Samarjay Károly versei

Samarjay Károly: Ha bántanak!

Nyerít a harci mén, vígan nyerít…
A szomszéd nép megúnta rosz serét,
Szeretné Tokaj és Eger borát,
Szeretné alföld búzakenyerét.
Nyerít a ló… Csatára szállani
Kössünk kardot, keletnek ifjai!

Szeretnék a kozákok fattyai
A kékszemű, magyar leányokat…
Keletnek ifjai, szép hölgyeink
Ne szüljenek apró kozákokat!
Nyerít a ló… Csatára szállani
Kössünk kardot, keletnek ifjai!

Hol a kard, puska, lőpor és sisak?
Hol az ágyúk? hol van Mészárosunk?
Az ökreinken hízott ökröket,
– Ha bántanak, – jó lesz mészárlanunk…
Nyerít a ló… Csatára szállani
Kössünk kardot, keletnek ifjai!

1848.

Samarjay Károly: Halászleány dala

Balatonba hálót vetek,
De halat nem keríthetek.
Hej! ha Bandim velem volna,
Tudom, hálóm többet fogna.

Sokszor mondá a mesterünk,
Hogy itt nekünk nincs tengerünk,
Hogy tengerben nagyobb a hal,
Mint udvarunkban a kazal.

Lehet, hogy szebbek a halak
Másutt, s nagyobbak a tavak,
De nem fogja tenger vizén
A szép halat oly szép legény.

Ha Bandim hálóját veti,
Galambját jól megöleli;
Bandinál szebb halászlegény
Nincs a világ kerekségén.

Samarjay Károly: Szegény hazám

Szegény hazám!
Mit vétett nemzetünk,
Hogy ezredes küzdés után
Fölötte mostan is halál lebeg?
Hogyan lehetne az, hogy termen gyermeked
Vadul irányzana haláldöfést neked?
A szebb jövőt nem érdemiette meg
Viszálkodó népünk talán?
Mit vétett nemzetünk,
Szegény hazám?!

Szegény hazám!
Téged sok rém kisért…
Midőn Ninive városát
Enyészet fenyegette, gyermeki
Levetkezék a fényt… daróc volt testükön,
S Ninive még egyszer bukástól mentve lőn…
Nálunk a fényűzést le nem teszi
A nép… nem szánja szép honát
Selyem foszlányokért…
Szegény hazám!

Szegény hazám!
Alig hogy ébredénk,
Alig hogy néped jobb fele
Mutatta férfias küzdésiben
Mit képes tenni honszereim és tetterő,
S a végzet már talán bukást hirdetve jő…
Pedig néped csak most szeret hiven…
Ah! és most buknod kellene,
Midőn fölébredénk?
Szegény hazám!

Szegény hazám!
Elkéstünk volna már?
Avagy csak kór s leverve vagy?
Fölgyógyulandasz, fölvirulsz-e még,
Fölszáradhatnak-e az ezrek könyei,
Örömkönyűt fogunk-e még rád hinteni,
Küldend-e ránk ujabb derűt az ég,
Nagy lesz-e nemzetünk?… Avagy
Elkéstünk volna már?
Szegény hazám!

Samarjay Károly: Dal a viharban

Ki hallgatá most a költők dalát?
Midőn egész földön fegyver csörög,
S a nép szava istenként mennydörög:
Ki hallgatá most a költők dalát?

Nem hallani a csattogány szavát,
Ha szélvész közt a tenger parton ül,
S villám harsog vad habtornyok körül,
Nem hallani akkor madár szavát.

De meghallgatják a költők dalát,
Ha kürtöt vesz, ha trombitát ragad,
S lelkéből a dal mint vulkán szakad:
Akkor szélvész közt is hallják dalát.

1848.

Samarjay Károly: Harc lesz talán…

Harc lesz talán… Ha kell, mi meghalunk,
De nem egy-két tőzsémek földeért,
Sem vérünkön hizott nadályokért,
Értök csepp honfivért sem áldozunk,
Nekünk nincs egy arasznyi birtokunk,
Mi az egész hazáért harcolunk.

Mi az egész hazáért harcolunk,
Egy lánykáért ontunk mi honfivért,
Egy lánykáért: a szép Szabadságért.
Ha kell, érette mind, mind meghalunk:
Nekünk nincs egy arasznyi birtokunk,
Mi az egész hazáért harcolunk.

1848.