Virág Benedek versei

Virág Benedek: Lantomhoz

Itt fogsz, szerettem Lantom! ezen szelíd
Nyárfának ágán függeni; a Vidék
Csendes körűlöttünk, az Égnek
Színe kies, valamerre terjed.

Amíg Zefírnek gyenge lehelleti
Apolni fognak tégedet: addig én
A gyepre dőlvén e pataknak
Partja fölött magamat kinyugszom.

De melly setétes felleg emelkedik
Egyszerre? mint zúg fergeteges szele!
Keljünk fel. Ah! e nagy Világban
Minden öröm kicsiny és enyésző!

Virág Benedek: A Poéta és a Músa

Oh Músa! mondj oly verseket,
Melyek csudálást érdemelnek.
Add, hogy füleljen a Duna,
Adj, hogy megálljon énekemre;
Vagy visszafordítván magát,
Nagy zaj között folyjon fejéhez.
Legyek hatalmas Orpheus,
S ugráljon erdő, kő szavamra.
Képzem: ha majd mind a Duna
Fejéhez indúl nagy-zajogva;
Mind a kevély Gellérdhegye
Egykét magyart jár potrohával:
Sok megcsudál, és engemet
Mint nagy poetát felmagasztal.

MÚSA

Minek csudáltatnád magad?
Elég, ha meg fognak szeretni.

Virág Benedek: Lámia

Szívháborító gondolatok! sebes
Szárnyakra kelvén menjetek a zajos
Szelek borongó lakhelyébe,
A Balaton habozó tavába.

Én, aki Phoebus húgaival szoros
Frígyet köték, a csendes öröm s szelíd
Vígság barátságában élek;
Ez menedékhelyem a világban.

Oh Músa, szívem tárgya! ki kedvedet
A tiszta forrás cseregedezésiben
Találod, és a gyenge harmat
Csöppjeiben kezedet föröszted!

Engem ha kedvelsz, jersze, virágokat
Szedj, s Lámiámnak köss koszorút: Te zengd
Aztán helyettem; mert kicsinded
Lantomat érdemi meghaladják!

Virág Benedek: A bölcsről

A bölcs magában bízik; az ellene
Felkelt szerencsét, mint valamely kemény
Szirt a haboknak csapkodásit,
Érzi, de férjfiasan megállja.

A Nap, mikor feljön, s köd emelkedik
Súgári ellen, fényszekerén nevet,
És megszokott útját kijárja:
A buta pára lehull, s enyészik.

Amaz kiszegzett célja felé siet;
Ha néki gátot vetnek irígyei,
Nagy lelke, csendessége mellett,
Érezi emberi hívatalját.

Bár sok veszélyek közt forog élete,
Azt tiszteletben tartani nem szünik.
Ha sorsa nem változhatatlan,
El meri várni dicső halálát.

Zengd győzedelmét mennyei lantodon,
Músám! s azoknak szíveiket, kiket
Kaján szemekkel tart az álnok
Cimbora, bátorodásra gerjeszd!

Virág Benedek: Auróra

Mely szép neved van mennyei harmatok
Szüléje! Mégis szebbek az érdemid.
Arany kocsidból intesz, és fut,
Futva fut, a lator éj setéte.

Fény és kiesség jő veled: életet
Adsz s vígasságot: tégedet e való
Jóért az ártatlan madárkák
Hálaadó szavaikkal áldnak.

Nem félik a körmös denevér fogát,
S a vért eresztő vércse dühös szemét;
A fényre húnyorgó bagolynak
Rút huhogásain általestek.

De változások közt forog ami van;
Csak a teremtő szüntelen egy, s az ő
Törvénye: állandót kivűle
Más hatalom nem ad e világnak.