Hit témájú versek

Palágyi Lajos: Hiszek

Hiszesz-e még a régi hitben,
Szent-é előtted még a múlt?
Vagy, ami egykor élt szivedben,
Már mind elkorhadt, megfakult?
A büszke dal, ha ujra zendűl
Megdobogtatja-é szived?
Érzem, a könny hogy perg szemembűl,
Hiszek.

Hiszesz-e az emberiségben,
Hogy van nagy hivatása még?
S mit el nem ért sok ezer éven,
Kivívja egy uj nemzedék?
Kimul a szolgaság, a vakhit,
Bilincset törnek nemzetek? –
Érzem, szememből villám csap ki,
Hiszek.

Mondd, hiszesz-é a földi létben,
Hogy méltó küzdelemre még?
Hogy nem bolygunk örök sötétben
S jóságos a hatalmas ég?
Hogy a tátongó sírral szemben
Sem kell feladnunk a hitet?
Sugár ragyog könnyes szememben,
Hiszek.

Vályi Nagy Ferenc: Egy haldokló szavai

Már kis idő van
Hátra! halálod, rózsa, közelget,
Ellened a bús
Ősz szele zúzos szárnyat emelget,
A komor éjszak
Gyenge palástod prémjei mellett
Zordon ajakkal
Öszve-fagyasztó dért le-lehellett.

Már amaz élet
Tengere téged nem melegíthet,
Földre lehajlott
Bús nyakadonn a Nap se segíthet,
A fagy ezentúl
Cenk derekadról nyári ruhádat
Tépni le fogja,
S gyászra cseréli zöld tafotádat.

Ah! tövedenn áll
Egy tanya féreg, hogy szeme lássa
Dűltödet; éles
Foggal előre sírodat ássa:
Díszed elébbi
Hullt töredékit öszve-cibálja
S téli szobáját
E darabokkal majd becsinálja.

Rózsa! ne hullasd
Bús levelidről könnyed ezekre:
Homlokodonn mért
Olvad el a dér cseppnyi vizekre?
Nem te magad vagy
Aki mulandó sorsra születtél,
Nékem is illyen
Sorsom, előttem példa te lettél.

Nékem az élet
Ősszele szintúgy fog hidegedni,
Mord szele testem
Díszeit ekként fogja leszedni,
Sokszor előttem
Zúgva csapott el már amaz orkán,
Melly dühösenn a
Durva halálnak omla ki torkán.

Egy szomorú télt
Látok előmbe jönni borongva,
Fellegi gyűlnek
Ellenem a bús Égre tolongva,
Gőz-falaikból
A komor inség kezd fenyegetni,
Mely zivatarral
Kínok alá fog majd betemetni.

Nem sok idő el-
Telve leszárad e puha kéreg
Rólam, azonnal
Engem is elrág egy tanya féreg –
Ládd-e, kesergő
Rózsa! hogy én is, mint te, kimúlok,
S hantok alá, két
Szemfedelem lefagyva, borúlok.

Ah, de kinyílik
Egy Tavasz; akkor por-nyoszolyádba
Újra feléledsz
S öltözöl ismét zöld tafotádba
Nem veszek én is
Porba, reményt nyújt az hit aránta,
S lészek az Éden
Díszei közt egy mennyei plánta.

Sárosi Árpád: Falusi harangszó

Az erdőbe is elkisér a hang:
A falusi, az egyszerü harang.
Lehull a lélek földi gyarlósága,
Gőg és kevélység porig megalázva.
És int a pázsit, mint az oltárszőnyeg,
Imádság szárnyán feltörnek a könnyek,
Csak sirni, sirni a harang szavára,
Nem tudod mért, csak omlik könnyed árja.
Reád borul az égi kék palást,
És elmondod a legszebb vallomást:
Isten, kinek szemében csak örök jóság van,
Te szólsz hozzám, a kis harang szavában.

Babits Mihály: Dániel éneke

Mégis megemlékeztél rólam, Isten
és azokat, akik téged kerestek,
akik téged szeretnek, megtaláltad.

Ifjú próféták üstökét ragadva
elhoztad babilóni ketrecemhez
a fügét és a datolyát kezökben.

Hirdesd ezért, világosság, sötétség,
az Urat! Hirdesd, pusztaság, folyóvíz
s bölcs cethalak és minden vízben-úszók!

Adjatok nékem szurkot, faggyat és szőrt:
fegyver nélkül megölöm én a sárkányt,
a cifra szörnyet, aki nektek isten.

De az oroszlánt nem bántom, ki engem
nem bánt. Estére visszatérek hozzá
s vad teste bundás melegében alszom.

Hallom majd nagy szivét dobogni; a föld
vele dobog, s az ég is; – én meg alszom
ringatva, mint az Isten csecsemője.

Gárdonyi Géza: Ne félj!

Mintha látnám a fehér-ruhás Szentet,
amint Jairus házához közelget,
s hírül hozzák, hogy: Meghalt már a lányka!
Jézus ránéz az elsápadt apára:
“Ne félj, csak higyj!”

Ha ránk is így szakad a fájdalom,
szerettünket látva a gyászpadon,
s kiáltjuk: Nincs már, nincs, aki megmentsen!
törjön át Jézus szava a bús csenden:
“Ne félj, csak higyj!”

Papp-Váry Elemérné: Hitvallás

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porbazúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót ha írod lobogód selymére,
Ezt ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ezt vallod, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vittél,
Polgár, ki ezzel kelsz, új hazát szereztél,
Magyar – e szent hittel mindent visszanyertél!

Mert a hit az erő! Mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lábanyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a háza tája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar, legyen hited s tiéd a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten, amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad azt rebegje reggel, délben, estve,
Véreddé, hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!

Gyóni Géza: A sátánhoz

Megint rámcsapott jeges szárnya
Józan, gunyos hitetlenségnek.
Megint csak immel-ámmal élek,
S megint úr lett a “mindhiába”.

Könny, lángolás, hivés, imádság
Megint nem szent és szent az átok.
Sátánhoz állni igy hagyjátok
Imák és álmok babonását.

Lelkem tüzes napáldozatnak,
Emberség, oltárodra tettem,
S korom repdes, füst száll felettem.

Az istenképű ellökött kevélyen.
…jöjj sátán, te fogadd tömjénem!
De vigyázz, téged is itt hagylak.