Olyan a szív, mint a labda:
a játszó sors dobja-kapja.
Mennél inkább ütik-verik,
annál feljebb emelkedik.
Rövid magyar versek
Vörösmarty Mihály: Tanács
Mondtam az észnek: hagyd! a szívnek: szív! ne szeresd őt,
S e diadalmim közt boldogan élek-e? nem.
1838. július 12.
Rudnyánszky Gyula: A csípős versekből
A rendjelet megérdemelni,
Nem kell ehez szív, – csak egy kéz, mely ád;
S a rendjelet viselni?
Ehez sem kell ész, csak – kabát.
Petőfi Sándor: Oh szerelem…
Oh szerelem, te óriási láng!
Ki a világot gyujtod ránk,
Aztán ellobansz… tán egy perc alatt,
S örök sötétség és hideg hamvad marad.
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
Gárdonyi Géza: Emlékkönyvbe
Másnak a boldogság:
virágos valóság.
Az én boldogságom:
le-leszálló madár,
tovatűnő álom.
1897.
Kazinczy Ferenc: A nagy titok
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
Madách Imre: Egy kacér hölgyhöz
Mért oly nehéz e szív, hisz aki benne él,
Oly röpke az a nő – oly könnyű mint a szél.
Vörösmarty Mihály: A sors adománya
Kértelek a sorstól s az megtagadott; de helyetted,
Amit nem kértem, bút ada s szivbeli kínt.
1838. július 12.
Kölcsey Ferenc: Emléklapra
Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.
Pozsony, 1833. június 14.
Ábrányi Emil: Egy lobogó szalagjára
Végtelen kín volna látnom
A hazát szabadság nélkül,
Ámde százszor jobban fájna:
Haza nélkül a szabadság!…