Tóth Árpád: A tavaszi sugár…

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.

Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.

Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…

1918.

Babits Mihály: Győzelmi ének, estefelé

Nézd, úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén,
mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén.

Bucsuzik s a Dunába mártja hosszú rózsaszín evezőjét;
rózsaszin csöppeket feccsent, s visszaint ablak és mezőség.

Nézd, hogy hull a lombok árnya meszelt, rózsaszin falainkra
kékes-szürkén, gazdagon, virágosan, ingva-ringva!

Most szép a falunk, örülj neki!
Egy égi festő festette ki.

Nem is érdemes, édes, nem is érdemes énekelni:
az egész világ énekel most, és éneke győzedelmi!

Révai Miklós: A szépekről

Szarut Isten védelemre
Az ökröknek alkotott:
Paripáknak rugdozásra
Csupa körmű sarkokat.

Szaladásra a nyulaknak
Az adott gyors lábakat:
Az oroszlán tőle vette
Vigyorító vad fogát.

Evezős héjt a halaknak
Uszamásra ő adott:
Madaraknak repdesésre
Pihe könnyű szárnyakat.

Az adott észt férfiaknak,
Viadalra szívet is:
Mit adott az asszonyoknak?
Bizakodnok min lehet?

Deli testet, édes arcát
Paizsok s dzsidák helyett:
Vasat, ércet, bár kemények,
Tüzet is győz, aki szép.

1791.

Zigány Árpád: Édes anya a Juliskát…

Édes anya a Juliskát
kivitte a mezőre,
Virágokat tüzdögélt a
hajába, a fejére:
Egy vadrózsát, egy kökörcsint,
meg egy búza-virágot:
Szebb kis lányt a Juliskánál
bizony senki nem látott!

– Szép vagyok-e, édes anyám? –
kiváncsian kérdezi:
S a tükröt, hogy belenézzen,
kis kezébe fölveszi.
– Szép vagy, szép vagy, édes lányom:
te vagy az én világom:
Kökörcsinem, szép vadrózsám,
drága búza-virágom.

Földi János: Idegen szépség

Vigyed, vigyed, te szemtelen! lakirozott pofádat!
Vakold magad, s kenőcseid képedre pacsmagoljad!
Veres hajad porozd be jól, s borítsd be nagy szitáddal;
Nehogy, ha tán tüzet vetend, szomszédodat kigyújtsa.
Hosszú nyakad takarja gyöngy, miként üveg ragyogjon
Kimangorolva homlokod, selyembe talpig öltözz.
Te tűrhetetlen illatod fedezd szagos vizekkel,
Mellyed feszítsd, sovány farod nevelje nagy far-abroncs.
Miért erőlteted magad, hogy ami nincs mutassad?
Mi haszna sok kenőcseid s vakolgatásaidnak?
Mi haszna sok lecsorgatott szagoskodó vizednek?
Se tettetett szemöldököd, se karminod, se gyöngyöd,
Sem értéked felyül-haladt ruházatod nem illik.
Ruházd magadra Bengalát, feredj szagos vizekben,
Aranyba, gyöngybe fűzd magad: szép az, de nem te vagy szép.
Sem ami nincs, magadnak azt nem adhatod meg ezzel,
Sem ami van, de nem derék, el nem feded hibáit.
Fakép maradsz, ha elveted, s csak az vagy aki voltál.
Rút ami rút ezekkel is. Szép ami szép csak úgy is,
Ha szerfelett nem ékesűl. Bársony nyereg szamáron
Az éktelen csinosgatás. – Kerek beszéd s igaz szó,
Hijába ferdik a rigó, nem léssz belőle hattyú!

Pásztor Árpád: Uj énekek éneke…

Üljetek örömünnepet,
A nagy festő megérkezett,
Ecsetjétől a barackfagalyon
Fehér csipkét csókol a fuvalom.
A Gellérthegy tar sziklafalain
Rózsás foltokkal tarkált zöld a szín,
Ragyog az ég a Kelenföld felett…
Üljetek örömünnepet!

A szívünk is száz színt terem,
Beszínezi a szerelem,
De te vagy a nap, én szép angyalom,
Sugárzásod bont színt vak tájakon.
Ha te nem volnál, mi lenne velem?
Holt szó volna tavasz és szerelem.
Jer, vágjunk át a hídon, hegyeken,
A szívünk is száz színt terem.

A vén Gellért-szobor alatt
Hadd csókolom meg ajkadat.
Dél van… Nem járkál erre senki most,
Csak messziről halljuk a villamost.
Csenget kettőt… S zengőn viszi a sin.
Égjen, ujjongjon hát most mind a szín.
Lepje el Pestet aranyáradat,
A vén Gellért-szobor alatt.

Nyugat, 1910/11. szám