Ungvárnémeti Tóth László: Szilassy Ágnesz Kis-aszszonyhoz.

Zöld Kor, ‘virágzó elme, tiszta szív,
Természetes, nem tettetett, szent ösztönök.
Nemes tehetség szentül érzeni;
S nemes szabadság bátran szólani:
A’ legnagyobb jók mind azok között
Mellyekben a’ Természet részesít.

Nemes Kar, érték, ‘s olly bőség – szaru,
Melly minden áldással bövölködik,
Hogy a’ mi tetszenék, reád bugyogja.
Magas Születés, nemes neveltetés,
Nagy érdemű Szülék, Atyák, ‘a Anyák;
A’ legnagyobb jók mind azok között,
Mellyenben a’ Szerencse részesít.

Szent, tiszta, fedhetetlen erkölcs,
Nyájas tekintet, kellemes beszéd;
Okos, meg ért, ‘s világos értelem:
A’ leg nagyobb jók mind azok között:
A’ mellyeket magunk szerezhetünk!

Azért, ha mind ezeknek birtokok –
Kezében volna – bár akár kinek,
Nincs, a’ mit annak vagy kivánni tudjak,
Vagy akármi Isten tudna közleni! –

Ungvárnémeti Tóth László: A’ Papagáj

Egy otromba nagy Papagáj ki rontván ketreczét,
Megyen egy berekbe, hogy magának, társai’
A’ több madárkák seregökön rangot vegyen.
E’ végre követi a’ hamis Tudósokat,
Tekintetökre, és hangjokra nézve is.
Gyaláz, ‘s ki gúnyol mindent. Neki a’ Fülmile
Vontatva; a’ Kenderike sehogy sem énekel;
A’ kis Barázda-billegető pedig, – talám
Tudhatna, úgy mond, valamit, a’ mint ismerem,
Ha ugyan tanulna, ‘s én lehetnék mestere,
Nincsen madár, nincs egy sem, a’ melly ö neki Kedvére szólna.
Innen a’ leg ékesebb Madárka-dalt is ketté vágja, ‘s meg szegi.
Egykor meg unván mások is a’ gyalázatot,
Meg kérik a’ Papagájt; “Uram ! szólj már Te is,
Ne csak fütyölj mindég, beszélj, vagy énekelj,
‘S hagyjad, csodáljuk, és kövessük szép szavad’.
Mikor a’ Papagáj rémülten; Uraim! igy felel,
Én jól fütyölök; de énekelni nem tudok! –

Ungvárnémeti Tóth László: A sok barát

Szükség szerez, szükség csinál,
Szükség tanít barátokat,
‘S szükség szerént kell a’ barát,
Asztal barát, és pénz – barát;
Születetés-barát, ‘és fény – barát;
Nemzet-barát, és honn-barát;
Tudomány-barát, és hír-barát;
Szégyen-barát, és kár-barát,
‘S a’ mennyi szükségünk vagyon,
Mind annyi féle a barát. –

Ungvárnémeti Tóth László: A’ házat építő Socratesz

Köz a’ baráti név; de ritka a barát.
Midőn ama’ nagy Socratesz, (kinek dicső,
‘S örök nevéért meg halálát is örömest
Ki állanám) egy kis házat csináltatott,
Kérdé valaki az ottan elmenők közül:
Ugyan, – hogy építsz olly nagy ember, illy piczin
Házat? Jaj! úgy mond Socratesz, aza bölcs öreg,
Csak ez lehetne jó barátokkal teli.

Ungvárnémeti Tóth László: A’ Csirke, és a’ Gyöngy.

Egy Csirke, a’ mint a’ szemét-dombon kapart
Eledelt keresvén; vatami szép gyöngyét talált:
Áh, monda, olly böcsös jósság! hogyan heversz
Illy csintalan helyen? Oh ha szép gyöngy! tégedet
Olly valaki lelne meg, ki érdemed’ ismeri,
Melly igen örülne; ‘a melly nagy böcsben tartana!
De én, kinek akármelly rosz eledel kedvesebb,
Én nem bocsüllek, mert te sem használsz nekem,
Ez azokra, a’ kik engemet nem érteitek.