Tavaszi eső után, ó hogyha látni tudnád,
Hogy örvendeznek ilyenkor a fák!
Ó hogyha hallani tudnád hancuros kacagásukat!
Ó hogyha látni tudnád, ahogy egyhelyben lejtegetnek,
A könnyű, lenge menüetteket,
Amiket fejbólogatva tapssal kísérnek az öreg fák:
Örömödben megölelgetnéd sorra
Forró, nagy, boldog szerelemmel
Az összes fiatal tavaszi fákat.
Ó hogyha érteni tudnád, milyen csodálatosan
Muzsikálnak ilyenkor a tavaszi szélhegedűk
S milyen szédületes, forgattyús táncban
Kavarog a láthatatlan zenészek muzsikájára
A hóvirág, meg a tavaszi réti-kökörcsin!
Ó hogyha hallani tudnád,
Mily vágytól csorranó szűzi hívogatással
Csalogatják magukhoz a mohó, bohó kerti virágok
A csapodár lepke-legények udvarló hadát!
Ó hogyha érezni tudnád,
Milyen áhítatos, sóvárgó szerelemmel
Néznek ilyenkor fel a kék égre a tavaszi szántáson
A barna rögök:
Megtelnél ezzel a csodálatos, különös szerelemmel
S leborulnál
És kacagva csókot cuppantanál a barna göröngyre.
Ó hogyha látnád,
Mikor elcsorran az anyáskodó fák édes fejének cseppje
A duzzadó rügyek hegyéről:
Mily mohó kortyokkal isszák,
Szürcsölik kéjelegve ez édes isteni nektárt
A kiéhezett cingár tavaszi napsugarak:
Szívedet a kezedbe fognád
S mint az ujjongó labdás-gyerekek,
Áradt kedvvel dobálnád ég felé
És boldog eszelősségben részegre innád magadat
Tavaszi széllel,
Tavaszi esővel,
Tavaszi szaggal,
Tavaszi napsütéssel!
És határtalan tavasz-örömöddel süketté ujjonganád a világot:
Tavasz van, hé!
Jertek örüljünk!
Usgyé, futkossunk!
Játsszunk, nevessünk, szeressünk, csókolódzzunk!
Csókolgassunk kacagva fűt, fát, rögöt, virágot,
Tavaszi rügyet, göndör báránykát, pelyhes madárfiókát, kis csibét,
Minden kis tarka bocit, virgonc csikócskát
És pendelyes kis mezítláb-gyerekeket,
Mindent s mindenkit, aki örömünk és csókunk útjába akad,
Mert tavasz van!
Újra tavasz van!
Még egyszer megint, utoljára talán, itt a tavasz!
