Uraim, hölgyeim, lépjenek be, tessék!
Ime kezdődik a nagy ünnepélyesség.
Vigasság, hangverseny, brum, drum, brum dobolok,
Ejnye de pompás dob, hogy harsog, hogy morog.
Iluska a széken sípol a fésűvel,
Nem csoda, hogy fésű, fésű dolgot művel.
Mintha az embernek a haját czibálná,
Többet ér ez minden zenélő szerszámnál.
S hogy hiány ne legyen még az énekbe’ sem,
A kis Bodri kutya vonít keservesen.
Karmesteri bot is az ő mozgó farka,
Teljes hát a verseny, a műsora tarka.
Hopp gyerekek, ki van itt?
Elő, elő apróságok!
Itt vannak a kis pajtások,
Hoztak nektek valamit;
Jöttek sokan egy seregbe,
Nagy vidáman csicseregve.
És hogy jöttek? Nem gyalog,
Se lóháton, se szekéren;
De jöttek a levegőben.
Apró vándor szárnyasok;
Menjünk és köszöntsük őket,
A szelíd, kedves fecskéket.
Jöttek távol Afrikából
És elhozták a tavaszt;
(Vagy tán őket hozta az?)
A szép természet kitárul,
Madár dalol, az ég nevet –
Kineveti a zord telet.
Fecske hozza meg a tavaszt,
Tavasz rügyet, lombot fakaszt
Tele rak mindent virággal,
Kis gyerekek játékával.
Hó czicza! te gonosz lélek, hol jár az eszed?
Bábum beteg, lázban fekszik s te föl sem veszed.
Az nem szép cziczka, lásd restelem, nincs szived neked,
És amellett csinálod egyre a rossz csinyeket!
Vigyázz, mert verést kapsz, de nem tréfálok, igazán,
Az új nyakkendőd csokra félrecsúszott ám.
S milyen vizes… huh ez a folt… tej, hanem csal gyanúm;
Te pákosztos voltál megint, nyakkendőd a tanúm.
Igen, nyávoghatsz, hogy “miau, már máskor nem teszem!”
De hiszi a piszi, mert torkosságod szertelen.
Lakolj tehát cziczám, nincs irgalom, nincs kegyelem.
“Mars a szögletbe!” “S odamegy kelletlen, kénytelen.
De csakhamar megjő cziczának a bűnbocsánat:
“Elég is volt már, nyújtsd békülésre a talpacskádat!
Legfényesebb csillaga az égnek,
Minden este ragyogok az égen,
A fák közül hozzátok benézek
S látlak immár álmosódó félben,
Aludjatok szépen!
Ágyatok már meg van puhán vetve
Ablaktokból láthattok fenn messze;
Nézzetek fel hozzam minden este
Álmatokat majd én szövöm össze
Ugyan, hogy szép lesz-e?…
Fujjad, fujjad, kis aranyom!
Ugy-e forró? Forró nagyon;
Meg ne égesse szácskádat,
Mert abból oszt’ nagy baj támad.
Még félig van a csészében,
Azt előbb megeszszük szépen;
Akkor aztán játszunk, hajra!
Kiszaladunk az udvarra.
Ott a baromfi közt járva,
“Jó reggelt! Aláz’ szolgája!”
Eképen köszöntjük őket,
S megolvassuk a csirkéket.
Egy, kettő, három, négy, öt… hét,
Az egyik hiányzik ismét;
Míg ettünk, elveszett addig –
Ejnye no, hol a nyolczadik?
Nézz csak szét…
