Szomorú szerelem témájú versek

Somlyó Zoltán: Kései szerelem

Kései szerelem… Fűlik a kályha
pirosra.
Valami szigorú kéz állítja a váltót
tilosra…

Szél űzi az illatot… Szemembe könny lila
fátyla.
Szégyenbe szakad, ki a csókot, a késeit
vágyja!

Kezedre vérfoltot rajzol a bűnnek
ecsetje.
Te vagy a mardosó vád! Te a sorsod
esettje!

Ezerszer átkos a vágy, ha a vér szele
megvert!
Kései szerelem koldússá teszi az
embert…

Czóbel Minka: Halasszonyok

Szőke hajuk, barna hajuk
Himbál hullámon,
Fehér testük el-felmerül
Kék holdvilágon.

Kristály-szemük átvillámlik
Vizrétegen,
Ajkuk mosolyg, őrületes
Szerelmesen.

De nem szeretnek soha senkit,
Csak hüs viz habját,
Hideg kezükkel cseppjeit
Keblükre kapják.

Ujból s ujból futó vizcsöpp
Után hajolnak,
Mig ők maguk ölelő emberkarból
Mind széjjel folynak.

Ady Endre: Hazugság nélkül

Hogy ámítni nem tudtuk egymást,
Friggyé ez úgy sem válhatott,
Én a nőt nem láttam sehol sem,
Te meg a férfiállatot.
Két sáppadt, fáradt ember üdvét
Egymásra lelve sem leli,
Hejh, édesem, kár volt ily ifjan
Hazudni elfelejteni!…

Csak annyit tudtál volna szólni:
– Én ifjam, szép vagy és deli…
És én bár súgni bírtam volna:
– Enyém légy, tested vágyteli!
Talán egy kéjes pillanatra
Felébred két test, két halott,
Hejh, de mert hazudni nem tudtunk,
Friggyé ez még sem válhatott!…

Rájnis József: A szerelemről

Rózsák között Kupidó
Egykor, kicsinyke méhtől
Kis ujja sebhetődvén,
Sírt, jajgatott, s azonnal
Hol futva, hol repülve
Sietett kegyes Venushoz:
Jaj! jaj fiadnak! (úgy mond)
Oda van, kegyes Citére!
Oda van fiadnak élte!
Ím egy parányi sárkány,
Kit méhnek híj paraszt nép,
Megmart hegyes fogával!
Felel erre szép Citére:
Ha egy kicsinyke méhnek
Fúlánkja annyi kínt hoz,
Melly kínja lészen annak,
Kupidó! kit te sebhetsz?

1767

Ady Endre: A mi gyermekünk

Bús szerelmünkből nem fakad
Szomorú lényünknek a mása,
Másokra száll a gyermekünk,
Ki lesz a vígak Messiása,
Ki majd miértünk is örül.

Ha jönnek az új istenek,
Ha jönnek a nem sejtett órák,
Valamikor, valamikor
Kipattannak a tubarózsák
S elcsattan hosszú csoda-csók.

Mások lesznek és mink leszünk:
Egy napvirág-szemű menyasszony
S egy napsugár-lelkű legény.
A tubarózsa illatozzon
S áldott legyen a mámoruk.

S áldott legyen, ki: te meg én,
Ki az övék, kiért mi sírtunk,
Kit forró lázunk eldobott,
Öleltetőnk, kit sohse bírtunk,
Ki másoké: a gyermekünk.

Kit napvirág és napsugár
Új igére, új dalra termett,
Áldott legyen, ki eljövend,
Az idegen, nagyálmú Gyermek,
Kit küldtek régi bánatok.

Pósa Lajos: Szőke kis lány sétálgat a réten…

Szőke kis lány sétálgat a réten,
Még a nap is bámulja az égen,
Hódolnak a virágszálak,
Mint valami királynénak –
Szőke kis lány sétálgat a réten.

Szőke kis lány, kerüld el a rétet!
Még valaki majd virágnak nézhet.
Leszakit, mint a legszebbet,
Elhervadsz a szive mellett –
Szőke kis lány, kerüld el a rétet!

Bárd Miklós: Sirhatnék

Sírhatnék… Élted késő alkonyatán
Gonoszul megcsúfolt a sátán,
Mulandó bájak hervadt asszonya.
Oh, fájó, szívbe markoló csoda:
Te megáldott egy boldog nászban,
Tört liliom özvegy gyászban,
Bús csendjében egy fülledt őszi éjnek,
A gonosz odalökött egy hivének,
Aki megrugdos…
Menj, menj, tűnj az árnyba,
Magas fészeknek szomorú leánya,
Vágyban didergő könnyes asszony-állat.
Most értelek csak, hamleti búbánat:
Láp gőze fekszi meg az őszi tájat,
Egy ragyogó szép életképet
Torzít el béna szenvedélyed,
Oh bús, siralmas banya-szerelem.

1930.