Szépség témájú versek

Juhász Gyula: Milói Venus

A legszebb asszony – bús márványban élve,
A földi szépség istennő csodája,
Derűs habokból fönséggel kiszállva,
Dél napja csókolt egykor fényt fejére.

A századok hozzá rajongva jőnek,
Felé fog szállni vágya jövendőknek,
Heine legszebb könnyét sírta rája,
A Végzet is, kit megbűvölt a bája,
Megengedte, hogy szép legyen örökre,
Csak büntetésül – karját összetörte!

Somlyó Zoltán: Déli árnyak

Szeretem nappal a lámpavilágot,
a sárgaszin, hűséges nyelvet.
(Déli verőn fogok feküdni holtan.)
Szeretem a forró szerelmet.

Szeretem az arcom fekete árnyát,
ha ráhull a szőke falakra.
(Megálljatok: négy fal reszket csak át
a fénytelen végső szavakra.)

Szeretek mindent, ami enyém volt:
a szemem, a kezem, az ajkam…
Szeretem nappal a lámpavilágot,
ha reszketve átsuhog rajtam.

Zajzoni Rab István: Lányka, égnek vagy szülöttje…

Lányka, égnek vagy szülöttje,
Arcod örök tavasz kertje,
Rózsás fényes paradicsom;
Engedd, hogy nekem virítson!

Szemeidnek tündér tája
Legragyogóbb gyémánt bánya,
A napvilág soh’se kéne,
Olyan sugáros a fénye.

Tündér lányka, szeress engem,
Talpad porát is ölelem;
Szép szerelmed, szívjóságod
Kipótol hét mennyországot!

Földi János: Egy kevély széphez

Félre tőlem, szép Kevély!
Rab-bilincsed áldozatja
Légyen ám, akárki fattya,
Hetyke-petyke büszkeséged
Bennem el nem éri véged
Nem; felőlem így ne vélj;
Félre tőlem, szép Kevély!

Félre tőlem, büszke Szép!
Szépre nézni nyúgodalmom:
Rabja lenni fő unalmom,
Két szemem gyönyörködése
Szép szabadságom veszése.
Veszteség ez! Drága Kép!
Félre tőlem, büszke Szép!

Somlyó Zoltán: Szép bolondok

Lehettem volna szép, szőkefejű
és kékszemű, szomorú ember.
Türelmes vérű, ábrándozó,
mint a nagy kékvizü tenger.

Lehetne homlokom ívelt, merész:
bámulnák szép koponyámat.
– Szép darab ember volt Antonius,
de nem ihlette meg az anyámat. –

Heródes ádáz hidege ég
arcomon s kövér hajamba.
A szeme röpköd szemem helyén,
mint vészben a Noé galambja.

Haragos, átkos, fekete fej
és elborult viharos homlok,
szereti Mea szép barna fejét;
s akik szeretnek: mind szép bolondok.

Zajzoni Rab István: Rózsa illatával…

Rózsa illatával
Kented hajadot,
Csillogó harmattal
Mostad arcodot.

Ajkaidra rózsát
Angyal ültetett,
Biborra lehelt téj
Nyakad, kebeled.

Szemed ezer báju
Tündöklő világ,
Sugarát szerelmi
Tündérek fonák.

Leheleted áldó
Tavasz fuvalom,
Gyönyört és szerelmet
Ringat ajkidon.

Szíved az örömek
Paradicsoma,
Benne mulat váltig
Az isten maga.

Sugár tested körül
A szent lélek leng,
Hogy kebledbe fogadd,
Bűnbánón eseng.

Nem mondhatom, mily szép
S remek vagy, babám;
Szép, remek nem volnál,
Ha megmondhatnám.

Babits Mihály: Győzelmi ének, estefelé

Nézd, úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén,
mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén.

Bucsuzik s a Dunába mártja hosszú rózsaszín evezőjét;
rózsaszin csöppeket feccsent, s visszaint ablak és mezőség.

Nézd, hogy hull a lombok árnya meszelt, rózsaszin falainkra
kékes-szürkén, gazdagon, virágosan, ingva-ringva!

Most szép a falunk, örülj neki!
Egy égi festő festette ki.

Nem is érdemes, édes, nem is érdemes énekelni:
az egész világ énekel most, és éneke győzedelmi!