Boldogság témájú versek

Gergely Boriska: Örömcsillag az életégen

Egyszer
örömet is szabad talán énekelni,
mért legyen csak búnak-bajnak fóruma?
A könny nem több a latban, mint a kacaj,
és a teljesség érzése oly ritka érték, hogy
dalba kell foglalni, mint aranyba ékkövet.
Jó érzés örömet énekelni ma, amikor a magánnyomor
és köznyomor sajátított ki minden tiszta papírt…
pedig a nyomorról már nem is szólhat új ének,
hiszen az emberek nyakig benne élnek, és örülnek,
ha percekre feledni tudják bajaikat és vágyaikat,
a jó életet, a szép birtokot, meg mindent, ami – nincs.
A jó egészséget is
azok kívánják hévvel, akik elvesztették,
mert ezt a minden földi jónál jobbat
nem tudjuk úgy megóvni, mint sok egyebünket,
ami pedig mit sem ér, ha egészségünk elveszett.
Óh, egészség, drága életöröm, te vagy a Minden!
Terólad akarok szépet énekelni most:
örömcsillag szomorú létünk egén,
mit vak üvegként homályosít sok oktalan panasz.
De hiányokért keseregni meddő és felesleges,
ha önmagunkban megtaláljuk a Teljességet.
Olyan jó élni,
vidáman kacagni, jó szemmel látni a világot
és reménnyel nézni a holnapok elé!
Két karommal átölelek mindent, amit szeretek,
a kalászos rónaságot gyalog járom, és szagolom a
sok virágot, meg az élet mindenféle jó szagát.
Figyelem a szívem dobbanását: tik-tak – vártalak,
vérem lobbanását elpazarlom, szemem sugárzását
szerteszórom, mint nap szórja sugarát.
…Ujjam círógat… szavam simogat… ajkam piheg,
szájammal javamra dolgozom – eszem, iszom,
és a szerelmesem forrón megcsókolom.
Fülem a csend imádságát is hallja,
mert agyam az éter rezgését is tudtul adja…
És ez mind az enyém?
Igazán enyém e sok gyönyörű csoda?
Szabad-e mondani, hogy az élet mostoha?
Látok, hallok, érzek, gondolkozom, járok, beszélek,
ennyi sok istenajándék egy embernek,
óh, milyen nagyon kell örülni ennek!
Örömöm végtelen, bennem van a Teljesség,
hiszen e vágyak csak abból fakadnak,
ha egészség diktál az életakaratnak.
Dallal dicsérem végül
az életöröm forrásának, az Egészségnek őrizőit:
Pasteurt, Ehrlichet, Behringet, meg a többi nevest
és a sok áldott életű Névtelent,
aki rajtam, rajtad – mindenkin segít, mert
segít megtalálni elveszett kincsünk, egészségünk.
Miértünk vannak ők, Isten hűséges tolmácsai,
az emberi szenvedések enyhítői, igazi megváltói…
Kutató, nagy elmék szent Eredményeit
az orvosok sugarazzák a szenvedőkre,
ők adagolják az egészség bűvös, édes balzsamát.
Örök téglahordói a tudomány fundamentumának,
hogy felépítsék a Test és Lélek tiszta templomát.

Sárosi Árpád: Két boldog ember

Üde harangszó simul az erdőn:
Vig kacagása földnek, a fáknak.
A nyár dalolgat. Csak ketten értjük.
Erdőzugás az idegen-másnak,
Kik erre járnak.

Kicsendül kőből, harmatvirágyból,
Buggyanó szóból, nagy némaságból:
Kacag az erdő, kacag az élet,
Másoknak nagy csönd, nekünk szent mámor,
Vágyas szemünknek nyitott kapuján
Ige: a máról.

Belép az erdő széles, víg kedvvel…
Pazalja kincsét nyár és az élet:
Szedi szivébe két boldog ember,
Két boldog ember.

Reményik Sándor: Szita

Egy jóságos tündér kezembe
Adott egy finom kis szitát:
“Az életből mi fényes, drága,
E kis szitán szitáld Te át,
Selyemfövennyé, aranyporrá!”

Azóta lelkemből csak hull, hull,
Mint aranypor, szitál az álom,
Kavics, göröngy, rög fennakad,
Az életet én megszitálom,
Selyemfövennyé, aranyporrá.

Így megvetem hűs selyemágyam,
S majd egykoron, – ó végső béke! –
Az életem ha elszitáltam,
Elomlok álmom fövenyébe,
Fövennyé, porrá magam is.

Juhász Gyula: Finikének

A boldogságot akkor érezed meg,
Mikor már nincsen, mint a madarat,
Mely az erdőnek nyári éjszakáján
Fölötted álmodott vén fának ormán
S akkor láttad meg, mikor elröpült.

A boldogság az, ami volt. Az élet
Csak szenvedés, csak álom, bús, ködös.
Örök csak az, mi túl e földeken,
Emlékek boldog szigetén dalol már,
Kálvária-domb minden tűnt öröm,
Melyen megváltó bánatunk köszönt!

Ányos Pál: A vig társaságról

1

Éljen mái társaságunk,
Igaz magyar barátságunk!
Nem bántódik meg igy Isten, sem ember:
Aki pedig ezt irigyli, gazember.

2

Győznénk mi azt megfontolni,
Mit fognak mások gondolni!
Mig azok holmit felszednek orrokra,
Mi azonban hiven iszunk, truccokra.

3

Ime, melly jó a barátság!
Nincs e földön más boldogság.
Ezzel életünk terheit enyhittyük,
Tréfát tréfával felváltyuk, nevettyük.

4

Távozz tőlünk képmutatás,
Policia, pallérozás;
Takarodgyál foszlánkosok közibe,
Akiknek születtél ravasz szivébe!

5

Nem tud a magyar sziv ahhoz,
Mert hivség illik bajszához!
Nosza, pajtás! pederjük meg, s vigadgyunk;
Lesz még idő, hogy a buról aggódgyunk.

1782.

Bálint György: Rejtsd el az örömöd

Azt hiszed, hogy jogod van örülni
És nem fáj senkinek sem a mosolyod?
Ha lelkedbe belezúg az áldás
És nyári szinek, szagok,
Fürdő nők teste, repülő utak,
S szökkenő léggömbök párás örvénye
Felárad szívedből, az agyadig kavarog és beleszédülsz:
És megszépül fehérré, könnyűvé minden,
Hogy a százmázsás mozdonyok rózsaszín
Szárnyakon szállnak a nap felé:
Félj, félj, mert az uccai cipőtisztító szívében
Mosolyod láttára felkísért a tegnapi
Dohos, avas szalonna-vacsora,
És akiket habzsolva felzabál a robot,
Átkozva gondolnak ellopott életükre
És nem értik a tavaszi szellőt,
És asszonyuk sorvadt, kiszáradt mellét a lila alkony alatt,
S a mennyei ezüst csengetyűszó sajgó agyukba vág:
Bújj, bújj a homályba, mint a szökött fegyenc, ha örülsz,
Vagy szemlesütve kérj bocsánatot a koldusoktól.

megjelent a Strófák című kötetben, 1929-ben

Sárosi Árpád: Szived rokkáján

Mesélj, mesélj, oly szépen tudsz mesélni.
Szived rokkáján aranyszálak nőnek.
Himezd ki arcát sejtelmes jövőnek.

A boldogság ezüst falához érni,
Nem nézni vissza meddő, könnyes rögre,
Csak élni, lázban együtt, mindörökre.

Meséd, ha véget ér s az aranyszálak
Ősz alkonyán halott-fakóra válnak,
Elmulni velük ne kivánkozz!

Tovább szövöm a csonka halk meséket
Örökre élni elvezetlek téged:
A boldogság ezüst falához.

Fazekas Mihály: Ki a bóldog?

Bóldog, ki fákat űltet, ólt
Ifjú legény korában,
Osztán azokra gondja vólt,
Hogy nőjjenek bujábban,
Hernyó, bogár ne bántsa,
Nyúl, kecske meg ne hántsa.

Kivált ha nem róvják azért,
Hogy a kéménnye füstöl,
Dézmát nem ád, se taxabért,
Nem tarthat a becsűstől,
Nem korhelyes, se kényes,
Be bóldog egy legény ez.

Amely leányzó nem hever
Virága szép korában,
De sütni, főzni, varrni szer,
S nem módiz a ruhában,
Vídám, eszes, serény, jó,
Be bóldog egy leányzó.

Midőn az ilyen bóldogok
Egymás eránt hevűlnek,
Azon az égiek magok
Előre már örűlnek,
Látván, hogy a teremtés
Itt is lehet szerencsés.

Tisztán verő jó szíveket
Egymással egyesítik,
Szeplőtelen hűségeket
Áldással ékesítik.
Úgy-é bizony, hogy e’ már
Valóba bóldog egy pár.

Ők a világi terheket
Fogódzva hordogatják,
A homlokon gyűlt cseppeket
Csókkal leszárogatják;
Gyűl a gyerek, de nő is,
Gyűl a segítgető is.

Már a fiú az ölyvöket
Riasztja a csibéktől,
Csergetve a gyümőlcsöket
Megőrzi a verébtől,
A fára már fel is mász,
Anyjának ért epert ráz.

A kisleány már enni hint
A tyúknak és rucának,
De csakhamar bé-bétekint
S nagyot visít anyjának:
Jöjjön ki! a kakassa
A tyúkot eltapossa.

Mindennemű szükségeket
A szorgalom beszerzi,
Rakásra gyűlt élelmeket
A gondos ész megőrzi,
Szintúgy dologho’ nyúlnak
A gyermekek, s tanúlnak.

A jó szülői nyomdokon
Hogy ékesen nyitának,
A jól nevelt leányokon
Minden szemek kapának.
Elhordta a szerencse,
Már mindenik menyecske.

Három fiok kinőtt: eme’
Törvénytudó, ama’ pap,
Egynek vitézi érdeme
Véres jutalmakon kap.
Csak egy maradt a háznál,
Az ősi gazdaságnál.

Jó kis segítő is kerűlt
Menyűl a jó anyának,
Hordozni a nagyobbra gyűlt
Terhét a ház bajának.
Gondos, serény, eszes, jó,
Napához úgy hasonló.

Gyakorta a két öszveűlt
Szépen megért öregnek
Körűlte már a kertbe gyűlt
Másod rajok csevegnek.
Egyik csapat cicázik,
Egy báboz, egy cocózik.

Némely’k após combjára űl,
Némely’k alatta bújkál,
Kis lyány kereng anyós körűl,
Egy a fején babirkál.
Igy múlat olykor-olykor
A kétszeres gyerekkor.

Egy kis legény a fára mász,
Keres gyümőlcs puháját,
Vagy elterűlt ponyvára ráz,
S megrakva inge alját,
Hogy kedveket találja,
A véneket kinálja.

Héj! mond após, midőn kezem
E fákat óltogatta,
Egy vén dudás, emlékezem
Biz erre, mondogatta:
Hogy bóldog, aki fába
Ólt kis legény korába.