Nagy a feje, busul a ló,
A malomban őrni nem jó.
Egymagában topog körbe,
Esze utja girbe-görbe.
– Édes gazdám,
Kedves gazdám,
Hej ha én azt megtudhatnám,
Mért van, hogy más két lovat fog
S nálunk rám néz minden dolog.
– Istenadta jó lovam,
Hiszen nincs egy bogaram,
Kit fogjak be, ha nincs párod,
Tán magamat? Nem kivánod?
– Jó, jó, elég nekem ennyi,
Nem kell mindjárt mérgeskedni,
Engedd meg, hogy hozzá lássak,
Hozok én magamnak társat.
– No ha hozol, én nem bánom, –
Bőröd ne hagyd a vásáron!
Én felőlem elmehetsz,
Akár egy ménest szerezz!
A fehér ló árkot-bokrot,
Árkot-bokrot általugrott.
Erdőtövén gyalogut,
Gyaloguton rókalyuk.
A fehér ló kapja-fogja,
Ráfekszik, mint dög, a lyukra.
Felneszel a róka erre:
– Ej be sötét lett egyszerre!
A legnagyobb fiának int:
– Nézd meg nekem, mi van ott kint?
Kimegy, bejön: Né te apó,
Odakint ám esik a hó!
– Nagyapádnak beszélj mesét,
Nyár közepén, még hóesést! –
Pofoncsapja csakugy csattan,
– Eredj másik, mi van ottan?
Siet, leskel s jön ez vissza
– Bizony hó az, pedig tiszta,
Telistele vele a lyuk,
Lesz baj mig ellapátoljuk. –
Ez is kikap: Te legkisebb
Eredj ‘sz te vagy a legfrissebb.
Ez is bejön, de szepeg:
– Hó az, akármi legyek!
Olyan fehér, olyan jó!
Olyan meleg, – nyári hó!
– Már valami van ott mégis,
Már megnézem akkor én is!
Kimegy: Buksik, hisz ez nem hó,
Hanem inkább egy fehér ló.
Idedöglött. Hasznunk, kárunk:
Enni jó, de ki hogy járunk?
De hamis a róka ész,
Egy friss tervvel hamar kész,
– Ne féljetek gyerekek,
Ma még egy jót nevettek.
Majd segít a farkas koma,
Hátsó kapun gyerünk oda.
Azzal kapják, egy kicsit
Uri maguk kicsipik.
Farkaséknál bekopogva
Megjelennek mosolyogva.
– Jónapot én kedves komám,
Jó erőben jól vagy, no lám!
Jóllakottan, jó kamrával,
Komámasszony mi jót tálal?
Jöttünk egy kis vendégségre,
A fiukkal jó ebédre.
Farkas koma, komámasszony,
Összenéznek nagy bosszuson.
– No ha jösztök, akkor lesztek,
Hogyha hoztok, akkor esztek!
Rossz aratás, rossz kereset,
Más fogadót keressetek.
– No, nem jöttünk üres kézzel, –
Szól a róka nyájas mézzel.
Segítségre hijlak koma,
A házamnál a lakoma.
– Ugy? hisz az más! ravasz kópé!
Hát mit főztél, süttél, jót-é?
Hiszen akkor jól van koma,
Ha nálad van a lakoma!
Siess asszony öltözz, gyere,
Ne várjon kománé vele.
Csapatostól nemsokára
Visszaérnek Rókavárra.
A fehér ló csak ott fekszik,
Róka koma így vetekszik:
– Tele van a pince, padlás,
Azért hijlak kedves pajtás:
Eltehetnénk tinálatok
Egy darabot, egy falatot.
Idáig ezt csak elhoztam,
Vidd el komám tovább mostan.
Farkas koma, komaasszony,
Összenéznek nagy ravaszon:
– Hogyne, mért ne, jószívvel,
Elvisszük mi innen, el.
De hogy visszük?… Az ördög!
Jaj de nehéz ez a dög.
– Áh, gyerekség, – szól a róka, –
Könnyen teszünk ne félj róla.
Farkad a farkához kötöm,
Elviheted innen rögtön.
Mint a semmit, úgy viheted,
Ép így hoztam, – elhiheted.
Egy-kettőre hozzá kötik,
Farkas neki veselkedik.
Húzza, vonja, de megunja:
– Gyere te is, segíts anyja!
Ez is kéri róka komát,
Oda is kötteti magát.
Alig mondják: Meg van, éljen!
Nem szakad el, sose féljen!
Mi történik: Ugrik a ló,
S két farkassal vágtat, a ló!
Ugy elrepül a lakoma,
Ma is bámul róka koma!
Róka koma otthon vagyon,
Szimatjának örül nagyon.
De farkasék lóvá lettek
Árkon-bokron repülhettek.
Repültek is ők annyira,
Egy jó futamodtányira,
Hogy akárcsak a gondolat
Otthon voltak egy perc alatt.
– Itthon vagyunk édes gazdám,
Édes gazdám jöjj ki hozzám!
Gazda kiront, falu csődül, –
Lovat vettek farkas bőrbül…
Nagy a feje, – okos a ló,
A malomban őrni már jó.
Vigan sétál párja balról,
Elnyihognak erről, arról…
