Boldogság témájú versek

Dayka Gábor: A virtus becse

Voltak szerencsés napjaim, hol szelíd
Öröm követte nyomdokimat, s hevűlt
Lelkem tüzétől elragadva,
Átölelém az egész világot.

A hűs pataknak bús zuhanásai,
A lágy fuvalmak lengedezései
Éjféli csendben, a susogó
Ágak, az illatos hant virági

Elfogtak egykor, s nem magyarázható
Örömbe sűlyedt lelkem; eloszlaták
Keservimet, kisírtam a bút
Édes özönbe merűlt szemekkel.

Ti boldog órák! Hasztalan esdeklem
Utánok. A bús vízözön évei
Közt semmiségbe tért időknek
Fejthetetlen zavarába dőltek!

Virtus! csak a te nyomdokidon lehet
Eljutni boldogságra; te mennyei
Vígságra hívtad tisztelődet,
S nem keresett örömökre vontad.

Tábori Piroska: A boldogság

A boldogság akkor jön, ha nem várjuk.
Fehér fátyla a lelkünkre borul.
Észre se vesszük, csak, – ha tovaröppent.
S akkor: siratjuk balgán, botorul.

De mikor várjuk türelmetlen vággyal,
Azt hisszük: most jön! A lelkünk remeg.
Hófehér szárnyán a távolba röppen,
És elrejtőzik a köd felhők megett.

Mikor lelkünk a kínba belefásult
S a könyörgésre sincsen már erő,
A vágy tüzében önmaga elégett:
A boldogság akkor előnkbe jő.

Könnytelen szemmel, mosoly nélkül nézzük,
Nincs már kihalt lelkünkben semmi vágy.
A köd lassanként elfödi elölünk.
S mi közönyösen ballagunk tovább.

Révai Miklós: A szerelem énekesihez

Nyájaskodó víg társaság
Szerelem énekesi!
Kíket csodált a szebb világ
Népeteknek kedvesi!

Zeng fülemben szép szavatok,
Sok tűzzel élesztetek:
Ím rebegem utánnatok,
Amit enyelegtetek.

Hozzánk sem volt áldásiban
A természet mostoha:
Az örömre javaiban
Nem vólt szükség itt soha.

Itt is piros a szép hajnal,
Csendes az est homálya:
Ragyog az ég csillagokkal,
Szép a napnak súgára.

Gyenge szellők lengedeznek,
Lebeg zöld ág levele:
Hűs árnyékok enyhítenek,
Szépen zúg a csermelye.

Szépek itt is a virágok.
Mosolyognak kertünkben:
Vagynak itt is szép leányok,
Vagyon érzés szívünkben.

1787.

Sántha Károly: A boldogság

Nincs e földön, nem is volt itt,
Izzadj érte bár mind holtig,
El nem éred,
Szenvedés itt csak a béred,
Oh, halandó!

Mint felhőből fény ha villan.
Rózsaillat, mely elillan,
S tünde álom:
Hajh, ilyen csak e világon
A boldogság.

Rám is fénylett – semmivé lett!
Én is szíttam – szerteszéledt!
Eltűnt álma!
Mi maradt meg? Könnyem árja
És az emlék.

Gazdag a szív szép emlékkel
Mit perelnék én az éggel,
Gyarló, gyönge?!
Könny és emlék pályám gyöngye:
Boldogságom.

Endrődi Sándor: A pacsirta

Kis pacsirta szállt odafenn magába.
Egy vén gunár föl-fölgágog utána:
“No, ha ez a cérna-hang is nóta már,
Akkor minden légy madár!”

Kis pacsirta kék magasból lecsattog,
Fölpislog rá egy hempergő vakondok:
“A nótáját még valahogy kiállom,
De a szárnyát utálom!”

Kis pacsirta mind fölebb száll vidáman,
Ringatózik kék levegő habjában,
Fénybe, dalba szinte-szinte megmerül,
S csak fütyörész, csak repül…

Barsi József: A Boldog

Legyen tavasz, legyen tél,
Feleségem korán kel:
Azért arca oly piros,
És beszéde oly okos.

Legyen nyár vagy ködös ősz,
Feleségem maga főz:
Azért levem oly ízes,
Gulyáshúsom oly tüzes.

Óra ketyeg, óra üt,
Feleségem maga süt:
Azért ha nincs is kalács,
Van jó kenyér; van pogács.

A víz meleg és fagyos,
Feleségem maga mos:
Azért keze oly fejér,
Hogy vele hó föl nem ér.

Nem sokára karácson,
Feleségem maga fon:
Azért vászna oly derék,
Sima, csinos és elég.

Nemsokára farsang jő.
Feleségem maga sző:
Maga sző és fehérít,
Teli gyolccsal kert és rét.

Szép idő vagy zivatar,
Feleségem maga varr:
Azért ingem oly kecses,
Hímzett leple oly becses.

Drága jószág, vaj és tej,
Feleségem maga fej:
Azért teje nem vizes,
Vaja’ íze kellemes.

Áldott légy én teremtőm!
Maga szoptat édes nőm:
Azért fiam oly szelíd,
Hogy mióta él, nem rítt.

Kél a nap és áldozik,
Hölgyem még sem változik:
Mindig jámbor, víg és jó,
Mindig tiszta, mint a hó.

Nem kell neki aranylánc,
Vásár, nagy ház, pompa s tánc;
Mulatsága: gyermeke,
Nyája, kertje s éneke.

Boldog isten az egen,
Boldog én is ide lenn:
Ha én mindig így volnék.
Mindig vígan dalonék!