Füst Milán – Tavaszi dal, vándordal

Tavaszi szél fújja már a varga kötényét,
Ki görbe utcában, kicsi boltja elé
Kiűlt, kirakta műhelyét is és alkonyi órán
Lámpafénnyel a sötétet melegíti.
Hej, szeszélyes még az idő s a lánykáknak pajkos
Szél hulláma mossa csiklándó nyakát!…
Hej, elfeledem én is búskomorságomat…
Föltettem életem egy lenge levélre
És én is elmegyek, hová a szél sodor!…

Csordás Zoltán- Tavasszal

Tavasz van.
De nehogy azt hidd,
hogy csak a természet miatt van e szónak jelentése.
Sose mulaszd el a fák rügyeit nézni,
madarakkal énekelni,
virágokat öntözni,
magadat díszbe öltöztetni.

Ne csak nézd, hanem lásd is meg a színeket:
zöldet, bíbort,
sárgát, kéket,
pirosat, fehéret.

Az orgona a kertben zenél halkan,
az arany eső alakban hull,
a sötétből fény lesz,
a nappal növekszik,
és minden átalakul.

Csináld te is, mindet magad,
a természetnél nagyobb úrral
úgysem mulathatsz.
Ha kört rajzolsz, tedd fel az égre,
bele fog férni minden,
a természetet fested,
ő pedig téged.


Nem csak a virágok nyílnak,
és a fák rügyeznek.
Szükségük lesz vízre:
a szirmoknak, a leveleknek, az ágaknak,
de csakis a felszínnek és mindig a látványnak?
Mert öntözd mélyüket,
azt is, ahonnan nőttek és nőnek,
hiszen oda kell a legtöbb,
ahol soha nem pihennek.

Ahogy neked sem szabad.
A természetnek ugyanúgy része vagy.
Ha újjászületik, élj vele és benne!
Ne halogasd, és ne mulaszd el
egyik évben sem tavasszal
a napokat, az órákat, a perceket!
Mert a természettel együtt,
minden évben
Te is
újjászülethetsz.

Juhász Gyula: Megint tavasz…

Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.

Repül, de már nem várják szívesen
Az ifjak és a vének kedve sem
Derül reája s úgy borul föléje
Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.

Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,
Ne csalj, színek és fények orgiája!
Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,
Én akkor is még múltak májusában
Emlékek orgonáit tépve járok.

Juhász Gyula 25 legszebb verse című bejegyzésünket is ajánljuk.

József Attila: Tavaszi ének

Éneklem a tavaszt, a fényt,
Bimbózó ifjú zöld reményt,
Szerelmes szívem sóhaját
S csitítgatom szegényt,
Nekem nyilik minden berek
– A vérem játékos gyerek –
S a Nap elém hajol
És rám kacag, milyen ravasz
– Ó pompa, szín, ó dús Tavasz! –
Csak Márta nincs sehol.

Havas telekre zsenge fű,
A szellő nádi hegedű,
Rügyeznek ifjú lányszivek,
Az arcokon derű!
Csikó nyerít szerelmi vészt
S a torkom fölkiáltni készt:
– Vén Földünk hogy forog!
S a kék ég is milyen magas,
– Ó pompa, szín, ó dús Tavasz!
– Reá ha gondolok.

Itt ékes, hímes szőnyegek,
Ott északon a bús hegyek,
Hol nem gondolnék rá soha –
De arra nem megyek…
– Rikolts, dalolj szegény torok:
– Ihaj, a Földünk hogy forog!
Ihaj szerelmi láz!
Mig jő a Tél, ki béhavaz
– Ó, pompa, szín, ó dús Tavasz! –
S a halál citeráz.

1922. június 18.

Ady Endre: Lédával a tavaszban

Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.

Kicserélődve, fiatalon,
Szomorú kedvvel, víg haraggal
Legyünk mi két kárhozott angyal.

Legyünk a Tavasz gyermekei,
Kik arcukat vetik az Égnek,
Kik nedvesek s mégis elégnek.

Csönd legyen akkor az Ég alatt,
Bomolva, szökve, válva rügybe
Mi leszünk a Tavasznak üdve.

Mi legyünk akkor az Ég alatt
A legszebb két tavaszi jószág,
Túlzás, betegség, de valóság.

Reviczky Gyula: Tavaszodik…

Tavaszodik már az idő,
Beköszönt a napsugár.
Lelkem édes gondolatja
Fönt, a felleg-honba’ jár.

Nem tudom, de olyan édes
Még a bánat is nekem,
Kék egével, napsugárral
A tavasz ha megjelen.

Kedves ábránd langy fuvalma
Vonul át a lelkemen.
Szép világ van, azt regéli,
Messze, túl a tengeren.

S hallgatom, bár ismerem jól,
Milyen az a szebb haza.
Halkan intek: Voltam én már,
Voltam én ott valaha!

Az a súgár, az az illat
Nem idegen énnekem;
Ha sivár az élet útja:
Gyönyörűnek képzelem!

Tompa Mihály: Tavaszdal

Darvak röpülnek át
Kinyilt folyók felett,
Hirdetve hangosan
A várt kikeletet;

És bár a föld kopár,
Szinetlen a vidék,
Kéken sugárosan
Mosolyg alá az ég.

A földben élni kezd
Ezer mag és csira,
S kibúni vágy a nap
Meleg sugárira;

Lombos lesz a liget,
Virágos a mező,
S ezer vidám gyönyört
Talál az érező.

Óh csak nekem jöend
Hiában a tavasz;
Az én virágomat
Nem adja vissza az.