Gyermek témájú versek

Juhász Gyula: Meseváros

Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.

Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
Erről a helyről annyi jót regél,
Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

De ha gyermekszemekbe nézhetek,
Melyek reményt és békét fénylenek,
Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
Megvan az út, mely oda vezet el…

Móra Ferenc: Anyuka beteg

Anyuka beteg… Kis szivem, ma este
Nem kell a földrajzot felmondanod,
Jobb lesz, ha ide a lábamhoz ülve,
Halkan a Bibliát lapozgatod.
De ne ott olvasd, ahol az Uristen
Haraggal néz el a világ felett –
Hanem ott olvasd, ahol az istenke
Nagyon szereti az embereket.

Anyuka beteg… Kis szivem, ma este
Nóta nélkül altasd el a babád
És apuka barázdás homlokához,
Mint a lehellet, értesd puha szád.
Lábujjhegyen tipegj el a kis ágyig
És liliomlágyan suhanj bele
És le ne rúgjad a kis csipkepaplant,
Bár ma csak apu takart be vele.

Anyuka beteg… Kis szivem, ma este
Teneked még imádkoznod se kell,
Hanem ha virágszemed lecsukódik,
Repülj inkább a jó Istenhez el.
S aranyhajad ha végigsimogatva
Szelid mosollyal az ölébe von
S megkérdezi: no Panka, mi az újság –
Csak annyit mondj, hogy: apu sír nagyon.

1913.

Gulyás Pál: Eddig növény volt

Olyan gyönge még a csontja,
hogy megfogni sem merem!
Hogyha a tavasz kibontja
kék egét, ily fű terem
kint a tág mezők ölében,
mely virággal ünnepel,
hogyha néma lepkeképen
messzeszáll a hólepel.

Most tanúl csak járni s félve
tárja szét fehér kezét,
mint aki a pincemélybe
botlik, hol cseng a setét…
Még csak most tanulgat járni
és ha elbukik hanyatt,
oly frissen koppan parányi
koponyája, mint a makk.

Aztán ismét talpra állván,
gyönge csontja úgy remeg!
Szemem olyan, mint szivárvány:
sírok is, meg nevetek.
Most tanúl csak járni, eddig
fű volt, gondtalan növény…
Most bolyonghat, merre tetszik,
és merenghet börtönén.

Kaffka Margit: Felföldi románc

A Jézus meg Péter nagy fáradottan
Szállást kértek estennet egy majorban.
Ám kérleli az asszony: “Nincs helyem!
Nehéz órám megjő ez éjjelen.
A ház kicsiny. Zokon ne vedd, uram!
– Messziről jöttök? – A pitvarban van
Friss szalma. Azon elnyughattok épen!…”
És megköszönték az Isten nevében.

Éjfél előtt hördül nehéz nyögés.
Neszel Péter: “Segítsd uram a jámbort!”
“Eredj Péter, nézd meg milyen a hold?”
“Kinn jártam, uram, vérszín ‘tűzbe’ volt.”
“Fordulj be hát! Még nincs itt az idő;
‘Gyujtogató’, ki most világra jő.”

Éjfélkor hallik panaszos sirám.
“Tedd, hogy megszabaduljon már, uram!”
“Eredj megint és nézd: a hold milyen?”
“Nézvén – ‘késformát’ vélek látni benn.”
“Fordulj be hát! Még ez sem jó idő!
Embervért ont, ha most világra jő.”

Éjfél után szörnyü jajszó üvölt.
“Uram, segélj! Uram, nem hallod-e?”
“A holdat Péter!”…A hold ’tiszta’ már.
Felhőtlen égből telt, fehér sugár. –
Most megbékél az Isten és a nő;
‘Ember születik’. Betelt az idő!
És enyhe, szent csöndesség lőn a házban.

1907.

Benedek Elek: Pista gyerek

Az én nevem Pista gyerek,
Már a földön ülni merek.
Meg is ülök egyenesen,
Vigyázok, hogy el ne essem.

Egyszer volt, hogy nem vigyáztam,
A helyemről tovább másztam;
Meg is jesztém mamácskámat:
Betörtem a fitoskámat.

Jaj, csak immár nagyobb volnék,
Hogy a földön ne guggolnék.
Ülnék vesszőparipára,
S úgy szaladnék a pusztára.

Ülni, ülni, mindig ülni,
Mindig egy helyben csücsülni,
Kopasz földön, lágy szőnyegen:
Így sem, úgy sem tetszik nekem.

Ha kezét adja mamácskám,
Csak úgy tapogat lábacskám.
Tipi-topi… kettőt… hármat…
A bátyáim nem így járnak!

Tipi-topi… kettő… három…
Szaladok én még a nyáron!
Ha nyáron nem, majd későbben,
Majd mikor nagyra nőttem!