Boldogtalan vagyok,
Mert nagyon szerettem.
Keresem mindenütt,
A kit elvesztettem.
Kedves rózsám nevét
Kiáltva kiáltom –
Nem hallja, nem hallja
Siró kiáltásom.
Barangolok búsan
A nagy őszi ködben,
A galambom után
Egyre hull a könnyem.
Hiába siratom,
Soh’se sirom vissza:
Kedves lába nyomát
Sürü köd boritja.
Oda, oda mind, ami jó,
E sártekén boldogitó!
Kerül, kerül… én kergetem,
Soha utól nem érhetem!
Állj meg, öröm, tündérleány!
Csak egyszer is borulj reám!
Szivem dobog, tüzben lobog:
Egy csókodért majd meghalok!
Hátra se néz, csak megy, repül,
Szenvedni hagy szivtelenül.
Lerogyok a kemény kövön,
Tüskebokor reám köszön.
S fejem fölé, mint a halál,
Hollók sötét csapatja száll.
Világ pora temet… temet…
Takarja bús életemet.
Hiába törsz, sors, ellenem!
Lerázza a port szellemem.
Tekintetet az égre vet:
Isten szeme reá nevet.
Repül, repül… s magasba’ jár,
Mint egy fehérszárnyú madár.
Beragyogják a csillagok,
Örök fényben égő napok.
Őszi idő, ködös idő,
Bánom is én, akárminő!
Nem szomorubb, mint a lelkem,
Erdő, mező, rejts el engem!
Tele van a szivem búval,
Gyötrelemmel, háborúval.
Telis-tele van felleggel,
Záport siró szerelemmel.
Útszéli fák, mondjátok csak:
Eltévedtem, merre tartsak?
Mindegy nekem, akármerre,
Csak el innen messze, messze!
A nagy utczasarkon
Öreg koldusasszony,
De nagyon szereti
A jó szívű Annát,
Mindennap kap tőle,
Mindennap egy krajczárt.
Örül, mikor látja,
Hogy megy iskolába,
Szives, édes szava
Jól esik lelkének,
Vele olyan szépen
Mások nem beszélnek.
Csókolja a pénzét,
A ruhája szélét,
A lába nyomát is
Ezerszer megáldja –
Egyszer a kis Anna
Nem megy iskolába.
Nem megy iskolába,
Mindhiába várja,
Toronyban a harang
Szomoruan csendűl,
Megfájúl a szive
Egy rosz sejtelemtűl.
A nagy utczasarkon
Öreg koldusasszony
Ibolyavirágból
Koszorút kötözget,
Minden levelére
Hullat ezer könnyet.
Egy csillag se ragyog fönn az égen,
Ha nem szeretsz: mért nem mondtad régen?
Nem borulna most előttem
Egész világ gyászba,
Olyan nagyon, olyan mélyen
A szivem se fájna!
Jaj annak, jaj, a ki szivből szeret!
Én teremtőm, vedd ki a szivemet!
Vedd ki, vedd ki, én istenem,
Tégy egy követ oda!
Hogy ne fájjon, ne sajogjon,
Ne szeressen soha!
Hallod-e, hallod-e?
Régi galambod szól:
Húzd le azt a gyűrűt,
Húzd le az ujjadról!
Küldd vissza, rubintom,
Annak, a ki adta –
Meglátod, meglátod:
Nem lesz áldás rajta.
Elmegyek majd érted
Virágfakadáskor,
Hajnali szellőben,
Madárdaloláskor.
Megyek, mint a galamb,
Párjához sietve –
Elrepülünk együtt
Egy tündérszigetre.
Egyszer egy verébnek az jutott eszébe,
Hogy behurczolkodik a fecske fészkébe.
Puha pelyhes ágyon jobb lesz neki hálni,
Mint a szalma között szanaszét bujkálni.
Eresz alatt várta, eresz alatt leste,
Hogy mikor megyen el otthonról a fecske.
S alig hogy kitette a fecske a lábát:
A veréb ott termett… s elfoglalta házát.
Megy haza a fecske. Látja, hogy mi történt
Csicsergi, csicsergi: “Eredj innen tüstént!
Épits fészket te is!…” – “Minek épitenék?
Nincs kedvem, nincs kedvem”, – csiripel a veréb.
Látta szegény fecske: kutya van a kertbe’,
Szálldozó társait összecsicsergette.
A fecskék, a fecskék hamar összegyültek,
Tanácskozás után szanaszét repültek.
Ujra visszajöttek s a verébhez szálltak,
Egyik sarat hozott, másik szalmaszálat.
Ugy befalazták ott, ugy oda temették:
Ha meg nem halt, most is ott jajgat a veréb.
Hol vagy, édes rózsám? Nem hallod-e, hivlak,
Feljött már a szelid esthajnali csillag.
Fénylik már a fűben a szentjánosbogár,
Hazaszállt fészkére párjához a madár.
Gyere, hallgasd a fák csöndes suttogását,
Szerelmes szivemnek hangos dobogását!
Nem jön az én rózsám, mindhiába várom –
Siró furulyaszó hangzik át a tájon.
Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szivednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vigan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derit:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szeliden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull,
Mindig vigyázz reá! Állj mellé támaszul!
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadúl azt a kis zsönge fát,
Ne bántsa a jövő szendergő képeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta, szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába’ lent.
Lelkén nincs semmi folt. Mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.
Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között mikor jár gondtalan’:
Elküldi angyalát… megfogja kis kezit…
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játszszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, mig csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt,
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szivedre hőn!
Beczéző szeretet övezze fürtjeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Egy lepke szállt el ablakom alatt
Csapongva könnyü tarka szárnyain,
Lelkembe sóhajt egy bús gondolat:
Igy tünnek el mind arany álmaim!
Jőjj vissza, lepke, lengj szemem előtt
Virágtalan kis ablakom alatt!
Hadd álmodozzam át a mult időt!
Jőjj vissza, vissza! Oh, hadd lássalak!
Eltünt, elillant. Vágyó lelkemet
Viszi magával, csalja messzire,
Hol a nagy tölgyes erdő integet
S fölcsillan a bércz gyöngyöző vize.
Leszáll a völgybe. S egy kis faluban
Csapongóbb kedvvel ringatja magát –
Pillangóűző lelkem boldogan
Keresgeti egy szebb világ nyomát.
Óh, édes emlék! Kedves lábnyomok!
Gyermekczipőknek rózsás nyomai!
Hiába szórt be a sivó homok,
Rátok találnak ajkam csókjai.
Szép tarka lepkém elvezet oda,
Szárnyával illet nyomot nyom után:
Csendül a méla füzfasip szava,
Csákós lovag kél vesszőparipán.
Óh, édes emlék! Kinn a kis padon
Szülém mesélget ákáczok alatt,
Fejem ölébe hajtva hallgatom,
Végigrepülve tündértájakat,
Tavaszkoromnak arany álmai!
Boruljatok le néha-néha rám!
Hadd higyjem, hogy tudok még szállani
S hogy keblén ringat édes jó anyám!
