Uhu, uhu, uhu, huhog bagoly koma,
Lesz-e vajon este finom, jó lakoma?
Nem lát szegény nappal, nagy búsan üldögél,
Tőle ugyan szaladgálhat bátran a kis egér.
Node este, hej, haj! Akkor virrad neki,
Sem madár, sem egér most már nem neveti.
Amikor más alszik, vígan lakomázik,
Madárral is, egérrel is, bezzeg csak komázik!
– Cica-mica, mi kéne?
– Nyáu, nyáu, tej kéne!
– Fogj csak inkább egeret!
– Fogtam én, már eleget.
– Cica-mica, dehogy fogtál,
A kuckóban lustálkodtál.
Hízeleghetsz, nem kapsz tejet,
Mind megitták az egerek!
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája,
Szeresd a fát!
Édes gyümölcsét várva-várod,
S mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódol majd, késő bánat!
Ne bántsd a fát!
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba.
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztne téged,
Szeresd a fát!
Falombok közt viharba, vészbe,
Lám, meg se ring madárka fészke:
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája,
Ne bántsd a fát!
Mind, akik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fáról álmodának,
Szeresd a fát!
Ó, de jó víz, ó de jó,
Csorogj, csorogj, kis folyó.
Csorr, csorr, csorgatom,
Az arcomat mosdatom.
Erdő, erdő, rengeteg,
Mennyi kincset rejteget!
Ez a csepp víz kincset ér,
Nem adnám most semmiér.
Patak, patak, ne szaladj,
Maradj, maradj, itt maradj.
Ha nem maradsz, meglássad,
Elszaladok utánad!
Ül a mama székibe,
Áll Marcika elibe,
Másnak nem is hegedül,
Csak mamának egyedül,
Cini, cini, duru, duru!
Cini, cini, muzsika,
Húzzad, húzzad, Marcika,
Told a vonót fölfelé,
Most meg húzzad lefelé,
Cini, cini, duru, duru!
Istenem, de szépen szól!
S csak abból a négy húrból!
Húzzad tovább, Marcikám,
Nem húzza így a cigány,
Cini, cini, duru, duru!
Cini, cini, duru, patt!
Mind a négy húr elszakadt!
Nem szól már a muzsika,
Hiába húzod, Marcika!
Se nem cini, se nem duru!
Köszönjenek másnak mélyen meghajolva,
Nem irigylem tőle,
Kezitcsókolommal, akár kisztihanddal:
Nem kérek belőle.
Ahogy nekem köszön az én kis Évikém,
Nincs olyan szép nóta.
Fecskeként csicsergi: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Borulhat az égre gyászfekete felleg,
Mikor a nap felkel,
Én nekem úgy tetszik, egész világ ragyog,
Mindig szép a reggel.
Megszépíti nékem ezüstös hangjával
Egy madárfióka,
Amint elcsicsergi: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Reggel, délben, este, mindegy Évikének:
Egy a köszönése,
Habár elárulja, hogy másként is tudná,
Hamis nevetése.
Este is jó reggelt! ő már így szokta meg
A szép tavasz óta,
Hát csak elcsicsergi: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Ezerszer halljam bár, soha meg nem unom,
Örökké hallgatnám,
Kedves köszönését, édes csicsergését
Semmiért sem adnám.
Hát még mikor csattan nevetős ajkárul
Édes meleg csókja!
Kerek e világon nincs több ilyen boldog
Édes nagyapóka!
Csicseregj, csicseregj én szép gyöngyvirágom,
Kertem ékessége!
Csicseregj, Csicseregj én öreg szívemnek
Kedves büszkesége!
Szép a köszönésed, szép is, meg magyar is
Le ne szokjál róla!…
Halljam, amíg élek: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Egyszer, régen, hajdanában,
Gyönyörű szép képet láttam.
Nem volt festve ez a kép,
Eleven volt, csudaszép.
A hegyek közt jártam-keltem,
Mosolygott az ég felettem,
S bár valék még kis legény:
Ünnep van ma, érezém.
Mentem, mentem, mendegéltem,
Kék ibolyát szedegéltem,
Oszt megálltam hirtelen…
Vajon mi történt velem?
Álltam, álltam mozdulatlan,
Virágszedést félbehagytam,
S fölkiálték: ó de szép!
Két kis lány imádkozék.
Néztem őket meghatottan,
S én is imádságba fogtam:
Ki érettünk meghala,
Imám hozzá szólt vala.
Nem hallám, mit imádkoztak,
Tudom, hozzá fohászkodtak;
S példájukat követém
Húsvétinak szent ünnepén.
Mint két ága két szép fának,
Szépen összehaj ólának,
S nem törődve énvelem,
Imádkoztak szüntelen.
Rég volt… már megöregedtem,
De e napot nem feledtem.
Felejthetetlen ez a kép…
Gyönyörű volt, csudaszép.
Angyalok éneklik:
Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
Jámbor pásztoroknak utat mutassatok!
Ihol, Bethlehemben kinyílt egy szép virág,
Akinek nyílását várta egész világ,
Várta egész világ.
Márvány palotában őt ne keressétek,
Istennek szent fiát ottan nem lelnétek.
Jászol a bölcseje, rongy a takarója,
Barmok rálehelnek, hidegtől ez ójja,
Hidegtől ez ójja.
Pásztorok a jászol előtt:
Óh, szép rózsavirág, virágok virága,
Ki egész világért jöttél e világra!
Bölcsőd hogyha volna, anyád elringatna,
Párnád hogyha volna, szépen elaltatna,
Szépen elaltatna!
Angyalok éneklik:
Pásztorok, pásztorok, ne szomorkodjatok,
E nagy szegénységen inkább vigadjatok.
Akinek, akinek rongy a takarója,
Abból lesz, abból lesz világ megváltója,
Világ megváltója!
Jelenet egy Betlehemes játékból
Édes anyám rózsafája,
Kis madárka szállott rája.
Zeng belé az egész határ,
Úgy dalol az a kis madár.
Kis madárka, kis madárka,
Szállj le házunk ablakára!
Hallgasd meg, mit szívem dobog,
Szebb lesz, hogyha azt dalolod.
Az én szívem dobogása:
Édes anyám imádása.
Szava nincsen, dala nincsen,
De meghallja a jó Isten.
Az én szívem dobogása:
A jó Isten imádása.
ő hozzá küldöm imámat:
Tartsd meg az én jó anyámat!
Nincsen csuda a nap alatt:
A szamár is versenyt szalad.
Versenyre kél az agárral,
Nem a szamár a szamárral.
Szamárnak ha esze volna,
Egy lépést se galoppolna.
Hagyná futást az agárnak,
Szamár maradjon szamárnak.
