Pünkösdi versek

Benedek Elek: Piros pünkösd napján

Nyílik már, nyílik már
A pünkösdi rózsa,
Eredj, lányom, gyöngyvirágom,
Szakassz egyet róla.
Szakassz egyet róla,
Tűzd a kalapomba,
Virágosan, bokrétásan
Megyek a templomba.

Nem illik a virág
Nagyapó kalapján.
Illik bizony, gyöngyvirágom,
Piros pünkösd napján.
Piros pünkösd napján
Mosolyog az ég is,
Ide azt a piros rózsát,
Hadd mosolygok én is.

Rózsa, rózsa, rózsa,
Szép pünkösdi rózsa!
Eredj, lányom, magadnak is
Szakassz egyet róla!
Egyet a hajadba,
Egyet kalapomba,
Virágosan, bokrétásan
Megyünk a templomba!

Somlyó Zoltán: Kezem húnyó parázs fölé emeltem…

Kezem húnyó parázs fölé emeltem
s alattomban megégtek ujjaim.
Hétköznapon pünkösdöt ünnepeltem
s rossz arccal jártam rózsák útjain.

Kizengtem egy nevet romlott betűkből,
és nyelvem széltén s hosszán fölhasadt.
Reggel ezüstöt raktam a zsebembe
s helyén estére leltem zöld vasat.

Lefekvén: kezem kulcsoltam imára;
ébredvén: kezem sebből vérező.
Ha arra gondolok, akit szerettem:
szemem harmatos, mint a vérmező.

Zajzoni Rab István: Elsö piros pünkösd napján

Elsö piros pünkösd napján
Sok tarka nép jár az utcán,
Annyi lány sétál alá s fel,
Nem is győzöm a szememmel.

Isten nekik, nem is nézem,
Hadd járjanak lábon, kézen;
Egy sem magyar lány közűlök,
Én csak ilyennek örűlök.

Nem is leány, ha nem magyar,
Nem is nézem, ha nem magyar;
Magyarország minden lánya
Istennek remek munkája.

Csak a magyar lány szemében
Tündöklik a lélek szépen;
Minden magyar leány lelke
Bús hazája szövétneke.

A magyar lányt becsüljétek,
Őt sérteni szörnyü vétek.
Mi lesz nemzetünk jövője?
Ő ennek a megszülője.

Sétáljatok, sétáljatok,
Ti idegen kéjmagzatok,
Szemeimmel nem kisérlek,
Csekély bennetek a lélek.

Sárosi Árpád: Pünkösd

Az ifjuság: a duspazarló reggel,
Pogány oltárán tüzet tékozol.
Könnyelműn bánik az isteni keggyel,
Egész világé ez a tüzbokor.

Estszürkületben már alig parázslik.
Szánd meg Uram e fösvény életet.
Légy irgalmas a szegény tékozlóhoz,
Ha küszöbödnél szava megered:

Adj tüzet a multbékós szemekbe,
A szomjas szájba csókok lángjait,
Fáradt karokba vérlávák patakját
És igy bocsásd el pogány fiaid.

Bocsásd el őket élet-kertjeidbe.
Mind jó szivü az, aki tékozol.
Nagy sóhajával, az utolsó éjnek,
Lobbanjon el az áldott tüzbokor.

Kiss Menyhért: Leánykérés

Selymes, illatos orgonák alatt
Suhanva, halkan egy lányka haladt,
Szive forrongó érzéssel tele,
Bűbájos álom incseleg vele;
– S a tó felől egy fiú jött s köszönt:
“Ha megengedi, elkísérem Önt?…”
És ment a lány a fiú oldalán,
És csattogott a csalogány…

Hol a pünkösdi rózsa fakadott,
Találtak egy rozoga fapadot.
Leültek s a fiú szólt csendesen:
“Egy éve elmúlt, hogy Magát lesem,
Egy éve már, halk észrevétlenül
Lelkem lelkéhez titkon fölrepül”.
Köröskörül a park fényesre vál,
Arany verőfény hulldogál. —

S csattognak, zsongnak vig melódiák,
A nap csókjától izzik a világ,
Friss élet álma rügyön, levelen,
A füvecske is égő szerelem;
“Szeretlek édes, oh de mily nagyon,
De el kell válnunk, én szép angyalom,
Virágos rét hazám s a kék hegyek,
Eljösz-e vélem?” — “Elmegyek!”

S csendben, reszketve, nagy hallgatagon,
— Halk álomzene leng a gályákon,
Mint két rózsatő, mely összefonul
Egymásra hullnak némán, szótlanul;
Suhan a lelkük, mint a gondolat,
Virágos réten, kék hegyek alatt,
Hol egy ódon kúria udvarán,
Ezernyi rózsa, tulipán.

Ady Endre: Hajlongni emerre, amarra

Hajlongni emerre, amarra:
Bús sorsot mértél, Uramisten,
A magyarra
S még búsabbat reám.

Hiszen, jó, jó: nem vagyok semmi
És mégis muszáj minden fajnál
Jobbnak lenni.
S mit ér, ha jobb vagyok?

Nekünk kevés pünkösdöt hoztál,
Kevés szentlelket, Uramisten,
S ostoroztál,
Bár véresek valánk.

Körülvettél balgákkal minket
S méltatlanul kínzott fejünkre
Sohse hintett
Kegyed sugarakat.

Önnön-valónktól félve félni
S elvegyülni törpe gyávákkal,
Halva élni:
Ezt adtad, Te, nekünk.

Hajlongni emerre, amarra,
Bús sorsot mértél, Uramisten,
A magyarra
S még búsabbat reám.

Berde Mária: Szomorúság

A vízre künt nyíló lombok hajolnak,
Lemosolyog a kéklő végtelenség,
Alatta céltalan cikázó fecskék –
Csicsergő fecském, könnyű kedvem, hol vagy?

Feslő pünkösdi rózsák ostromolnak,
Ablakomon erdőn benéz a jázmin,
Galambok jönnek csókolózni játszin –
Búgó gerlém, kacagó kedvem, hol vagy?

Nem látod: színes pillangók bomolnak,
Bekergetőznek hozzám, várva várnak,
Hát csak neked fagyott, pergett le szárnyad? –
Bohó pillangóm, tarka kedvem, hol vagy?

Tóth Árpád: Pünkösdi gyermeknap

Itt van, nemde,
Ön is vette észre,
A gyermeknap,
Mely terhet ró kendre?

Urnák állnak
Kint az utcasarkon,
S a sarkadra
Lépnek s mondják: pardon!
Úrnők mondják:
“Pardon! álljon meg kegyed,
S ejtsen az urnába
Fillért avagy bankjegyet.”
És az arcunk
Szép lesz, mint a kréta,
Eszünkbejut tegnapelőttről
A margaréta,
Hej,
S búsan lecsügged a fej.
Ámde
A bún az ember
Könnyen tul ad,
S ismét víg lesz a hangulat,
Mert Borbély Lili,
Ki a táncban cárnő,
S aki a legszebb hacacárnő,
Ellejti még egyszer
A hacacárét,
S te úgy véled, jó olvasóm,
Hogy nem kár
Az utolsó krajcárért,
Mely zsebedben maradt még ma,
S kiadod azt is
Jótékony célra.
Azonban
A jótékonysági haszonban
Percentet ad ő is,
A Nagyerdő.
Hol illatos lesz a lég
A sok néptől,
Mint a tepertő,
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris,
És lezajlik
A víg népünnep,
Lesz sok rúdmászás
És nem kevés
Lepényevés

És egyéb attrakciói
A szent ügynek.
Így a város
Minden lakója
Lerója
A gyermeknapi akciót,
S csak én egyedül képezek
Egy nem ünneplő frakciót.
Ajkamon sóhaj rándul át,
Mert nem tehetek az urnákba,
Legfeljebb, sajnos,
Pár zálogcédulát.

1913.

Reviczky Gyula: Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.

Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába’ támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed’
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe’, homályba’:
Világitó sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!

Juhász Gyula: Angelus

Mária, májusi esték
Asszonya, mennyei fény,
Míg örök éjbe sietnék,
Megtérek szívedhez én.
Megtérek, méla eretnek,
Tékozló, árva fiú,
Látom e földi tereknek
Minden szerelme hiú.
Mert csak te vagy a rózsa,
Ki itt örökre virul,
Álmok dávidi tornya,
Mely porba sohase hull!
Te vagy a csillag egünkön,
Mely ezer éve borús,
Mária, te vagy a pünkösd
Pálmája, dicskoszorús!