Lauka Gusztáv versei

Lauka Gusztáv: Nyilatkozat

Hogy meghalok – felsem veszem,
Hiszen az élet’ folyása,
Hogy ember embertársának
Nyugalom helyét megássa,

Hogy más gazdag asztalhoz űl,
Mig én száraz kényért eszem,
Az isten látja lelkemet
Rosz néven még ezt sem veszem.

Hogy más pazarlott kincseken
Ezerféle élvet teremt,
Mig én élvnélkül éltem át
A’ múltat, ‘s élem a’jelent –

Legkissebbet sem változtat
Sorsedzette kedélyemen,
Vajha ennél nem volt volna
Nagyobb teher már éltemen.

Hogy más bíborban öltözik,
S magasra építet lakot,
Mig én csak nem rongyos vagyok,
‘S kunyhóból nézem a’ napot.

Ez sem fáj, mert a’ napsugár
A’ kunyhóban is olly meleg –
‘S hidegtől testem eddig is
Egyszerű ruhám védte meg.

De hogy szegény ‘s gazdag felett
Különböző törvény viraszt,
Ez fáj, ez gyötri keblemet –
Ez méregkint emészti azt.

Lauka Gusztáv: Élet folyása

Ismerém Jolánt mint gyermekét
Átkarolta anyját édesen,
Jósolám e’ bimbó egykoron
A’ világkertben virág leszen.

‘S lön virág! a’ rózsák szebbike,
Színe ártatlanság színe volt,
Számtalan méh repkedé körűl –
Keltemének sok madár dalolt.

‘S ő hivén hogy minden olly szelid,
Felnyitá az ártatlan kebelt, –
Szállt reá a’ zengő méhsereg,
Úgy örült hogy tiszta mézre lelt.

‘S elrabolták éltető erét,
Hervadásnák indult kelleme,
‘S mint az élet szebb virágait,
Úgy szakasztá le az ősz szele.

Ismerém Jolánt mint gyermeket,
Átkarolta anyját édesen –
Kit tizenhat változó tavaszt,
Most a’ főldben nyugszik csendesen.

Lauka Gusztáv: Átkosház

Erdő középen áll maga,
Elmult idők átkos laka.
Szobáiban soh’sincs világ –
Velőt rázó a’ némaság.

De ha éjfél következik,
Belülről lárma hangozik:
Átok, kaczaj, káromkodás –
Később leány siránkozás.

Végre nehéz kín szűlte jaj,
Hosszú mély fájdalmas sohaj
Olly fájó mintha megrepedt
Szívtől nyert volna életet.

E’ házban hajdan úr lakott,
Élve vadul éjt, és napot —
‘S egy ifju lány kit elrabolt,
Élteig e’ ház rabja volt.