Udvarlás témájú versek

Zajzoni Rab István: Hogyha lelkem felleg volna…

Hogyha lelkem felleg volna, melynek
Méhében gyors villámok rejlenek,
És te, lányka, reá mosolyognál:
A legszebb verőfény születne meg.

Hogyha lelkem borult éjjel volna,
S te pillanatod bele hajtanád:
Csillagsugárral derítenéd föl
E börtönsötétségü éjszakát.

Hogyha lelkem ölő angyal volna,
S meglátná, lányka, kedves arcodot:
Földig hajtaná fejét előtted,
S csókkal halmozná bibor lábadot.

Madách Imre: A bokréta

Mért hervad le a bokréta kebleden;
Tán haragszik, hogy szépítni képtelen
S bájaidnak tengerében elmerül
Mint a csillag, hogyha a nap felderül?

Vagy meleg volt tán, leányka, kebleden
S attól hervad a virág oly hirtelen?
Tűzz kebledre más bokrétát, úgy, leány,
Melynek meg nem árt a szív melegje tán.

Ily bokréta lenne e szív, hidd nekem,
Benne sok szerény virág hajt kedvesen.
Bájaidra sem lesz irígy, jól tudom,
Sőt miattuk jobb szeret még angyalom.

Pósa Lajos: Vásárhelyi sétatéren…

Vásárhelyi sétatéren
Béla czigány muzsikál,
Hajlik ide, hajlik oda
Liliomszál, rózsaszál.
Énfelém is hajladozott,
Mosolygott egy rózsa –
Bár ne hajlott, hajladozott,
Ne mosolygott vóna!

Béla czigány, jó barátom,
Ne kiméld a hegedűt!
Szerelemről, mennyországról
Húzz neki egy gyönyörűt!
Hegedüld a szivét hozzám
Ennek a kis lánynak!
Hej, galambom, ide hallgass!
Neked muzsikálnak.

Kunoss Endre: Készség

Mondd: bősz vadakkal küzdjek rengetegben,
Vagy tengernek fojtsam meg szörnyeit,
Hozzam le az éj csillaggyöngyeit,
Vagy építsek számodra trónt egekben;

Mondd: vájjak sírt földsarki jéghegyekben,
S temessem abba szűm reményeit,
Vagy hordjam össze volkán tüzeit,
S áldozzam föl éltem e lángelemben;

Nem zúgolódom rendelésed ellen,
Mindent, mindent merészlek kedvedért,
Szerelmi kínom nyújtand érte bért;

De ah! ne légy irántam oly kegyetlen,
Ne mond, amit nem teljesíthetek,
Ne mondjad azt, –hogy elfeledjelek.

Zajzoni Rab István: Rózsa illatával…

Rózsa illatával
Kented hajadot,
Csillogó harmattal
Mostad arcodot.

Ajkaidra rózsát
Angyal ültetett,
Biborra lehelt téj
Nyakad, kebeled.

Szemed ezer báju
Tündöklő világ,
Sugarát szerelmi
Tündérek fonák.

Leheleted áldó
Tavasz fuvalom,
Gyönyört és szerelmet
Ringat ajkidon.

Szíved az örömek
Paradicsoma,
Benne mulat váltig
Az isten maga.

Sugár tested körül
A szent lélek leng,
Hogy kebledbe fogadd,
Bűnbánón eseng.

Nem mondhatom, mily szép
S remek vagy, babám;
Szép, remek nem volnál,
Ha megmondhatnám.

Samarjay Károly: Ha kék szemed ég volna

I.

Ha kék szemed ég volna, úgy
Ránéznék szüntelen,
Ha hajnal volna rózsaszád,
Fölkelnék éjfelen.

Megvárnám rózsakeltedet,
Reám mosolyganál,
Pirulva rám tekintenél
Harmat csilláimnál.

Ha volna barna fürtöd éj,
Nem aludnám soha,
Majd megszánnál, s nem lenne szűd
Hozzám oly mostoha.

II.

Ha kék szemed ég volna, úgy
Szemedben csillagok
Volnának, ottan kellene
Mindig ragyogniok.

Ha kék szemed ég volna, úgy
Meghalnék, szellemem
Dicső egedbe szállana,
S ott élnék szüntelen.

Fáy András: A’ Csók

Kökényszemű leánykám,
Éltem csak a’ kiért szép,
Fejtsd-meg e’ kis mesémet:
        Van a’ világon egy kis
Portéka, van de nincs is;
Csak hang de még is édes,
Melly éltet a’ mihelyt nyer
Önn lételébe fullad,
‘S a’ semmiségbe reppen:
De édes érzeményi
Gyakran a’ sírig élnek.
Két lángra gyúltt ajaknak
Lágy öszszekoczczanása,
‘S kis szikra tőlök ejtve
Ád léttet e’ kis hangnak.
De a’ kis Ámor ezt úgy
Készíti fent az égben,
Hogy sok parányi hangot
Nectár’ levébe fullaszt,
‘S rá mézet és czukort hint,
Hogy édes, édes légyen!
Mert ím az Ámor’ áldott
Országa’ nyelve ám ő.
Nem is beszéll ezer szó
Nyilvábban e’ kis hangnál,
Nem szollhat édesebben
Apoll’ arany kobozza!
        Találod é mesémet
Kökényszemű leánykám,
Éltem csak a’ kiért szép?
Akár találd akár sem,
Egy csókot adj, ‘s azonnal
Megfejtve lesz mesécském:
Hadd lám hibáztak é ‘s hol
Festő ecsetvonásim?