Gyeplőt íves nyakába vágtam,
S rohan vakon lovam;
Úttalanul és zabolátlan
Rohan, rohan, rohan.
A tél fehér pora szikrát hány
Alatta, úgy dobol.
Belebújt tán a suta Sátán,
S tüzeli hét pokol.
Magyarok vadul kiabálnak:
Uram, hová rohan?
Rá tétován vonok én vállat:
Kérdezd meg a lovam.
Szólt az Isten: “Kedves fiam Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: “No megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem”.
Szólt az Isten: “Kedves fiam Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: “Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!”
Szólt az Isten: “Kedves fiam Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: “Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!”
1890.
Jött értem a fekete hajó,
Jött értem a fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt, tova vitt
Moslék-országnak mentiben –
Fekete hajó, fekete vizen.
Moslék-ország, hajh cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívü rém; –
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.
Vagyok a nyugati sirály – :
De magyarnak köpött ki a föld.
Moslék-ország a nyakamon ül,
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagu föld.
Már nem megyek el, fekete hajó,
Moslék-ország hagy’ örülj szegény!
Hadd ugassanak, hadd ugassanak,
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját szomorú legény.
Így írtok ti
Mégis huncut az orosz,
Megvan benne minden rossz,
Mégis huncut az angol,
Gonosz úton csatangol,
Mégis huncut a talján,
Ott a nagy hegye alján,
Mégis huncut a francia,
Nincs benne garanica,
Mégis huncut a román,
Béka terem a nyomán,
Csinom Palkó, Csinom Jankó,
Csontos mündungszdeklim,
Szép, selymes gázbombám.
Dali Hubitz-ágyúm,
Nosza rajta, jó katonák,
Igyunk egészséggel,
Menjen haza kiki gyorsan
Szép Urlaubscheinjével.
Hej, Ocskay, Bercsényi,
Kurucok híres vezéri,
Pflanzer-Baltin!
Így írtok ti
Talpra magyar, hí a haza,
Itt az idő most vagy soha.
Rabok legyünk vagy szabadok.
Ez a kérdés: válasszatok.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.
És most jön a vicc:
Hallgassatok ide, Panni, Jóska, Róza –
Fenti verset nem Petőfi Sándor írta,
Hanem Petőfi Géza.
Így írtok ti
Plutó e torzót márványból szoborta
Ó torzók torza, bőrző Dunakorzó
Ó korzók korza, őrző dunnaorzó
Mint ferde torta és megint retorta.
De Afrikában fú az antipasszát
És négerek masszálnak pántlimasszát
És ott az ég oly régi, égi méla.
S tán pápuákok pengetnek poros fát
S nem lesz Nyugat már, sem Fenyő, sem Osvát
S még él Balázs, még él a méla Béla.
Így írtok ti
Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejű mit akarsz tőlem?
Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Új Undokak.
De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?
“Ti vagytok az Új Undokak
Ti vagytok az Új Undokak
Menjetek dolgozni ti is.”
Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejűre:
“Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?”
Így írtok ti
Aludtam; ‘s álmodozni kezdék
már prósaszóval, már dalokban:
Kloét festék le álmaim.
Úgy tetszett, hogy felém lopódzván
egy tsókot pertzentett ortzámra:
‘s azonnal nyíltak karjaim.
Ammint e’ pertzenésre felserkentem,
kutyám volt, a’ ki nyaldogálta képem’.
1793.
Mint vagy Palócz? Cserháti tartományodban
ritkúle már az ostoba?
“Azóta, hogy Nagyságod onnan elszakadt,
előbbi számok megfogyott.”
1806.
Kavics fölött peregve fut
A habzó csermelyár –
Egy vig fiú bokáig áll
Vizében s halra vár.
Áll meghajolva, csendesen,
Vigyáz és fel se néz:
Csak néha száll habok közé,
Mohón, mint nyíl, a kéz.
Soká vigyáz, de foglya közt
Tán a legszebbiket
Elejti, mert bokrok közől
Hall édes éneket.
“Eperre jött lánykám talán,
S a lányka csókot ad!”
Megdöbben a halászfiú
S a legszebb hal – szabad.
Liget felé, melyből a dal
Igézve ömlik el –
A kis szerelmes futva fut,
Tövisre nem figyel.
Ligetbe ért lélektelen,
Megáll és vére hűl:
Ott nem a kedves lány, de a –
Nagyságos asszony űl.
És ennek ajkin hangzik a
Vonzó csalóka dal –
Pirúl szegény s a földre néz,
Mostan se csók, se hal!
