Sírás témájú versek

Ady Endre: Hozsánna bizó siroknak

Ady Endre: Hozsánna bízó síróknak - Vida Péter (Vers mindenkinek)

Mindig volt titkos, valamis
Názárethje az emberi Jónak,
Honnan elindult könnyesen,
Dagadón, szánva bús milliókat
És soha nem ölt meg iszap
Bátor, nagy vizü s tiszta folyókat.

Folyók, szivek, ne féljetek
S bénult szivem se, te, ki eddig
Nem merted elég könnyesen
Mélyítni szent folyóknak a medrit.
Az emberek a siratást
A Jó álmáért is megérdemlik.

Dagadjatok meg, szent folyók,
Szívek, kik még hajléki a Jónak,
Sírjátok ki könnyeitek,
Hozsánna ma a bízó síróknak,
Hozsánna, bízó Tegnapunk
S hozsánna neked, szent árú Holnap.

Ady Endre: A könnyek haszna

Kisbíróm, a Kétség, vallatott:
“Ember, mit akarsz és ki vagy?”
“Sírok és a síróké vagyok.”

“Van-e tűrni másokért erőd?
Van-e nagy, igazi hited?”
“Nincs, de meghajlok a hit előtt.”

“Milliók könnye nem sok neked?
Miért nem sírsz csak magadért?”
“Mert én mindenkiért szenvedek.”

“És ha meghalsz a kínok alatt?”
“Milliószor szebben halok,
Mert az én sok könnyem itt marad.”

“S ha tovább is így csörtet a lét?”
“De a könny-ár majd összegyűl
S elönti a világot: elég.”

Ady Endre: Nem először sirok

Tél-támadás: őszi lugasban
Légy zümmög, árván, messze-messze.
Sajgó mezőt felhő ereszt be
S dong az össze-vissza-szél.

Vidoran, mert mindenki távol,
Minden kétséget félredöntök,
Poharammal nagyot köszöntök,
Szent Tél, szent Jövő felé.

Ebből a nagy halál-sötétből
Kevesünknek lesz újra mása,
Kevesünknek föltámadása,
Ha szól a tárogató.

De e süket tél-támadáskor
Érzem legjobban ősi voltam,
Hogy nem először bandukoltam,
Hogy nem először sirok.

Ady Endre: Az elűzött könny

Dacos arccal, száraz szemekkel
Nézni be a világba könnyebb,
Nékünk volt egy hazug barátunk
S elűztük: a Könnyet.

Ugy-e jó volt, amíg mi sírtunk?
Nyugodt volt a nagyúri asztal.
Minket pedig tápláltak szépen
Pappal és malaszttal.

Bérenc a Könny és mi elűztük
S hogy elűztük, azóta látunk,
Oh, Könny, te emberdüh-sikkasztó,
Áruló barátunk.

Nem akarunk olcsón enyhülni,
Nem akarunk mi elcsittulni,
Könnynél a vér százszor, ezerszer
Szebben tud hullni.

Nagy idők érkeznek, fölöttünk
Készülő, nagy harcok dörögnek.
Nem kell a Könny. Ugy-e, testvérek,
Mi nem sírunk többet?

Népszava, 1907. november 3.

Szenes Hanna: A könny

Mikor a szemünket könnyek borítják,
Torkunkat vaskezek összeszorítják,
Szánk széle kínosan megremeg,
Azt mondjuk: sírunk, mi emberek.

S az arcunkon gyöngycseppek futnak,
Én nem tudom, hogy hová jutnak,
De mind ég, fojtogat és fáj,
S a lelkünkön barázdát váj.

E könnyek, melyek fel-feltörnek,
Úgy kínoznak és elgyötörnek,
A mosolyunkat megtapossák,
De lelkünket tisztára mossák.

Budapest, 1936. november

Pósa Lajos: Siró szem

Mikor haza megyek:
Szemébe köny tolúl.
Amikor eljövök:
Könyezve rám borúl.

Pályám sürü sötét
Vadonba tévelyeg:
Anyám siró szeme
Előttem ott lebeg.

Fürössze fény utam
Minden kis porszemét:
A nap se födi el
Anyám siró szemét.

Nyugvó párnám fölött
Álmom’ ragyogja át:
Beszórja csillogó
Gyöngyökkel fátyolát.

Oh az a siró szem
Az én jó csillagom!
Addig leszek boldog,
Amig azt láthatom.