Szépség témájú versek

Pósa Lajos: Szőke kis lány sétálgat a réten…

Szőke kis lány sétálgat a réten,
Még a nap is bámulja az égen,
Hódolnak a virágszálak,
Mint valami királynénak –
Szőke kis lány sétálgat a réten.

Szőke kis lány, kerüld el a rétet!
Még valaki majd virágnak nézhet.
Leszakit, mint a legszebbet,
Elhervadsz a szive mellett –
Szőke kis lány, kerüld el a rétet!

Dalmady Győző: Daloló leányok

Dalolva jöttek, vigan, könnyeden
Édes arcuk általjárt a sziven,
Szép arcukat a szellő csókolá…
Azt gondolám, két angyal szállt alá!
Hova mennek? Szivem gyorsan vere,
Ragyogott a pataknak tüköre…
A bokorból, mely lombban álla még,
Mindent jól láthaték.

Bűbájos volt s szelid e tünemény,
Az egész, mint szép álom tünt elém,
Vonzó ábránd derengett egyiken,
A másikon káprázott már a szem.
Egyik szebb volt a másiknál, – holott
Mindakettő egyenlőn hóditott,
Hóvállukról aranyzöld tollu szárny
Hiányzott csupán.

Fekete haj hulláma folyta át
A nagyobbik szűz tiszta homlokát,
Szemeiből, ha olykor fölveté
A csillagos éj tündöklött elé;
Mint oltárkép mosolygott a kisebb,
Fölemelőn, gyógyítón a szivet,
Szemeinek átlátszó kék egén
A menny lángolt felém.

Szivem úgy vert. A vér arcomba folyt,
Az egyik nap, másik meg szende hold!
Ajkukon föl-fölzengett a dal,
Mint a szellő, mely sóhajt, meg kihal.
Egymás nyakát ölelve szeliden,
Meg nem hajlott alattok a fű sem…
Csak lengtek a virágos rét szinén,
Nyom nélkül, mint a fény.

És szólt daluk, mint áradó patak,
Soká hallám, míg végre megszakadt.
Csak lelkemben visszhangzott néha még,
Mint este a harang után a lég.
A szellőben, mely arcuk csókolá,
Vigan lengett kék fátyluk föl s alá;
A vén erdő, hol útjok elveszett,
Gyönyörtől reszketett.

Kemény Simon: Háromsorok

Úgy szeretem az asszonyt és a lányt,
Ha karcsu, könnyü és nyulánk,
Szeméből nem csapkod a láng.

Ha sovány, sima keze hosszukás,
Ha alt hangja a szivbe ás,
És reggel más, és este más.

Ha festett arca, mint márvány: fehér,
Ha ajkain karmin a vér
S ha szemöldjének ive szén.

Ha a haja puha, barna selyem,
S e haj rozsdás egy-két helyen.
A foga nagy, fehér legyen.

Ha a sima halántékok felett
Kis fürge gyikok kéklenek:
Gyorsverésű vékony erek.

Az ajk fölött szépek a lágy pihék.
A szemben csak a lila szép.
Telt karcsúság: legszebb nyakék.

S ha úgy nyujtja szerelmét és magát
A kínok csészéjében át:
Mint langyra hült fanyar teát.

Nyugat, 1910 / 3. szám

Gyulai Pál: Nem vagy te legszebb…

Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép sem, mint képzelem,
De nékem érted szép az élet,
És boldogság a szerelem.

Mért lennél szebb, mért lennél legszebb?
Hisz akkor nem volnál enyém;
Csak szemed gyúlaszt, arcod bájol,
Csak tégedet szeretlek én.

A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest.

1852.

Eötvös József: A kisértet

A kertben áll a rózsa
Pirúlva bájolón,
Nincs párja szép nemében
A lombos bokrokon.
Nincsen delibb a föld körén,
Tavasznak nincs édesb tömény.

S a lyány jön a virághoz:
“Ah bájoló virág,
Mért vesznél ösmeretlen?
Hadd lásson a világ.”
A lomb elrejti kelyhedet,
Virúlj te itt szivem felett.

És ím a hölgy s a rózsa
Egymással mennek el,
Ez illatot lehelve,
Az vígan énekel.
S miként az illat a dal vegyül,
Gyönyörrel telt a táj körül.

De hő a lyányka keble,
Nem jó pihenni ott,
Hol szív dobog szeretve;
S a rózsa hervadott,
Búsan lehajtja szép fejét,
Elillatozta életét.

De boszút áll halottan
Mosolygó gyilkosán,
Mint egy rém kóborolva
A szép arczok haván,
S bármerre fordúl ellene,
Ott áll piros kisértete.

1837