Élt egyszer egy szegény asszony,
Semmije se volt, ha mondom!
Se kenyere, se garasa,
Csak egy kedves kis kakasa.
A kis kakas a szeméten
Kipir-kapar, kutat éhen.
Addig-addig ott kapargált,
Hogy talált egy félkarajcárt,
Csupa gyémánt volt a reze…
Olyan nagy lett az öröme,
Hogy egy hosszút igen szépen
Kukoríkolt jó kedvében.
Török császár arra ballag,
Mint a páva, mint a csillag.
S parancsolja neki mindjárt:
“Ide azt a félkarajcárt!”
“Hogyne adnám, nem adom én!
Kakas is úr a szemetjén!
A portámon, itt találtam,
Jobb helye lesz ennek nálam!”
Török császár ujra mondja
S keményebben parancsolja:
“Szót fogadj hát, hé, uradnak,
Mert különben becsukatlak.
Ide hamar, ilyen-olyan!…”
S a lábával nagyot toppan.
A kis kakas bezzeg erre
Földre borúlt esedezve:
“Én császárom, én szultánom!
Én magamért dehogy bánom.
Van egy szegény gazd’asszonykám,
Hűségeért annak adnám.
Neked elég a te kincsed,
Jó szándékom, óh, tekintsed!”
Török császár rá se hallgat,
Unja azt a sok siralmat.
Elrabolja erőszakkal,
Lóhalálba haza nyargal
És beteszi hamarjába
A nagy kincses kamarába.
A kis kakas haragudt már
S fölszállott a török császár
Kerítése tetejére,
Kiabálja hevenyébe:
“Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom!
Add vissza a félkrajcárom!”
Török császár, hogy ne hallja,
Trónterembe fut szaladva.
Kis kakas meg szegrűl-végrűl,
A kerités tetejérűl
Fölrepűl az ablakába,
Nagy fenszóval kiabálja:
“Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a félkrajcárom!”
Török császár lángra lobban,
Szolgálóját küldi nyomban:
“Eredj, szaladj, te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Vesd bele a kútba rögtön,
Hogy nekem itt ne zörögjön!”
A szolgáló meg is fogta…
Fogta… fogta… és bedobta.
Kis kakas meg lenn a mélyben
Nótába kezd ilyenképpen:
“Szídd föl, begyem, a sok vizet!
No, ezért még majd megfizet!
Szídd föl, begyem, a sok vizet!
No, ezért még majd megfizet!”
És a begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.
Kis kakas csak újra száll a
Török császár ablakába
S nagy fenszóval kiabálja:
“Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a félkrajcárom!”
Török császár lángra lobban,
Szolgálóját küldi nyomban:
“Eredj, szaladj te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Szörnyű halál a fejére!
Vesd a tüzes kemencébe!”
A szolgáló meg is fogta…
Fogta… fogta és bedobta.
Kis kakas a kemencében
Nótába kezd ilyenképpen:
“Begyem, ereszd ki a vizet,
Hadd oltsa el ezt a tüzet!
Begyem, ereszd ki a vizet,
Hadd oltsa el ezt a tüzet!”
És a begye szót fogadott,
Oltogatott… oltogatott…
Kis kakas csak újra száll a
Török császár ablakába
S nagy fenszóval kiabálja:
“Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a félkrajcárom!”
Török császár dühre fortyan,
Szolgálóját küldi gyorsan:
“Eredj, szaladj, te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Ördög szorúlt e kakasba,
Vesd bele a méhes kasba!
Darazsaim csípjék agyon,
Ne lármázzék az ablakon!”
A szolgáló meg is fogta…
Fogta… fogta… és bedobta.
Kakas a méh köpűjében
Nótába kezd ilyenképpen:
“Szídd föl, begyem, a darazsat!
Ma valakin lesz daganat!
Szídd föl, begyem, a darazsat!
Ma valakin lesz daganat!”
És a begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.
Kis kakas csak újra száll a
Török császár ablakába
S nagy fenszóval kiabálja:
“Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a félkrajcárom!”
Török császár nagy kínjában
Haját tépi haragjában:
“Eredj, szaladj, te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Hozd ide a trónterembe,
Hadd dugom a kebelembe!”
A szolgáló meg is fogta,
Török császár be is dugta.
Kis kakas a kebelében
Nótába kezd ilyenképpen:
“Begyem, ereszd ki a darázst,
Hadd csípje meg az oldalát!
Begyem, ereszd ki a darázst,
Hadd csípje meg az oldalát.”
És a begye szót fogadott,
Török császár óbégatott:
“Jajjajjaj, vitézek,
Jujjujjuj, vigyétek!
Eleven, mint a csík,
Szúr, harap, agyoncsíp.
Hordja el a kánya
A kincses kamrába!
Azt a rossz félkrajcárt
Hadd vigye, de mindjárt!
Jajjajjaj, vitézek!
Jujjujjuj, vigyétek!”
A kis kakast be is vitték
S egy karszékre leültették.
Császár kincses kamarája
Tündökölve nevet rája.
Tizenhárom nagy hordóban
Arany, ezüst, ragyogó van.
Szemfényvesztő, amit ott lát
S ott is elkezd egy szép nótát:
“Szídd föl, begyem, ezt a sok pénzt!
Gazd’asszonyom majd süt lepényt!
Szídd föl, begyem, ezt a sok pénzt!
Gazd’asszonyom majd süt lepényt!”
És a begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.
A kis kakas hazamene
Arany, ezüst pénzzel tele,
Od’adta gazd’asszonyának,
Hűséges jó gyámolának.
Gazdag asszony lett belőle,
Mint a mese szól felőle.
Kakasnak is attól fogva,
Tudnivaló, jól megy dolga.
Ide tekint, oda tekint,
Kukoríkol kedve szerint.
A császár se bántja többé,
Jó embere lett örökké.
S keresgélget, kapargálgat,
Mind az övé, mit találgat.
Ő is úr lett a szemetjén –
Igy van ez a maga rendjén.
