Édesen a keserűt, keserűen mondod az édest:
Oh keser-édes lány! gyötrelem a te neved.
1833.
Édesen a keserűt, keserűen mondod az édest:
Oh keser-édes lány! gyötrelem a te neved.
1833.
Előttem csupa kaczagó nők járnak,
Gőgösek, czifrák, pávák.
Ha kergetem, ők szinte szárnyon szállnak. –
Mikor a közelükbe érek
S utjukból lankadtan kitérek:
Ők utam állják.
Körülfognak, szürke pacsirtát engem,
Ez édes, ékes pávák.
S hidegek mig én kegyük hőn esengem. –
Ha rideg dacz lesz urrá rajtam
S lemond a csókról tikkadt ajkam:
Ők felkínálják.
Egy csók… kettő… s magamégető gőggel
Már el kell hagynom őket.
És – ki jöhetne tisztába a nőkkel? –
Elengednek ma… ám másnappal:
Búgó lágy galamb-alázattal
Utánam jőnek…
Egy régesrégi operettben
Egy kis színésznőt megszerettem.
Játszott a távol rokokóban,
Szívemmel is játszott valóban.
Nekem oly szent volt ez a játék;
Az irigy sorstól bús ajándék.
Lelkembe villant szőkesége…
De a játéknak vége, vége.
Egy melódia él szívemben,
De a szövegét elfeledtem.
Fáradt, unott, szomorú néző,
Tudom már: minden nő színésznő!
Itt azt mondják, tisztátalan vagyok,
Ki asszonyul hat férfiban csalódtam.
Samáriában mélyek a kutak,
De kút vize nem oltja szomjam.
Szomjuhozom az élet bő vizét,
Mely cseppjét sziklából lövelli szét,
S ha majd rá találok
Mielőtt korsóm megmeríteném,
Azt kérdem tőle: jövevény,
Te vagy-e az a hetedik.
Kivel a korsóm megtelik,
Te vagy-é az a hetedik, kit várok.
1933.
Tornára most már nem virággal,
de gyűlölettel vittelek.
Nem néznek atyafisággal,
ha köztük állsz, a ritterek.
Erdőben együtt lovagoltunk,
sátorban egy kockára tettünk.
Egy volt a kenyerünk, a sorsunk.
Egy: a köpeny és egy: a szentünk.
Mindenben pajtás – miért akartad,
hogy a nőnk is egy legyen?
A múlt ilyenkor sírva hallgat
s végzet ül a kardhegyen.
Mert látod: mindenünk az asszony.
Elsápadunk, hogyha felsír.
Ő a minden szépre van szomj.
Ő a zászló, ő a szent sír.
Ő az erő, ő az áldás,
Ő a sisak, ő a lábvért.
Harcokban a harckiáltás.
Meghalunk a mosolyáért.
Együtt hiába éldegélvén
öt nyarat és öt telet:
Egy rózsa volt a kopja végén,
s én meg kellett hogy öljelek.
1914