Gyóni Géza: Asszonysziv

Kicsi asszonyszív, törékeny játék,
Ha a kezembe fognálak egyszer,
De rosszul járnál, de rosszul járnék.

*

Becéző, búgó, halk gügyögésre,
Mesemondásra durva az ajkam,
És szomorú a szemem nézése.

Sírás tör ott fel, csuklón, rekedten,
Ahol én járok, ahol szeretnek,
Temetős, rontó, mérges a kedvem.

Asszonyijesztő, fekete este,
Mikor gyermek sír s koporsót érez,
Nekem barátom, téged ijesztne.

Én a magam nagy álmát virrasztom,
Asztalom sarkán koponya nevet:
“Te és egy asszony? Te és egy asszony?

Ezer rontástól ha meg is véded,
De magad ellen, csúf szived ellen,
Rontásod ellen ki védené meg?”

*

Kicsi asszonyszív, törékeny játék,
Ha a kezembe fognálak egyszer,
De rosszul járnál, de rosszul járnék.

Rájnis József: Új-esztendői ajándékocska

Minthogy az új esztendőnek víg hajnala fénylik,
És sok gyenge leány szép adománynak örűl,
Én is imez képpel tisztellek; ha engemet esmérsz,
Tudva vagyon nálad, kedves Hiella! kié?
Orcáját halovány színnel festette az író:
Orcám szinte azon színbe borúlni szokott;
Szívetlen: énbennem sincs szív – a furcsa Szerelmek
Régtől-fogva neked tellyesen általadák.
Nem szóllhat: nekem is, valahányszor látlak, Hiellám!
Nyelvemet a szeretet megköti, néma vagyok.
Egyre tekéntve különb, s ugyanerre tekéntve szerencsésb,
Hogy nem vészen erőt rajta tüzednek heve;
És, ha megégeted is (mert nagy csuda vólna előttem,
Ha mi nem érezné, hogy közel éri szemed)
Képem szűntelenűl nem fog kínlódni magamként,
Ottan elég, s nem egyéb, csak csupa hamva marad.

1762.

Juhász Gyula: Szőke fény

Mélázgatok egy szőke koszorún,
Mert szőke mind, akit fájón szerettem,
A szőkeségük tört át száz borún
És tündökölt száz éjszakán felettem.

És szőke volt, ki egyszer szeretett,
Mint holdfény átragyog egy őszi estét
A ködbe temetett tarlók felett.
Ó holdam lángja: bánatos, nagy emlék!

Csillogjatok csak, szőke koszorúk,
Ma minden színetek, mely rám derengett,
Alázatos halványan elborul
Berenicémnek szőkesége mellett.

Madách Imre: A galambok

Mondod, lány, hogy ablakodra
Kis galambok szállva szállnak,
S míg magadhoz bébocsájtod,
Turbékolva ott kopognak,

Gyöngéd játszi csipkedéssel
Símulnak fehér kebledre,
Míg ismét tova repülnek,
S nem tudod, hogy honnan, merre.

Óh ne is tudd, óh ne is tudd!
Mindenik egy-egy őrült vágy,
Vérző szívben kelt ki titkon
S fészkét törve messze elszállt.

Szállt boldogságot keresni,
Megnyugodott ablakodban,
Hagyd csak, hagyd tovább repülni
S ne is tudd, hogy merre, honnan!

A-hoz

Gyóni Géza: Rózsalevelek

Ki néz reátok résztvevően,
Ki ejt könnyet felettetek –
Tűző napon, jeges esőben
Kifakult rózsalevelek?

A levegőég harmatcseppje
Fel nem üdit már titeket –
Hisz nem ragyoghat kebletekbe,
Kifakult, árva levelek…

Falánk bogár, a méhe, lepke
Mért sirdogálna értetek?
Hogy ősz borult a kikeletre?
S fakultok rózsalevelek?

Fényben, örömben átaléltek
Egy csillogó nyárt veletek –
Bús szánalmat most mit reméltek,
Kifakult, ócska levelek?

Kinyilástokra nóta zengett,
Megittasult a kikelet.
Ki fog most is dalolni nektek,
Szegény kifakult levelek?

Elég volt fényből, virulásból –
Mit bánt, hogy elfelejtenek?
A csönd legjobb halotti fátyol –
Megvéd kinosabb elmulástól
Tört szivet, – fakó levelet…