Látván az éhes róka egy Szőlő-lugast,
El kezd ugrálni a’ finom gyümölcs után,
De majd, hogy el nem érte a szép fürtöket:
Éretlen is még az, pedig bizony nekem
Nem kell szegény egreske. Igy szól ‘s el megyen.
Gyalázni szoktuk, a’ mihez nem juthatunk.
Ungvárnémeti Tóth László versei
Ungvárnémeti Tóth László: A’ Papagáj
Egy otromba nagy Papagáj ki rontván ketreczét,
Megyen egy berekbe, hogy magának, társai’
A’ több madárkák seregökön rangot vegyen.
E’ végre követi a’ hamis Tudósokat,
Tekintetökre, és hangjokra nézve is.
Gyaláz, ‘s ki gúnyol mindent. Neki a’ Fülmile
Vontatva; a’ Kenderike sehogy sem énekel;
A’ kis Barázda-billegető pedig, – talám
Tudhatna, úgy mond, valamit, a’ mint ismerem,
Ha ugyan tanulna, ‘s én lehetnék mestere,
Nincsen madár, nincs egy sem, a’ melly ö neki Kedvére szólna.
Innen a’ leg ékesebb Madárka-dalt is ketté vágja, ‘s meg szegi.
Egykor meg unván mások is a’ gyalázatot,
Meg kérik a’ Papagájt; “Uram ! szólj már Te is,
Ne csak fütyölj mindég, beszélj, vagy énekelj,
‘S hagyjad, csodáljuk, és kövessük szép szavad’.
Mikor a’ Papagáj rémülten; Uraim! igy felel,
Én jól fütyölök; de énekelni nem tudok! –
Ungvárnémeti Tóth László: Szilassy Ágnesz Kis-aszszonyhoz.
Zöld Kor, ‘virágzó elme, tiszta szív,
Természetes, nem tettetett, szent ösztönök.
Nemes tehetség szentül érzeni;
S nemes szabadság bátran szólani:
A’ legnagyobb jók mind azok között
Mellyekben a’ Természet részesít.
Nemes Kar, érték, ‘s olly bőség – szaru,
Melly minden áldással bövölködik,
Hogy a’ mi tetszenék, reád bugyogja.
Magas Születés, nemes neveltetés,
Nagy érdemű Szülék, Atyák, ‘a Anyák;
A’ legnagyobb jók mind azok között,
Mellyenben a’ Szerencse részesít.
Szent, tiszta, fedhetetlen erkölcs,
Nyájas tekintet, kellemes beszéd;
Okos, meg ért, ‘s világos értelem:
A’ leg nagyobb jók mind azok között:
A’ mellyeket magunk szerezhetünk!
Azért, ha mind ezeknek birtokok –
Kezében volna – bár akár kinek,
Nincs, a’ mit annak vagy kivánni tudjak,
Vagy akármi Isten tudna közleni! –
Ungvárnémeti Tóth László: A sok barát
Szükség szerez, szükség csinál,
Szükség tanít barátokat,
‘S szükség szerént kell a’ barát,
Asztal barát, és pénz – barát;
Születetés-barát, ‘és fény – barát;
Nemzet-barát, és honn-barát;
Tudomány-barát, és hír-barát;
Szégyen-barát, és kár-barát,
‘S a’ mennyi szükségünk vagyon,
Mind annyi féle a barát. –
Ungvárnémeti Tóth László: Az igazság
Egy fényt, egy súgárt, s egy képet fest az Igazság:
Mégis ezerképpen tűnik előnkbe nekünk.
Nem csoda: mert amint sürü, vagy ritka az elme,
Úgy szegi a súgárt célja, s aránya fele.
Ungvárnémeti Tóth László: Az előre-fizetés
Ha szép esőcske,
Szép harmatocska
Termékenyitné
Határaim:
Teremne kertem
Elég virágot,
S lehetne adnom
Másoknak is.
De most, mivelhogy
Nincsen vizecském,
Hogy meglocsoljam
Kis kertemet:
Hiába kívánsz
Tőlem virágot,
Ha csak magad nem
Öntözgeted!
Ungvárnémeti Tóth László: Az ifjúság Istennéje
Téged üdvözlek, kegyes Isten Asszony,
Hébe, Hérának szeretett leányát,
S majd Heraklesz tetteiért Olümpban
Égi jutalmúl
Nyerte mátkáját. Te vagy, aki által
Boldogok lőnek magok a hatalmasb
Istenek. Nektárod adott virágzó
Éltet azoknak,
Kikre a csészét köszönéd. De Krónósz
Bár örök, mert ambroziával éle,
Csintalan vénségre jutott: nem itt ő
Mennyei nektárt!
Én ha választnom szabad, arra kérlek,
Adj kevés nektárt kegyes Isten Asszony:
Kész vagyok mindég örömest kimúlni
Zöld tavaszomban.
Ungvárnémeti Tóth László: Az ízlés
Ízt tudomány nélkül ritkán lelhetni magában,
Íz nélkül tudományt bírhat az elme gyakran.
Egynek az íze fanyar: mert sós, vagy sótalan étke;
Másnak nincs íze: nyelve, vagy ínye hibás.
Ungvárnémeti Tóth László: Bersenyihez
Úgy omol a bú, s gond dalodra a Léthe vizébe,
Mint az eget metsző szikla vak árja rohan,
Méltán nyerted azért, hogy az ép Heliconi borostyánt
Rósával fűzték öszve az égi kegyek.
Ungvárnémeti Tóth László: Az ember alkatja
Önts az agyagra savanyt, kirepűl a szénszesz az égbe,
S más újabb testté változik a kis agyag.
Rontsd le por-alkatomat, béomlik lelkem az égbe,
S más újabb, testté változik a kis agyag.