Jókai Mór versei

Jókai Mór: Valjon lesz-e háború?

Gazdaember a mezőket járja: –
Mi fő a fejében?
Száraz a föld; tán az esőt várja?
Biz elkelne szépen.
Körülnéz a láthatáron,
Tán felhőt, vagy mit vár ott?
“Hogyan áll az én vetésem?
Valjon lesz-e háború?”

Kereskedő ül a kávéházban,
Ott van most a dolga.
Maradhat a boltja,
Van ő annál sokkal jobban páczban,
Körülnézi az ujságot,
Árkeletet, vagy mit vár ott:
“Hogyan áll az én vetésem?
Valjon lesz-e háború?”

Holló, varjú, hosszú sötét rendben,
Házak tetején ül,
Rikács szava hangzik nagy rekedten
Házak tetejérül,
Szeme a ködöket nézi:
Lát-e? vagy csak szagát érzi?
“Hogyan áll a mi vetésünk?
Valjon lesz-e háború?”

Jámbor férj megy haza a kocsmábul,
Egy kicsit elkésett barátságbul,
Pedig otthon várja
Hű élete párja.
Óráját aggódva nézi,
Hangulata nem vitézi.
“Mit csinál a feleségem?
Valjon lesz-e háború?”

1859.

A 15 háborús vers magyar költőktől című válogatásunkat is ajánljuk.

Jókai Mór: Találós mesék

Találjátok ki, hogy mi ez?
Veres inge néki vagyon,
Karddal körülvéve nagyon,
Nem kell neki engedelem,
Még is, a hol kell megjelen.

Hát ezt mondjátok meg, hogy mi?
Nincsen veres sipka nélkül.
Hamar küzd, nehezen békül,
Vagyon neki sarkantyúja,
Az első riadót fújja.

Hát ezt ki találhatja ki?
Tavaszszal jön nagy táborral,
Mikor nagy pusztitást forral;
Biztatják a föld népeit,
Ölje meg, a hol teheti.

Ezt is nehéz kitalálni:
Fiatalon börtönbe’ volt.
Édes, kedves, nem is hajolt,
Vénségére a szabadban
Fás, keserü, haszontalan.

Hát erre ki ismerne rá?
Minden ujja veres plajbász,
Nem barátja a haladás;
Olló is van a kezében,
Ha megfog, – köszönöm szépen.

Jókai Mór: Felelet a büszke krumplinak a még büszkébb kukoriczától

Hát kend tartja magát ilyen nagyra?
Hát ily nagyra magát miért tartja?
Kendből csak az jó, mi föld alatt van;
Virágja, gyümölcse használhatlan.

Hát én akkor hová legyek épen,
Dicsőségem legfőbb mértékében?
A kiből a megfelelő dózis
Szalonna lesz: s ez metempszichózis.

A kinek a szalmájáért pedig
Most egy részvényes gyár emelkedik,
A kiből már készitenek most is
Lisztet, vásznat, sőt még papirost is.

“Mint papiros”, megveszem a földet,
Melyen nőttem, s mely látott, mint zöldet,
S ha belőlem már papiros támad:
Eladom a tulajdon gazdámat.

Jókai Mór: Időjóslatok

Ha Gyertyaszentelő napján
Medve odujában marad,
Negyven nappal a szokottnál
Későbben látjuk a nyarat.
Napoleon – vagy mit mondok?
Medve marad odújában.
Tehát a tél rövidültét
Várja az idő hijában.

Ha a pókok hálót fonnak,
Tartós szárazságot jelez;
Apáink is azt tartották:
Nagyon régi időjel ez.
Diplomaták – vagy mit mondok?
Pókok nagy sok hálót fonnak.
Gazda ember elméjében
Nagy oka van főni gondnak.

Ha a legyek és bögölyök
Szokatlanul csipnek, marnak,
Előjeléül vehetni
Azt közelgő zivatarnak.
Csipcsup lapok – vagy mit mondok?
Légy és bögöly csipnek nagyon,
Minthogy elektriczitással
A levegő tele vagyon.

Ha György nap előtt mennydörög
Jó aratást, termést várunk;
Keblünkben duzzad – a tárcza
S tele lesz csűrünk, magtárunk.
Ágyudörgés – vagy mit mondok?
Mennydörgés már itt ott szóllal;
– Adjon Isten búzát, marhát
Tele csűrrel, tele óllal!

Jókai Mór: Kedves édes fiam uram

“Kedves édes apám uram,
Hogy’ leszünk a télen?”
“Kedves édes fiam uram,
Nem veszünk el éhen.”

“Kedves édes apám uram,
Kevés lesz a pénzünk!”
“- Hát a mire pénz kellene,
Olyasmit nem vészünk.”

“Nincsen czukor, nincsen kávé,
Üres már a tonna!”
“- Jó früstök lesz, fiam uram
Kenyér és szalonna.”

“Hugocskáim megszokták már
A czukrot és kávét.”
“- Czukrot kapnak – a méhesben
S pörkölhetnek – málét.”

“Itten lesz a nevem napja,
Hogyan iszunk Cliquot-t?”
“- Azt nem iszunk, hanem iszunk
Ha szomjazunk, – vinkót.”

“Ha nincs pénze az embernek
Télen hogy kártyázik?”
“- Hát: – krétára fiam uram.
Vesztünk, nyerünk százig.”

“Drága Pesten most a szállás,
Hanem azért még van.”
“- Ingyen lakunk, fiam uram
Az ősi hajlékban.”

“Nem mehetek bálba, mind ki-
Maradok a tánczból.”
“- Itt van fiam, az istálló
S tehén, borju tánczol.”

“Szép leánynak miből vegyek
Télen szép bukétot?”
“- Hű arádnak nem kell bukét,
Csak a szived, légy ott.”

“Egész télen csak nem foszthat
Itt az ember tollat!”
“- Világért sem; itt a könyvtár,
Ülj le mellé s olvass.”

“Hát a divat? csak nem járok
Az idei “dzsekk”-ben”
“Mondok egyet, hogy segithetsz
Ebben az esetben?

Mit tavaly eldobtál, vedd fel,
A magyar nadrágot,
S csinálj abból uj divatot,
S – hazafiuságot!”

Jókai Mór: Széchenyi halálán

Pusztább az ég egy fényes csillagával!
A nap egy hő sugárral hidegebb;
Egy árnynyal gazdagabb borult jövendőnk,
Egy sebbel szívünk, mely be nem heged.

A szív, mely egy egész hazával érzett,
Ha megszakadni birt, óh ne csodáld,
Nagy terhe volt, nagyon sokat viselt az,
S megtört, midőn nem birta azt tovább.

A kéz, mely alkotott sok drága kincset,
Mik késő századokra mennek át,
Az rombolá le íme nemzetének
Legféltőbb, drága kincsét, – önmagát.

Vagy nem tudá azt türni forró lelke,
Hogy olyan messze van tőlünk az ég?
A legnagyobb királyhoz ment követnek;
Az Isten trónjához kivánkozék.

Jó néki ott! Nálunk emléke légyen,
A föld takarja drága hamvait,
Nevét utókor tartogassa! Semmi
E nagy szellemből nincs elmúlva itt!

Emlékitől minden szív nemesebb lesz,
Hamvától a hon földe boldogabb,
És szellemétől, mely az égbe megtért,
Az ég hozzánk talán irgalmasabb!

1860.

Jókai Mór: Tüzes szerelmi vallomás

Szerelméről beszélt nagyon Jankó;
Választottját úgy híták hogy Janka;
Nem volt ugyan valami szép lányka;
De birtoka volt igen sok bankó.

Mondta Jankó, hogy a szive mint ég!
Akár csak egy feneketlen katlan,
Melyben Janka nagysám szakadatlan
Tüzesíthet vasalókat mindég.

A mint mondja, hogy a keble lángol:
Egyszer csak kigyulad a kabátja,
Érzi szagát, a füstjét is látja:
Kigyúlt biz az a szerelmi lángtól.

Hát egy csomag gyufa volt zsebében,
Azt ő addig nyomkodta, dörzsölte,
A szerelmi vallomás hevében,
A míg egyszer lángra lobbant szépen
S Jankó urfi majd ott égett tőle.

Jókai Mór: Névtelen ábránd

Oh be szép volt az az oláh leány,
A kit én itt-meg-itt láttam:
Nem tudom, hogy híják azt a falut?
Nem tudom, miféle forrás mellett?
Nem tudom, mit vitt a fején?
Oh be nagyon szép volt ez a leány.

Talán belé is szerettem volna,
Csak valamivel kisebb lett volna egy ölnél;
De így fél az ember nagyon,
Hogy az ilyen szörnyű magas szépség
Ha valamivel megharagítja,
Úgy üti pofon, hogy arrul kódul!

Jókai Mór: Péter és Pál

Péter a beczézett, Pál a mostohafi,
Az urfi és diák, ez csizmadiafi,
Diák könyvből egyik bölcsességet tanul,
Másikon sem kopik lábszij hasztalanul,

Péter urfi végzett, lett juratus nyalka,
Vár reá a szép lány, s egy kis hivatalka.
Pálnak is kezében van a vándor könyve,
Mikor utnak indul, szeme lábad könybe.

Péter nagyságos úr! hiják diszebédre,
Szüksége van ahhoz pompás öltözékre.
Pálnak van műhelye, hires mester, varga;
A nagyságos urnak csizmáját megvarrja.

Egy karácsony napon Pétert eleresztik,
Azt se mondják neki, mi okozta vesztit?
Elmehet koldulni, s hirdeti a népnek,
Hogy a tudományos pálya milyen vétek.

Pál, ha hozzá fordul, megosztja kenyerét,
Tőle nem vették el jó kérges tenyerét.
Jó hely az a műhely! Az Isten megsegit
– S onnan a miniszter nem csaphat el senkit.