint a lelkem, mint te, mint a multam…
Aztán elkezdtem rohanni, robogni,
hogy ne lássam, hogy nem te nyitod ki…

Somlyó Zoltán: A dal…

A szoba csöndes és meleg.
Homályosak a szegletek,
egyetlen körte ég…
Van csöndem, van. És van szobám.
S egy kis meleg is jut reám
e földi körbe még…

Fehér papír az asztalon:
be sokszor ott maraszt dalom,
igen, a dal, a dal…
A dal: szívemből csobbanó
és éltető és altató,
sötét-édes ital…

Más részegítőm nincs sehol!
Már rég tilos az alkohol
s a boldogság, bizony…
Ha az éjszaka rámköszön,
a dalt könnyemmel öntözöm
s kortyonkint azt iszom…