Emlékezés témájú versek

Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn

Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn - Molnár László (Vers mindenkinek)

Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Reményik Sándor: Álom-hajó

Marengo, Jena, Wagram, Austerlitz…
Egyszer mindenki volt Napoleon:
Uralkodó nagy, vagy kis dolgokon.
Hangulatát lélekzetfojtva lesték
Zászlós tetők, vagy csendes ünnepesték.
Egy gyöngyvirágos percig legalább
Joggal hihette császárnak magát.

S Szent Ilonáról visszanézni jó,
Mikor csendes a bánat tengere
És messze suhan egy emlék-hajó.
Bár félárbocon leng a lobogója,
Mégis Marengo, Jena, Austerlitz,
Mégis a boldogság álom-hajója.

Kisfaludy Atala: Az emlékezethez

Zengő madár az elszáradt ágon,
Harmatcsepp a hervadó virágon,
Letünt csillag fenmaradt világa,
Fájó szivek fájó boldogsága,
Jőj, óh emlékezet!

Hozd vissza a tavaszt, a nyiló virágot,
Hozd vissza a multat, a szép ifjúságot,
A meleg napsugárt, a meleg érzelmet,
Hozd vissza a hitet, a reményt s szerelmet!
Hozd vissza a mosolyt, hozd vissza a könyet,
Melylyel legelőször rebegtem: “szeretlek,”
Hozd vissza a fohászt, melylyel boldogúltan,
Sirva, mosolyogva keblére borultam,
Hogy e boldogságot még egyszer erezzem,
Hogy e boldogságtól szakadjon meg szivem
Jőj, óh emlékezet!!

Tábori Piroska: A százegyedik szoba

Ócska szobában vak tükör a polcon,
Kopott homály, rég csukott ablakok.
De néha meglebben a függöny szárnya,
Betör egy régi, tüzes nyár sugara,
Messzi fényt isznak a tükörlapok.

Forró szél zúg a holt szobán keresztül,
Kábít rég-hervadt rózsák illata,
Törött hegedű pattant húrja rezdül,
Míg tűnik a fény, a szobára csend ül
S mindent belep hétköznapok pora.

Sántha Károly: Borong az alkony

A nap lement. Borong az alkony,
Fáradt fejem már-már lehajtom
Pihentető álomra csendesen.
S miként a nap hányó sugára
Visszasüt még egyszer a tájra:
A múltba mélyed bágyadó szemem.

Munkáltam, szenvedtem, szerettem,
Úgy suhant el időm felettem,
Mint egy szép tavaszi s szép nyári nap.
Bár utamon megannyi lépten
Ezer szúró tövisre léptem:
Örülök egy-két szál rózsáinak.

Minden keserűt elfelejtek,
Bú-baj miatt könnyet nem ejtek,
Sokat veszíték bár, — nyertem sokat:
Ki rám az égből néz le áldón,
— Még most is érzem, most is áldom, —
Édesanyám te, édes csókodat.

Sok bár, amit az ég reám mért,
Boldogság volt, hogy szép hazámért
Dobogott, lángolt s munkált a szivem.
S kit a bölcsesség keres ittlent,
Meglelte a jóságos Istent
Szerető lelkem s gyermekded hitem.

Most őszöm itt. Borong az alkony,
S hálaimádság kél ez ajkon,
Hitem megtartám s megtartott a hit.
Nem rémít engem már az éjjel,
Mert tele hinted szép reménnyel,
Én Istenem Te, sírom álmait!