Karácsonyi versek

Lévay József: Karácsonyi verebek

Kemény a tél, zord idő jár.
Ott künn szinte csikorog.
Viskójában szegény özvegy
Két árvával nyomorog.

Holnap derűl fel karácsony,
Várják a nagy ünnepet,
Hiszen a föld Megváltója
Ő értek is született.

Nekik is örömet hirdet
Az a csillag oda fent,
Mely hajdan a betlehemi
Pásztoroknak megjelent.

Vendég nem tekint be nálok,
Vendég mit keresne ott,
Hol a sors a földi jóból
Egy hajszálnyit sem hagyott.

Vendégül száll udvarokra
Néhány didergő veréb,
Fagyos tollát felborzolva
Némán, csüggedezve lép.

Éhínséggel gyötri őket
A kegyetlen durva tél,
Köztök immár egyik-másik
Szinte-szinte elalél.

Dús paloták közelében
Rajtok nincs ki könyörül,
Koldús-társaikhoz jöttek,
Kiket minden elkerül.

Nekik itt a két kis árva
Kenyérmorzsát hinteget,
Bár magok is ritkán esznek
A kenyérből eleget.

Megenyhülnek, felvidúlnak
Az elcsüggedt madarak,
Egy pár még az eresz alatt
Éjjelre is ott marad.

A Jézuska, kit úgy várnak
Reggelre a gyermekek,
Szegény özvegy viskójában
Egész éjen ott lebeg.

Hozza nekik szép álomban
A sok drága, czifra jót,
Téli jó meleg ruhácskát,
Zöld ágon arany-diót.

S hallanak az álmodozók
Csudálatos szép zenét,
A karácsonyi verebek
Hála-adó énekét.

Sárosi Árpád: Együtt leszünk…

A jóság abrosza kibomlik.
Dúsan terül a vendégasztal…
Kit ver az élet, vagy becézget,
Mindenkit anyásan marasztal.

Minden kis ágon áldás hintáz,
Ajtókat nyit a gyertya fénye.
Együtt leszünk, ha jön az óra
S leszáll a Betlehemnek éje.

Együtt leszünk élők s a holtak,
Ha megcsendül a pásztorének…
Legyen gazdagja mind ez éjen,
Az öröm békés kenyerének.

Sántha Károly: Karácsonykor

Forgó időben forgó a szerencse,
A boldogság most itt, majd ott tanyáz;
De e napért a bút szív elfelejtse
S vidám örömtül hangozzék a ház.
Ma nyilt meg újra a bezárult Éden,
A melynek napja le nem áldozik;
E nap süt rám a gyermekek körében
S szivem hisz, örvend és imádkozik.

Oh gyermekek, tiétek a mennyország,
Miénk a föld, e küzdelem helye.
Jó szellemek e kort megaranyozzák,
De a miénk búbajjal van tele.
Oh hintsetek rám boldog gyermekévek
Üdítő szendert, mig könyűm pereg —
Im, nyílik a menny, zendül titkos ének,
S szárnyával illet az angyalsereg.

Szent angyalének gyermekek dalával
Harmóniában halkan összezeng;
Künt reszket az ég sátra, csillagával,
Bent ragyog a szem s lelkem elmereng.
Isten szemei, odafenn ragyogva:
Ti fényes, tiszta, örök csillagok,
Vigyázzatok e földi angyalokra:
Maradjanak mindvégig angyalok!

Ők boldogok, mert lelkök himporára
S fehér szárnyára sár még nem ragadt,
Az ártatlanság gyöngyös koronája
Díszíti őket, mint királyokat.
Leborulok hozzájok, itt a porban
Ha vélök játszom, ez ugy fölemel;
Légy Salamon bár, avagy járj biborban,
Egy boldogít: a gyermekded kebel.

Harangszó kondul s lelkem áhítattal
Telik meg szent karácsony hajnalán,
Kétezred éve hangzik már ama dal,
Mely örök-ifjú, angyal ajakán.
Mig ajkam himnuszt zeng a magas égben,
Hová a lélek ugy kívánkozik:
Megállok itt a gyermekek körében,
S szivem hisz, örvend és imádkozik.

Bárd Oszkár: Karácsony

Kétezer éve egyre csak beszélünk
a szeretetről s míg pár eb ugat,
a karaván halad fölényes gúnnyal,
hisz gyártunk mindig új és új ágyúkat.

A frázisok s a feldübörgő jelszók
dandárja bőszen akkor lépeget,
amikor el kell bármi áron fedni
egy szemrehányó, beteg lényeget.

Kétezer éve minden karácsonykor
jámbor meséktől gyúlnak fel szemek,
de ez a szent ellágyulás a földet
egy gonosztettől se mentette meg.

Ideje volna rádöbbenni végre:
a legenda, mit lelkeinkbe szőtt
amaz akol, csak Jézusnak dicsőség,
a mi számunkra, bárhogy nézve, csőd.

Hisz Betlehemből örökbéke álma
zenélve szállt a csillagok fele,
de útját álltuk: Golgotára küldtük
a Názáretit s álmait vele.

Ideje volna rádöbbenni végre:
ha felcsendül a Jézus mély tana,
jó lenne, hogyha a bombasztok helyett már
tetemrehívásra szólítana.

Vállalnunk kell a felelősség súlyát
mindazért ami történt s elmaradt:
hogy nem válthatott meg bennünket Krisztus
sem akkor, sem két évezred alatt.

A karácsonyi áljóság helyébe
s a hozsannázó dalocskák helyett
ideje vón megkövetni a sorsot
és szégyenkezve hajtani fejet.

Ideje volna tiszta szíveinket
a bűnbánat ajándékaiul
ráaggatni a nagy karácsonyfára,
mely fejünk felett éjjelenként kigyúl.

Szabolcska Mihály: Karácsony

Van egy nap – nagy nap! – az esztendőbe,
Erőt merít a lelkem belőle.
Te vagy e legszebb nap a világon
Én édes ünnepem, kedves karácsony,
Szép karácsony!

Csupa bűbáj vagy, csupa költészet,
Illesz: valónak, illesz: regének.
Az ember így is, úgy is csak áldjon,
Ünnepek ünnepe, kedves karácsony.
Szép karácsony!

Megszánt az Isten szegénységünkben,
Szolgaságunkban, kevélységünkben.
S lehajolt hozzánk, hogy égbe váltson…
– Te vagy az Úr napja: kedves karácsony,
Szép karácsony!

Óh napok napja, ringass el minket!
Töltsd be jósággal a szíveinket.
Embert az ember testvérnek lásson…
Mintha örök volnál, kedves karácsony,
Szép karácsony!

Mintha nagypéntek több sohsem lenne,
Tövis koszorú főbb nem teremne!
Jer, úgy borúlj ránk, óh édes álom,
Szeretet ünnepe: kedves karácsony,
Szép karácsony!

Ábrányi Emil: A gépnek nincs karácsonya

Mikor leszáll a szent homály,
És villognak a piczi fák:
Titokzatos, mély áhítatban
Elnémul a zajos világ.
Hegyoldalon, szűk völgybe lenn
A leggyorsabb láb is pihen.
Egy pillanatra mind megállunk:
Játékot oszt Jézuska nálunk!

Csak egy nem állhat meg soha.
A gépnek nincs karácsonya!
Fáradhatatlan, súlyos lába
Bevágtat ködbe, éjszakába.
A gépnek sürgős útja van.
Sziklák fölött, síkos jegen,
Beláthatatlan síneken
Örökké csattog, búg, rohan!…

S az, a ki fönn, a gépen áll,
Nyugalmat épp úgy nem talál.
A percz, a mit mindenki más
Leköthet: ennek indulás!…
De társak nélkül nincsen ő,
Vas-gép vasmarku mestere:
Megy híven és bátran vele
A kalauz, a fékező.

Ezernyi gyertya ég, lobog,
Az emberek mind vígan vannak.
De ők a fényes városok
Hosszú során csak átrohannak.
Nézik sóváran, messziről,
– Ércz-kötelesség katonái –
Miképen gyúlnak sorra föl
A drága ünnep karcsú fái!…

És míg a roppant gép szalad,
Száz állomáson végig-zúgva:
Bús mélázással otthonukba
Tér vissza minden gondolat.
Ég náluk is Jézuska fája.
De fél-öröm lehet csak ott.
Mert a család, az elhagyott,
Aggódva gondol az apára!…

Ötéviéiért hősök hada,
Javúl-e sorsod valaha?
Karácsonyunkban lesz-e részed?
Vagy akkor lesz csak pihenésed,
Ha majd rohansz a nagy, fekete gépen
Végstácziódra, rémesen dörögve,
Megállasz egy kis fakereszt tövében,
És ott elalszol, békén, mindörökre!…

Juhász Gyula: Karácsonyi óda

Csöndes az éj és csöndes a világ is,
Caesar Augustus aranyos mosollyal
Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás:
Béke a földön.

Hallgat a germán és hallgat a pártus,
Néma az indus és néma a hellén,
Herkules távol oszlopa se rendül,
Thule se mozdul.

Már az aranykor új eljövetének
Hírnökeit, a szomorú szibillát
S a szűzi Virgilt födi földi sír és
Hír koszorúja.

S messzi mezőkön nyájaikat őrző
Pásztori népek nézik a derengő
Új csillagot, mely aranyát elönti
Jászoli almon,

Hol mosolyogva és fázva az éjben,
Szőkehajú és szelíd anya keblén,
Most mutatod meg magad a világnak,
Isteni gyermek!

Móra László: Karácsonyi csengő

Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.

Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.

Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.

Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.

Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.

Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.

Reviczky Gyula: Agglegény karácsonya

Ha elközelg a szent karácsony
(Örömnek éje, áldalak!)
S angyalka jár kis csöngetyűvel,
Hol gyermekek zsivajganak:
A házhoz tartozók szemében
Mosolygó békefény derül.
Mindenki vígad a családban,
Az agglegény busúl csak egyedül.

Vannak talán jó ismerősi,
A kik meghívják szívesen?
Mit ér! az agglegény e körben
Karácsony-este idegen.
Az egygyé tartozó családdal
Érzése, kedve nem vegyül.
Csak elmereng, busul magában.
Mily szomorú sors lenni egyedül.

És mennél hangosabb a kis kör,
Annál inkább elmélyed ő.
Az ifjuság elszállt fölötte.
S ki még hozzá megy, lesz-e nő? …
Óh, mert olyan sivár az élet
Feleség és család nélkül.
Köznapnál szomorúbb az ünnep,
Nem izlik a falat sem egyedül.

Leverten tér rideg lakába,
S vádolja némán önmagát:
Elvesztegetted ifjuságod’,
S ujat az ég többé nem ád.
Azzal kérkedtél, hogy szabad vagy,
Nyüg nélkül élsz, függetlenül…
Ah, annál nehezebb leszen majd
Utód nélkül halnod meg egyedül!

Móra László: Karácsonyi imádság

Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk.

Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk…
Igazságot kérő
Bús magyarok vagyunk.

Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!
Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk.

Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.

Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.

Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.

Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!