Dsida Jenő versei

Dsida Jenő: Az uccaseprő

Hajnal. Dudolva ballagok
hazafelé sok apró-cseprő
dallal szivemben. Rámköszönsz,
te szegény, piszkos uccaseprő.
Oly tisztességtudón köszönsz,
míg körülted porzik a reggel:
egyszerre csordultig telek
alázattal és szeretettel.
Megállok s elnézem soká
zsíros, barázdás arcodat,
gémberedett, nagy kezedet,
torzonborz, sárga bajszodat
fölötte a pálinka-gőzzel.
…őt látom most, a mennyeit
benned, ó rongyos uccaseprő,
ki sepred a föld szennyeit,
ki világ bűnét elveszed
és jó vagy minden emberekhez…
Testvér, ha az üdvösségre jutsz,
rólam el ne feledkezz!

Dsida Jenő: Sápadt levél

Sápadt levél az ájult fáról
Lihegve a mély kútba hullt –
Ott álltam – néztem, láttam
És fölriadt a régi múlt.

Tüzes tavasz, csókos csicsergés,
Virág-parfümös, lombos ág…
Valahogy úgy felfájt szívemben
A zajgó vérű ifjúság! –

Láttam, láttam a sötétséget,
Az örök-semmis, hideg űrt,
S láttam szegény magam-levélkét
Amint repült, repült, repült…

1924. augusztus 10.

Dsida Jenő: Fizikai kísérlet

Kísérletezik a jó Isten,
a bölcs Professzor,
mert furcsa dolog az a lejtő
és furcsa dolog az a ki golyó
és furcsa dolog az a nagy futás:

egyenletesen mindig gyorsuló.

A Magasságból indul el az ember
– mert a kis golyó mi lehetne más? –
s célok felé viszi,
színek felé viszi,
szeretetbe viszi,
mélységekbe viszi
a gátnélküli őrült rohanás.

Gördül a golyó, rohan a golyó!
lobogó lánggal benne izzanak
a nem-nyughatás dübörgő csatái, –
s senki se tudja Istenen kivül,
hogy hol az állomása
s törve, vagy épen mikor fog megállni.

1924. október 3.

Dsida Jenő: Vasútnál

Várom a gőzöst, szörnyeteg-gőgöst
Ki önönmagát oly nagynak hiszi –
Füstöt okádva itt lesz nemsokára,
s akit szeretek, magával viszi.

Közömbös arcok, sok üres tekintet –
Furcsán bólintva libegnek a fák,
és mosolyogva, mivel látni akarják
a régi-átkos könnytragédiát.

Nézem a hosszú, elkígyózó sínpárt…
olyan fekete, olyan bánatos!
Ott fekszel rajta víg dalom, reményem
jön a gőzös és zúgva rádtapos.

1924. augusztus 12.