Lauka Gusztáv versei

Lauka Gusztáv: Ki a szilárd?

Arannyal elcsábíthatod
Igazságot ‘s törvényt tapod
Kinek azt védni kellene
A’ bírót.

Arannyal elcsábíthatod
És legszebb szűz erényt tapod
Kinek azt védni kellene
A’ leányt.

Arannyal elcsábíthatod
Henyélve nézi a’ napot
Kinek munkálni kellene
A’ férfit.

Arannyal elcsábíthatod
Elhágy hű férjt és magzatot
Kinek szeretni kellene
Az asszonyt.

Arannyal elcsábíthatod
Ki védni kart – és szűt adott
Kitől segítség kellene
A’ bajtárs’t.

De van egy szilárd úntalan
Kit nem csábít ezüst arany,
Hiába küzdessz ellene
A’ halál.

Lauka Gusztáv: Ideál

Hón szeretlek képzelet leánya,
Bár valód miként a’ ködlepel –
Sovárgó szememnek éjjelében
Láthatatlan fényben úszik el.

Elmerengek égi arczaidnak
Túlvilágon kölcsönzött haván,
‘S üdv folyik felém szép rózsaajkid
Ezüsthabként ömlengő szaván.

Néha fennlebegsz a’ fellegárban,
Majd alant virágos partokon, –
Elfeledve játszodol közöttünk:
Hogy e’ föld egeddel nem rokon.

Nem kívánom istenült szerelmed
Oh dicsőűlt tulvilági kép!
Angyalokból szőtt szellemvalódhoz
Úgy sincsen teremtve földi szép.

Csak lebegj te, csak lebegj felettem,
Mint a’ néma hóld az éj felett,
Látom istenarczid mind őrökre
Míg csak bennem él a’ képzelet.

Lauka Gusztáv: Életem

Megszülettem mint bár ki más,
Deszka bölcsőbe tevének,
Felettem élv, ’s öröm helyett,
Bánat és bú őrködének.

Gyermekkorom az ifjuság
Vidor szakába áthaladt,
Társaimul hűségesen
A’ bánat és bú megmaradt.

Elértem éltemnek nyarát
Virágtalan, gyümölcstelen,
Ágyamnál mellyben szenvedek
A’ bánat és bú van jelen,

Talán ha lelkem elhagyott –
’S testem a’ férgek étke lett –
Elhágy e’ két sötét barát,
’S őröm leszen sírom felett.

Lauka Gusztáv: Esteli harangozáskor

Búsan szól a’ kis harang,
Estimára cseng a’ hang –
Hogy, kik már elmentenek,
Üdvet ‘s nyugtot nyerjenek.

Volt elég, ki szenvedett
Még e’ földön eleget –
Kérjük hát az ég’ urát;
Nyugtassa a’ holt’ porát.

És ha lelke felmegyen,
Hogy a’ testtől ment legyen,
Üdvözítse szent kegye,
‘S országába bévegye.

Búsan szól a’ kis harang,
Estimára cseng a’ hang –
Hogy, kik már elmentenek,
Nyugtot, üdvet nyerjenek.

Lauka Gusztáv: A’ Holdhoz

Hold te sápadt arczú lánya
A’ sötétlő csendes éjnek,
Szemlélője fájdalomnak,
Szemlélője annyi kéjnek.

Oh ne nézz ezüst sugárral,
Oh ne nézz le kedvesemre,
Vess inkább piros sugárban
Életszínt a’ holttetemre.

Lásd míg ő élt úgy szerette
Nézni nesztelen futásod,
Tán ha lemosolygsz reája,
A’ hideg sírból felásod.

Oh né nézz ezüst sugárral
Oh ne nézz le kedvesemre,
Vess inkább piros sugárban
Életszint a’ holttetemre.