Megcsókolom Csók-kisasszonyt,
Ki biztosan finom delnő.
Lehet, hogy csak addig élek.
Megcsókolom Csók-kisasszonyt.
Ez az egy nő érdemes lesz,
Valószinű, hogy nem él még.
Valószinű, nem fog élni.
Ez az egy nő érdemes lesz.
Könnyel mázolom be arcát,
Szemöldökét vérrel festem,
Sóhajt tűzök a hajába.
Könnyel mázolom be arcát.
Aztán eredj, Csók-kisasszony,
Megfizettem minden nőért,
Megfizettem minden percért.
Aztán eredj, Csók-kisasszony.
Félig nyitott asszony-szemek
Mint gyémántok a bársony tokban
Égnek, ragyognak, fénylenek
S lesik, hogy szívem lángra lobban.
Táncol, viháncol Éva-vére;
Apát keres erős fiának.
Táncolva hiv tüzes mellére.
De szól az ős remete-bánat:
– Eredj éntőlem asszonyom,
Keress vidám apát fiadnak.
Sápadt, keserű ajkamon
Csak mérgezett csókok fakadnak…
– Sápadt, keserű ajkaim, ti
Csak meakulpát ejtsetek.
Nincs jogotok életre hívni
Bánatra itélt gyermeket.
Krasznojarszk, 1916.
Tavasz van, tavasz van, a tél közepében,
Tavasz sejtelmétől pezseg, forr a vérem.
Zűrzavaros álmok, mérhetetlen vágyak
Ábrándos lehétől elkábultan várlak…
Tavasz édes álma!
Lombok suttogása!
Úgy szeretnék szállni, sebes, könnyü szárnyon
Messze túl a rózsás, fénylő szemhatáron,
Túl az égen úszó felhők habos hátán,
A nagy végtelenbe, ahol tán meglátnám…
Csillagok járását,
Szerelem forrását!
Meg szeretnék halni, oh de nem örökre,
Forgószél törne be nyirkos börtönömbe,
Haló testem porát fölkapná szárnyára,
És az a sok porszem útjában leszállna…
Virágok kelyhébe,
Asszonyok keblére!
Szép asszonyok keblén, virágok kelyhében
Ez volna az élet, ez volna az éden:
Élni önfeledten, hol rám nem akadnak,
Örök szerelemnek, örökös tavasznak
Meleg sugarában,
Rózsák illatában…!
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág elhervadt csendesen.
Én még járok a nagyfüvű mezőkön.
Pacsirta dalol a magasban,
magvak szállnak az őszben.
Élünk és egyszer meghalunk.
Szeretnék találkozni a karcsúnövésű lánnyal,
kinek szíve együtt ring az én szívemmel
a patak csengő habjaiban
és a mérhetetlen fűben.
Kis rózsa, szép rózsa,
Gyönge virágszál!
Szeretőd ha volna,
Így nem hervadnál;
De hervadsz mint magam,
Hull kis leveled:
Kedves ifjuságom
Hull el itt veled.
Kis rózsa, szép rózsa,
Vársz-e még tavaszt?
Jaj nekünk! örökre
Elvesztettük azt.
Más virág fog állni
Száraz ágadon,
Más leány örűlni
Puszta dombomon.
1828 második fele
