Ez a gesztenyefa tizenkét évvel ezelőtt is
csendesen száradt a szemétdomb és a palánk között,
sokat olvastam a tetejében Nick Cartert és egyéb tiltott könyveket.
Most is itt áll száradón
és hólétől nedvesen.
Azóta sokszor olvadt a hó a talpam alatt,
erős lettem és akaratos,
emberek és öreg szabályok nekem akármit hiába tiltanak.
Magam gazdálkodom az erőmmel és az időmmel!
éljen a kedvem és éljen a fiatalság,
a gesztenyefa lombja újból fölém borul!
Ellátok innen túl a kerítésen
és ellátok túl a jámbor szőlőhegyeken.
Az enyém egészen ez az éles levegőjű reggel,
jó kedvem van és igen örülök:
a nap ma megint frissebben bújik elő, mint tegnap,
és a hegyek fehér takaróján nagyokat szakít!
Sáfáry László versei
Sáfáry László: Kisfiú voltam
Kisfiú voltam,
homokban várat építettem.
A tél jött
és kis húgot hozott.
Apám harcolt Isten nevében áldott fegyverekkel.
A tél szívünkre zúzmarát ragasztott,
és apámat féltettük Isten névében áldott fegyverektől!
A homokot is hó takarta,
és egy ismerős siratta elesett fiát.
Sáfáry László: Ijedt kívánság
Reszketnek a múltak.
Reszketnek a fák.
A szél megzavarta a csendesség csodáit.
Ó, holdas este, holdas este!
Menj a fenébe mafla bánatoddal!
Sáfáry László: Virágok az égen
A parti fűzfa úgy néz a hömpölygő tömegre,
mint egy koldusgyerek.
A világot próféták simogatják,
és százezer pilóta szolgál a halálnak.
Piros virágokat látam az égen
és gyalogosan indulok a kék hegyeknek.
Sáfáry László: Súlyos éjszaka
A völgyre az éjszaka súlyosan borul rá
és újra meg újra a sötét erdőbe süllyeszti csillagait.
Így volt ez akkor is,
a hunyó parázs körül ültünk,
és a vén pásztor mesélte elfáradt életét.
Keserű szavától nyögtek a fák.
Kivágott törzseken ültünk előrehajolva,
egyformák voltunk az erdővel, a földdel,
és eljött mihozzánk akkor a halál.
Sáfáry László: Zúzmara
Jól éreztem magam veled,
de most már indulok haza.
Fegyverre nincs szükségem:
a lombokra hulló lassú zúzmara,
a szívünkre lassan húzódó hideg
nem fél a tanktól,
nem fél a gépfegyverektől,
tedd félre revolvered, barátom!
Nyugodtan megyek át az éji erdőn:
a közelgő téltől szűköl a szürke farkas,
a szarvasbika félve emeli fejét,
pompás dísze avarba hullik nemsokára
az őszi fák alatt.
Sáfáry László: Szerelmes lány
Szerelmes lány rohan az éjszakában,
édes, édes virágom,
keresi eltűnt kedvesét.
Széles mezők,
szűk sikátorok,
merre vittétek lépteit?!
Igazság, szívünk piros reménye,
hová hullt fiatal harcosod?!
Jaj, talán rácsok mögött gondol a rügyező fákra,
jaj, talán golyó ütötte égő homlokát!
Segítsetek, széles mezők,
szűk sikátorok!
Szerelmes lány siratja eltűnt kedvesét az éjszakában.
Édes, édes virágom!
Bomlott hajában sírnak a csillagok.
Sáfáry László: Sáfáry József
Sokat jártam Vele a hegyek között,
akkor léptem át a lövészárkok ottfelejtett emlékét
és néhány évtizedet.
Most a világváros lüktetésében bányászom a jövő dalát,
de közben megszorítom a kezét
és messzelátó barátaimat,
a hegyeket is üdvözlöm.
Sáfáry László: Mező
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág elhervadt csendesen.
Én még járok a nagyfüvű mezőkön.
Pacsirta dalol a magasban,
magvak szállnak az őszben.
Élünk és egyszer meghalunk.
Szeretnék találkozni a karcsúnövésű lánnyal,
kinek szíve együtt ring az én szívemmel
a patak csengő habjaiban
és a mérhetetlen fűben.
Sáfáry László: Kristály
Budapesten jár most a kedvesem,
biztosan átmegy a parkokon,
ahol az egyik padon ülve
a zsebemben kutattam egy fél kiló kenyérre,
a parkokon, ahol lányokkal is jártam,
és kezem meg szám végigsimított arcukon.
Szép a múlt,
de szebbek mostani napjaim
és még szebb a kedvesem!
Várom is már vissza erősen
és a karomban érzem,
amint a parton rámsimul az este.
Mint az esti szellő,
olyan lágy az ajka,
és mint a kristály,
fehér és kemény a teste.