Legfényesebb csillaga az égnek,
Minden este ragyogok az égen,
A fák közül hozzátok benézek
S látlak immár álmosódó félben,
Aludjatok szépen!
Ágyatok már meg van puhán vetve
Ablaktokból láthattok fenn messze;
Nézzetek fel hozzam minden este
Álmatokat majd én szövöm össze
Ugyan, hogy szép lesz-e?…
Fujjad, fujjad, kis aranyom!
Ugy-e forró? Forró nagyon;
Meg ne égesse szácskádat,
Mert abból oszt’ nagy baj támad.
Még félig van a csészében,
Azt előbb megeszszük szépen;
Akkor aztán játszunk, hajra!
Kiszaladunk az udvarra.
Ott a baromfi közt járva,
“Jó reggelt! Aláz’ szolgája!”
Eképen köszöntjük őket,
S megolvassuk a csirkéket.
Egy, kettő, három, négy, öt… hét,
Az egyik hiányzik ismét;
Míg ettünk, elveszett addig –
Ejnye no, hol a nyolczadik?
Nézz csak szét…
A káposztáskert közelében,
Virágos, dús here között
Hat kis nyulacska elbeszélget,
A nyulak élete fölött.
Szólnak virágokról, mezőkről:
“Beh jó a szabad ég alatt!”
De im emlitik a vadászt is,
S a hatodik nyúl megszalad.
Vadász persze nem volt közelben,
Öt nyúl tehát bátran marad;
A hatodik, a gyáva kis nyúl
Ijedten rohan ezalatt.
Szép, szép, de kegyetlen a tél,
Halál jár a fagy képibe;
Szegény madár, mit szenvedtél,
Mig holtan estél le ide.
Itt fekszel a hótakarón,
Kis szived nem dobog többé!
De megtaláltunk s jóakarón,
Sírt ásunk a bokrok közzé.
Koporsód egy dobozka lesz,
Gyapottal majd kibélelem.
A túlvilági pihenés…
Édesebb ily puha helyen.
Három vörösbegy jött eddig,
Ha morzsát szórtam; Istenem;
A sírban fekszik az egyik:
Most már kettő lesz csak jelen.
Azt sem tudom, hol a fejem,
Annyi a gondom, hogy ezer;
Ruházni a babáimat,
Teher, ámbár édes teher,
Velük alszom, velük járok,
Már két napja varrok rajok.
Annak czipőt, egy kimenőt,
A másiknak fodros ruhát;
S most kalappal kell meglepnem
Emezt, a harmadik bubát,
A nevenapján holnapután…
Csitt! Csak meg nem hallotta tán?…
“Anyám – így szól Pali –
Ereszsz ki játszani
S velem a Boriskát
Vigyázok rá meglásd;
Hagyj minket kérlek egyedül menni.
Hisz már nagy vagyok, baj nem lesz, semmi.”
Hallgatja a mama
S édesen ránevet:
“Ösmerek egy Palkót,
Ki sok csínyt elkövet;
De jól van kis öreg, add szavadat,
Hogy itthon lesztek egy óra alatt”.
Elmentek, futkostak,
Mezőn, erdőn, réten;
Ezer pajtást leltek
Virágok képében,
De a kis lány egyet sem tépne le,
Mig nem kérdi: “Bátyácskám szabad-e?”
– “Hopp Pali, egy ernyő!
Nézd, milyen szép, piczi!”
Boriska lehajlik
A bábunak viszi.
“Ne tépd le – vág közbe Pali nyomba’,
Nem ernyőcske az, de mérges gomba”.
Az idő eközben
Nagy hirtelen telik,
Boriska szívesen
Időzne estelig,
De Palkó nem engedte; hazamet.
“Az óra eltelt, férfi szava szent”.
Tejes kancsók sora körül.
Ha egyedül van, ki örül?
Ki hányja le a fedőket,
S használja a tejfestéket?
Te, te czicza!
Éléskamra ablakán át
Megdézsmálni a kalácskát,
Ki lopódzik mindig oda
S annyit fal fel, mint egy duda?
Te, te czicza!
Reggel viz nélkül mosakszik.
Az egérre ki haragszik?
És ki oly vakmerő dőre,
Hogy felmegy a háztetőre?
Te, te czicza!
Olyan cziczák mint az enyimek,
Az aztán a csuda!
Igy dicsekszik az anya-macska
És fuj mint egy duda:
Olyan cziczák mint piczinyeim,
Az aztán valami!
Ezeknek a nyavukolását
Élvezet hallani.
Milyen virgonczak, elevenek;
Ni ez a szürke itt,
Hogy mászik, miglen ez a sárga
Mily szépen kancsalit.
És hogy dorombol tetszetősen,
Hogy szinte gyönyörű…
Hopp, hopp! mindjárt megugrik
A feketefejü.
Olyan czicza mint ez a három,
Okos, szófogadó,
Elmondhatom nincs a világon
Hozzájok fogható.
“Add, add ide a kis babácskát
Ölembe, majd én ringatom,”
Elvettem, de a fa-bubáért
Sirt, sírt a Laczika nagyon,
Hát vissza adtam neki újra,
Hogy szűnjön meg a nagy harag,
De a Laczika bosszúálló,
Ha haragszik rúg és harap.
Haragudott s mit tegyek most én,
Hogy jóvá hozzam a hibát?
Vegyek valamit? Ejh, legjobb tán,
Ha megcsókolom Laczikát.
Ide nyujtá kis piros arczát,
Már nem volt könnyes a szeme;
Megcsókoltam, körülöleltem
S kész volt a békesség vele.
Örzsike a nevem, ki vagyok, mi vagyok?
Ennek a kutyának a gazdája vagyok!
Kutyám neve Tarka. Bámuljátok Tarkát,
Lelógó nagy fülét, hosszú lombos farkát.
Szép okos szemeit, négy hajlékony lábát,
Rőtbársony szőrének csodás finomságát.
Hiszen sok kutya van. Az Hektor, ez Dráva,
De egyik sem hághat ennek a nyomába.
Itt ülök a kordén. Tarka az ölemben,
Beszélgetek vele s a Tarka ért engem.
Ha mondom “aludj el!”, szemeit behunyja,
Ha mondom “ébredj fel!”, reám pislog újra.
Szelíd, engedelmes, mindennap ő kelt fel,
Ajtómon kaparász: “Kis Erzsike kelj fel!”
Ha meglát, vihog és a farkát csóválja,
Mintha mondaná, hogy: “Jó reggelt! Szolgája!”
Együtt reggelizünk. Hát biz az tejen él,
De nincs is oszt’ benne semmi rut szenvedély.
Legfeljebb némelykor vicsorítja fogát,
Ha szegény hazalót, vagy drótos tótot lát
