Viszonzatlan témájú versek

Katona József: Ajándék

Lányka, még most is ragyog a szememben
szíves emlékem keserűn tolongó
gyöngye: mért a sors hogy ezen szerelmet
igy letapodta?!
Olly hatalmas volt igaz érzeményem,
hogy hidegséged közepette is csak
néha egy nyájas szavadat ki tudta
csalni, kegyetlen!
Messze vagy tőllem; megutálni mégis
bánatos szívem fogod-é? ha benne
ültetek (jajjal) deli gyilkosomnak
egy – Nefelejcset!

Juhász Gyula: Valakinek

Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jéghegyein a gondolatnak
Jártunk kettesben, egyedül
S a kacagó völgyben maradtak
Az öröm, mámor, üdvösség, remény,
Csak lelkedet csókoltam én borúsan,
Mert lelked az enyém!

Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jéghegyek alatt él az élet,
Ott táncol, nótáz az öröm,
Miért vagyunk mi oly kevélyek,
Mért nem borulsz a szívemre már?
Szemed a nagy, a szép, az égbenéző
Mire vár?

Jászay-Horváth Elemér: Három fekete asszony

Három fekete asszony
Tépi a lelkemet,
Hogy sír felé hervasszon,
Mert egyik sem szeret.

Sötétek, mint a bánat
S nézik csodálkozón,
Hogy rajtuk vágyó számat
Véresre csókolom.

Arcuk hideg. Nem érzik
Tűzem, mely vágyra bir;
Sebzett testük se vérzik,
Fájó szivük se sir.

Három fekete asszony
Jár mindenütt velem,
Az ő álmukat alszom
S életük: életem.

Előttem ők repülnek:
Sötét galamb-fogat;
Ágyam szélére ülnek
És nézik arcomat.

És nem tudják: szememben
Mi az, mi úgy ragyog?
Mi bús van életemben?
Koldus miért vagyok?

Nem értik: férfi-testnek
Mért kell vonaglani,
Ha árnyán őszi estnek
Hozzáért valami.

Egy forró szoknya-hullám…
Szó, mely sziven szorít…
Arcom hogy elborúl, lám,
Könnyem hogy elborít.

Három fekete asszony
Szivrontást ünnepel
És hajnali kakas-szón
Kacagva tünnek el.

Nyugat, 1912/10. szám