Jámbor házasok meghallgassatok,
Tü rendeteket megtanuljátok,
És az okait meggondoljátok,
Hogy tisztetekben ti eljárjatok.
Semmi nem egyéb az szent házasság,
Hanem tisztaság és nagy jámborság.
Istentől szerzett igaz társaság,
És törvény szerént való nyájasság.
Mikor Ádámot isten teremté
Az ő képére megékesíté,
Paradicsomba őtet bévivé,
Gyönrűségbe őt behelyhezteté.
Minden állatnak már társa vala,
Csakhogy még Ádám fél nélkűl vala,
Hozzá hasonló társa nem vala,
Akkor az isten ezt mondja vala.
Nem jó embernek egyedől lenni,
De szükség neki felének lenni,
Hozzá hasonló társának lenni
Azért teremtsünk segítőt neki.
Isten Ádámra álmot bocsáta,
Paradicsomban őt elalutá,
És oldalába kezét bocsátá,
Csontját kivevé Évát alkotá.
Évát Ádámhoz az isten vivé,
És feleségűl néki jelenté.
Ádám hogy látá, ottan esmeré,
Rajta szívében igen örüle.
Legottan mondá: ez csont én csontom,
E test én testem, azért megtartom,
És férfiúból vétettnek mondom,
Azért hozzája én ragaszkodom.
Ezért szülejét ember elhagyja,
És atyját, anyját mind hátra hagyja,
És ragaszkodik feleségéhez,
És ketten lesznek egy testté vérré.
Azért nem egyéb az szent házasság,
Hanem tisztaság és nagy jámborság,
Istentől szerzett tásaság,
És törvény szerént való nyájasság.
Az házasságot az isten szerzé,
Paradicsomban szépen végezé,
Áldomásával megkörnyékezé,
Három okáért ezt bizony szerzé.
Első okáért szaporodásért,
Angyali karnak betöltéséjért,
Az szentegyháznak épüléséjért,
És magzatoknak feltartáért.
Ezért az isten őket megáldá,
Őket kedvelé és e szót mondá:
Szaporodjatok, nevekedjetek,
E széles földet mind bétöltsétek.
Másod okáért szerzé ez végre,
Az férfiúnak segedelmére,
És bánatjának könyebbségére,
Minden dolgának segítségére.
Hogy az férfiú előtte lenne,
Ő felesége mellette lenne,
És bánatjban könnyebbség lenne,
Minden dolgában segítség lenne.
Harmadszor szerzé ennek okáért,
Gyarló embernek orvosságáért,
Fertelmességnek gvülőlségejért,
Paráznaságnak távozásáért.
Azért embernek illik ezt tudni,
És félelemvel elszaporodni,
És segítséget istentől várni
Paráznaságot eltávoztatni.
Immár halljátok és megértsétek,
Tü tiszteteket ne felejtsétek,
Szükség hogy egymást tü szeressétek,
És isten, szerént együtt éljetek.
A férfiúnak ez az ő tiszti,
Ő feleségét igen szeresse,
Igaz munkával őtet éltesse,
Mint önnön magát úgyan szeresse.
Ő feleségét jóra oktassa,
Meg ne rongálja, de megdorgálja,
Meg ne útálja, inkább táplálja,
És háza népét jóra tanítsa.
Asszonvembernek ez az ő tiszti,
Hogy az ő férjét igen szeresse;
Urának mondja, őtet böcsűlje,
Néki engedjen, őtet tisztelje.
Az ő urának házát őrizze,
És morhájának gondját viselje,
Az szövést, fonást el ne felejtse,
És háza népét ő jóra intse.
Ő magzatinak gondját viselje,
Nagy szeretettel őket nevelje,
Az nagy istennek ő félelmére,
Őket tanítsa és jórá intse.
Az házasokat isten megáldja,
Eledeleket meszporítja,
És életjeket meghosszabbítja,
Szent országában megkoronázza.
Az házasokat Jézus szereté,
És az menyegzőt megékesíté,
Jelenvoltával megerősíté,
És csudájával őket segíté,
A vizet borrá mert változtatá,
És az menyegzőt megvígasztalá,
Az házasoknak azt bizonyítá,
Hogy őket bizony megvígasztalná.
Most is minékünk csak ő segítőnk,
Az házasságban édes éltetőnk,
Ördög mérgétől ő védelmezőnk,
Ördöngösségtől csak ő megmentőnk.
Bódogok azok, kik istent félik
Ez igaz hittel kik őtet veszik,
Parancsolatját nékie teszik,
Kezek munkáját igazán eszik.
Jól lészen dolgod te istenfélő!
Kézimunkával igazán élő,
Te feleséged hozzád illendő,
Házadban lészen mint termő szőlő.
Az te fiaid felnevekednek,
Asztalod környűl letelepednek
Mint szép gyermekded olajfa vesszők,
Az igaz hitben felnevekedvekek.
Ekképen embert megáld az isten,
Ki féli őtet minden időben,
Mint az szent Dávid az zsoltár könyvben
Szépen megírta ő énekében.
Megáldjon téged az kegyes isten,
És örögbítsen az igaz hütben,
Hogy fiaidnak lássad fiait,
Keresztyéneknek nagy békességét.
Ezeket szerzé szépen versekben
Batízi András egy jó kedvében,
Születet után ennyi időben,
Ezerötszázban és negyvenhatban.
