Félve járnak a mulatók
S az ifjak lehalkítják a nótát,
Mesélnek a vénemberek
S nagyot sóhajtanak az anyókák.
Retteg most a magyar falu,
Csönd legyen, mert most mindenütt kémek
Leskődnek a téli mezőn,
Nagy csönd van a faluban most: félnek.
De hó alatt, falu fölött
Majdnem tavaszi szelek dudolnak:
Holnap már derülés jöhet
S nem lesz már ilyen csönd holnap, holnap.
Fájó reménnyel ablakod alatt,
Szylveszter éjjel,
megkoppantottam a sárga falat.
Hogy fölbúgjon hozzád a tompa hang,
Szylveszter éjjel,
piros ducban turbékoló galamb!
A falba vájom körmöm és fejem,
Szylveszter éjjel; –
egy árnyék az ablaknál megjelen.
Forró fejét lehajtja és kinéz,
Szylveszter éjjel,
mint egy babérral ékitett szinész.
Nem érzem nyomorát a mának,
Szó nélkül szenvedem…
Nem fáraszt, de uj harcra biztat
E néma küzdelem…
Nyugodtan várom mikor virrad,
A holnap mikor jő?
Reményeim valóra váltja,
És megváltóm lesz ő…
Holnap, a szép boldog holnap…
Az lesz a győzelem…
Dalt zengek, mig hörögve mul ki,
A ma, az ellenem.
Holnap, te holnap, várlak, jösz-e?
S igy tünik el sok év…
És rohanok elédbe szakadatlan:
Nyugalmas, csöndes rév…
Bizva a holnap hajnalában
Lelkem előre tör…
Mig egyszer csak utamat állja
A rév – a sirgödör.
És akkor, aki visszatérni bír,
Csak visszatér megint a régihez.
A régi hithez, a régi házhoz –
Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
És számon mit se kér, kit se átkoz.
A mappás talán új térképet ír,
De másként minden régiben marad,
Csak egy darabig sok lesz a friss sír.
Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
A föld valahogy döcög majd tovább,
És lassú erők lemossák a vért.
