Tóth Árpád: Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?

S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?

1913.

Ady Endre: Kisvárosok őszi vasárnapjai

Ma találkoztam veletek,
Kiket ma is siratva bánok,
Őszi vasárnap-délutánok,
Hideg ajkú, halott mátkáim,
Kisvárosok bús leányzói:
Őszi vasárnap-délutánok,
Ma megint találkoztam veletek.

Mennyi szép fiatal erőt
Unt álmodozással titokba
Hordtam meredt karjaitokba.
Ködben harangoztak a tornyok
S én a fényes Bábelek vágyát
Hordtam meredt karjaitokba,
Mennyi szép, kár-volt, fiatal erőt.

Hideg és süket emberek
Néztek reám, a vánszorgóra,
Egy-egy század volt egy-egy óra,
Kimenős cselédek az utcán
S szivemben szép, uszályos delnők.
Egy-egy század volt egy-egy óra
S körül hideg és süket emberek.

Ma találkoztam veletek,
Kiket ma is siratva bánok,
Őszi vasárnap-délutánok,
Hideg ajkú, halott mátkáim,
Kisvárosok bús leányzói:
Őszi vasárnap-délutánok,
Ma megint találkoztam veletek.

Dsida Jenő: Az első őszi vers

Már őszbe járunk lassan, lassan
és nincs kedvem, hogy mutogassam
dalba-zengő kedvemet. –

Míg bánatomról mesét mondok,
szétröpködnek a szegény lombok:
nem is látok egyebet.

Nyújtózva fekszik sor soron,
s mert fáradt-búsan vonszolom,
jön mondat után mondat, –

s engem, míg rajtok áthatok,
egy nyár-igézet álma fog
és kiejtem a tollat…

1924. szeptember 1.

Reményik Sándor: Őszi erdőn hamvadó parázs

Te szép, te szomorú, te tiszta láng!
Most már: avarba hamvadó parázs,
Én nem gyujtottalak,
Én nem oltottalak
Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.
Arra jártamban
Megcsapott messziről a meleged,
Tovább mentem,

Nem éleszthettelek.
Most hát elalszol.
Aludj.
Békesség neked.
Takarjon be a diadalmas Ősz,
A csend,
S a nesztelenül hulló levelek.

Reviczky Gyula: Ősz felé

Vágy, szenvedély bevonja szárnyát;
Dalaim immár csendesek;
Bennük csak néha-néha zendül
Egy álom, egy emlékezet.

A szép tavasznak álma őszkor;
Virágokról édes regék.
A szív, mely lemondásra készül
S ugy megzokog; Ne még! ne még!

Lehajtja szép fejét a rózsa;
Nem éli túl a hév nyarat.
S az édes vágyak, a virágok,
Szivemben is hullonganak.

Bágyadt a nap, bágyadt a tájék;
A télre fázva gondolok,
S a langyos őszi napsugárnál
Vérem még egyszer föllobog.

Tavasz mosolyg reám keresztül
Egy rózsaszínü fátyolon.
Látom virulni a világot,
S csak álmodom, csak álmodom…

Reményik Sándor: Őszi rózsa

“Őszi rózsa, fehér őszi rózsa”…
Ma öt éve furcsa virág lettél.
Ábrándozó lelkek
Szelíd kiskertjéből
Vadul kitépettél.
Forradalmas utcára vitettél.
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa:
Ország-halál szimbóluma lettél.

Őszi rózsa, fehér őszi rózsa:
Nőttél, magasodtál!
Égig érő roppant ravatalra
Friss havat hullattál,
Ábrándozó lelkek
Szelíd kiskertjében
Mért is nem maradtál?

Őszi rózsa, fehér őszi rózsa:
Reád sírva nézek.
Szirmod hulló havát reánk szórni
Tetszett egy nagy Kéznek…
Tragikus jelképe
Repedező földnek, rendülő világnak:
Mért is nem maradtál
Egyszerű, szomorú,
Szép őszi virágnak?

1923. október 30.

Somlyó Zoltán: Az őszi sip

Megfújták már az őszi sípot.
Fülem mögött már elsivított
az őszi szél, a bús szirén.

Vad táltos fogva hintajába,
virágot hint a nők hajába
és panaszt hordoz a szivén.

Búsan suhogtat ostorával.
S pirosra forrt szagos borával
mindenkit hetykén megkinál:

Igyál, barátom, még ez őszön!
mert egyik ősz megy, másik ősz jön;
de te, ha mész, elmész! Igyál!

S amerre száll, titkos jelekkel
és rőtszín szőlőlevelekkel
hullatja teli az utat.

A sípja szól, virága éget.
Nyomába felsikolt az élet,
s a temetők felé mutat.