Benedek Elek: Karácsonyéji álom

Jó reggelt, jó reggelt édes jó anyám!
Angyalarcoddal hajolj le reám,
Hadd öleljelek, hadd csókoljalak.
Kicsi karommal átkaroljalak!
Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
Láttam ott angyalt, százat, ezret,

Talán még több is volt ott, úgy lehet.
Ha láttad volna! Készültek éppen,
Hogy összeszedjék mind, mi az égben
Játék vala. S hej, mennyi volt!
Az égbolt
Szinte leszakadt alatta,
S az angyalok egy pillanatra

E sok játékot összeszedték,
Hátukra vették,
Aztán-huss! Lebbent a szárnyuk,
Szálltak a földre, én utánuk,
Aztán-aztán felébredék…
Úgy-e szép álom? Óh, de szép!

Tompa Mihály: Karácsonykor

Hullámzó érzemény között
Jövén az úrnak templomából:
Lelkemben még sok visszahangzik
A halott ígének szavából.

Ugy tetszik, mintha hallanám:
Mikép zendűl a pásztor-ének,
Sziv és ajk hű összhangzatában
Az istenember nagy nevének.

A megváltó ma született…!
Betölt az évek teljessége…
Dicsőség Istennek mennyégben!
Az emberekhez égi béke!

De szívem rögtön elszorul
Miatta sajgó fájdalomnak,
Midőn tovább zendűl az ének:
Legyen szabadság a raboknak!

Az árva népre gondolok…
S jövén az úrnak templomából:
Lelkembe kinnal ez nyomul be
A halott igének szavából.

Benedek Elek: Karácsony hetében

Megváltozott a szokásom
Nincsen otthon maradásom.
Éltem eddig úri módon,
Most mindég az utcát róvom.

Szép nap, csúf nap: mindegy nekem
Az utcára ki kell mennem.
Egész nap csak kóricálok,
Boltok előtt álldogálok.

Mindenütt van egy-két játék,
Mit egyebütt még nem láték.
Ez is kéne, az is kéne:
Bejegyzem a könyvecskémbe.

Aztán szépen tovább állok,
Hátha még szebbet találok;
Szebbet, jobbat, ékesebbet.
Gyermekszívnek kedvesebbet.

Hol kihúzok, hol bejegyzek,
Mindegyre ceruzát hegyzek.
Elhegyezem hason-felit,
Mire könyvecském megtelik.

Be-benézek könyvecskébe:
Ejnye, ejnye, több nem fér be!
Mit tehet most nagyapóka?
Más könyvecskét vesz a botba.

Egy könyvecske, kettő, három,
A boltokat végig járom.
Most már három könyv van tele –
Megyek Jézuskához vele.

Addig megyek, addig járok,
Míg egyszer csak rátalálok:
Kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
Olvasd el e könyvecskéket!

Átalveszi, lapozgatja,
Szép kis fejét csóválgatja:
Három kis könyv, telistele!
Talán elég lesz a fele?

Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
Három unokám van nékem!
Mást se teszen egy hét óta:
Lót-fut értük nagyapóka.

Kis Jézuska, legyen áldott,
Könyvecskékkel égbe szállott,
S mind, mi volt beléjük írva,
Aranykönyvébe beírta…

Zichy Géza: Az anya karácsonyfája

A falu végén kis szobában
Két szegény árva üldögél,
Az apjuk meghalt más országban,
Az anyjuk — ah, anyjuk! sem él,
Vén zsémbes nénjök elsietve
Kocsmába vagy hová szaladt,
És karácsonykor, e szent este,
A két árva maga maradt.
A hideg padkán ülnek ketten,
Összefogódzva görcsösen,
A lányka mond: ma még nem ettem!
És sir szegény keservesen.
A kis fiúcska tenyerével
Letörli húga könnyeit,
És amint győzi kis eszével:
Vigasztal, buzdít és segit.
Ne sirj, kis húgom, majd találunk
Asztalfiában kenyeret,
Igaz, máskép volt az minálunk,
Mig anyánk élt és szeretett!
Szobánkban aranyos fa állott,
S rajt mind, amit szem, száj szeret.
De várj, kis húgom, majd találok
Még egy falatka kenyeret.
S kezd kotorázni a fiókban,
De kenyeret csak nem talál,
A múlt karácsonyról van ottan
Négy vékony piros gyertyaszál.
S szól a fiú: kimegyünk ketten
Anyánkhoz — sírját meglelem!
De a leányka jaj! megretten:
Sötét van félek, — jaj nekem!
Ha nem jösz, itt maradsz magadban,
Szól ihletetten a fiú.
Szavában érez, szemében láng van;
Halvány kis arcza nézd! kigyul.
Kezénél fogja a leánykát,
A kertbe érnek csakhamar;
És ott lenyes egy fenyöfácskát,
A lány nem tudja: mit akar.
És tartva azt bátran előre,
Az éjnek tört most a fiú,
A kis leányka követője,
Bár rettegése iszonyú;
Piczi kis fázó kezecskéje
Négy piros gyertyaszálat tart,
Oh, mily sötét karácsony éje!
A jeges szél mint bug, sóhajt.
Befújt utak halálos tája —
Kavargó hó-örvény rohan,
Árkok, gödrök csalóka szája,
Melyek, ha nyílnak, végök van.
A tél dermesztő fehér leple,
Mely lefog kábít, eltemet,
És ott e két kis árva lepke
A temetőbe csak siet.
És kint az anya sirhalmára
A hóba dugják a fenyűt,
Négy kis gyertyácskát kötnek rája
— A zúgó fergeteg elült. —
A hideg hóra hajtnak térdet,
S könnyek között elrebegik:
Kis karácsonyfát hoztunk néked,
Anyánk, éheznek gyermekid!
A négy kis vékony gyertya szála
Búsan pislog a temetőn,
S az árvákat ott megtalálja
A pap, a ki misére jön.
“Oh! jertek hozzám kedves árvák,
Majd gondotokat viselem;
Jó anyátok szemei zárvák,
De meglátta ezt istenem.”
És im tavaszra csodát látnak
Midőn a hó elolvadott,
Nagy hire lett a fenyüfának,
Mely ott állt — s gyökeret fogott.

Sárosi Árpád: Karácsonyest

Terítsetek csak ma is eggyel többre,
A jóságkapu legyen nyitva,
Ki tudja kiket sújt az élet ökle?
Ki áll az éjben kitaszitva?

A pásztorcsillagot nagy köd takarja
És Bethlehem oly messze-messze…
Hadd zúgjon ma a szeretet harangja
S ki szenved, azt ide vezesse.

A jóságkapu két szárnya kitárva,
Mindenki szelhet kenyerünkből, –
Az elesett, a bánatos, az árva,
S ki megtisztulni vágy a büntől.

A Bethlehemi jön be e kapun át,
S megáldja hivó asztalunkat,
– Velem van az, ki a szegénynek is ád,
S útravalót a lelkéből juttat.

Lévay József: Karácsonyi verebek

Kemény a tél, zord idő jár.
Ott künn szinte csikorog.
Viskójában szegény özvegy
Két árvával nyomorog.

Holnap derűl fel karácsony,
Várják a nagy ünnepet,
Hiszen a föld Megváltója
Ő értek is született.

Nekik is örömet hirdet
Az a csillag oda fent,
Mely hajdan a betlehemi
Pásztoroknak megjelent.

Vendég nem tekint be nálok,
Vendég mit keresne ott,
Hol a sors a földi jóból
Egy hajszálnyit sem hagyott.

Vendégül száll udvarokra
Néhány didergő veréb,
Fagyos tollát felborzolva
Némán, csüggedezve lép.

Éhínséggel gyötri őket
A kegyetlen durva tél,
Köztök immár egyik-másik
Szinte-szinte elalél.

Dús paloták közelében
Rajtok nincs ki könyörül,
Koldús-társaikhoz jöttek,
Kiket minden elkerül.

Nekik itt a két kis árva
Kenyérmorzsát hinteget,
Bár magok is ritkán esznek
A kenyérből eleget.

Megenyhülnek, felvidúlnak
Az elcsüggedt madarak,
Egy pár még az eresz alatt
Éjjelre is ott marad.

A Jézuska, kit úgy várnak
Reggelre a gyermekek,
Szegény özvegy viskójában
Egész éjen ott lebeg.

Hozza nekik szép álomban
A sok drága, czifra jót,
Téli jó meleg ruhácskát,
Zöld ágon arany-diót.

S hallanak az álmodozók
Csudálatos szép zenét,
A karácsonyi verebek
Hála-adó énekét.

Sárosi Árpád: Együtt leszünk…

A jóság abrosza kibomlik.
Dúsan terül a vendégasztal…
Kit ver az élet, vagy becézget,
Mindenkit anyásan marasztal.

Minden kis ágon áldás hintáz,
Ajtókat nyit a gyertya fénye.
Együtt leszünk, ha jön az óra
S leszáll a Betlehemnek éje.

Együtt leszünk élők s a holtak,
Ha megcsendül a pásztorének…
Legyen gazdagja mind ez éjen,
Az öröm békés kenyerének.

Sántha Károly: Karácsonykor

Forgó időben forgó a szerencse,
A boldogság most itt, majd ott tanyáz;
De e napért a bút szív elfelejtse
S vidám örömtül hangozzék a ház.
Ma nyilt meg újra a bezárult Éden,
A melynek napja le nem áldozik;
E nap süt rám a gyermekek körében
S szivem hisz, örvend és imádkozik.

Oh gyermekek, tiétek a mennyország,
Miénk a föld, e küzdelem helye.
Jó szellemek e kort megaranyozzák,
De a miénk búbajjal van tele.
Oh hintsetek rám boldog gyermekévek
Üdítő szendert, mig könyűm pereg —
Im, nyílik a menny, zendül titkos ének,
S szárnyával illet az angyalsereg.

Szent angyalének gyermekek dalával
Harmóniában halkan összezeng;
Künt reszket az ég sátra, csillagával,
Bent ragyog a szem s lelkem elmereng.
Isten szemei, odafenn ragyogva:
Ti fényes, tiszta, örök csillagok,
Vigyázzatok e földi angyalokra:
Maradjanak mindvégig angyalok!

Ők boldogok, mert lelkök himporára
S fehér szárnyára sár még nem ragadt,
Az ártatlanság gyöngyös koronája
Díszíti őket, mint királyokat.
Leborulok hozzájok, itt a porban
Ha vélök játszom, ez ugy fölemel;
Légy Salamon bár, avagy járj biborban,
Egy boldogít: a gyermekded kebel.

Harangszó kondul s lelkem áhítattal
Telik meg szent karácsony hajnalán,
Kétezred éve hangzik már ama dal,
Mely örök-ifjú, angyal ajakán.
Mig ajkam himnuszt zeng a magas égben,
Hová a lélek ugy kívánkozik:
Megállok itt a gyermekek körében,
S szivem hisz, örvend és imádkozik.