Hűség témájú versek

Madách Imre: Mentség

Mondod, lány, hogy bizony már
Sokszor valék szerelmes,
S hűségi esküvésem –
Hogy is mondjam ki? – kétes.
De nézd, mi sok csillag hull
Le, és egy sem hibázik;
Szívemben is az érzés
Egész teljben virágzik. –
Ami lehullt, leányka,
Nem volt valódi csillag,
S engem sajnálj meg inkább,
Hogy hittem egykor annak. –
Ha érzed, hogy valódi
Csillag vagy, drága lélek,
Nem hullsz le szűm egéről –
S én mégis féltve féltlek.

Ady Endre: Szivedet Isten segitse

Szivedet Isten belátáshoz
Százszor segítse:
Egy kurta évig élek tán még,
Tán még eddig se.

Mit kezdenék sok-sok más nővel?
Hajrázva, újra
Csinálnám a régi játékot
Vágyva, borulva.

De ha szám-íze régi volna
S egy alkonyatkor
Érezném ízét a te szádnak,
Mi lenne akkor?

Jaj, hogyha téged más pótolna
Egyetlen egyszer,
Te, de meg én is, be megjárnók
Ily szerelemmel.

Nekem, tudom, bármely nagy csók is
Semmit se adna.
De neked, szegény, szegény asszony,
Jaj, mi maradna?

Vörösmarty Mihály: Andor panasza

Kis lány, nagy lány,
Mit ér; ha hamis?
Fölebb is, alább is,
A szomszédban is.

A kis lány ostoba,
Más elcsalhatja;
A nagy lány agyafúrt,
Megcsal szózatja.

Ily gonosz világban,
Én azt gondolám,
Ne legyen soha is
Egyhez kötve szám:

Csókolok, ölelek
Kettőt, hármat is,
S ha ezek közt sincs jó,
Akárhányat is.

S majd azt viszem haza
Víg szüret után,
Aki nem néz vissza
Legények után;

Kinek szeme nem jár
Minden szem után,
Kinek lába nem fut
Minden zaj után;

Aki nyomot nem hágy
Kis lába után,
Megy is, otthon is van,
Mégsem boszorkány.

1829 eleje

Gyóni Géza: Mikor mondom már?

Mikor mondom már: “Asszonyom,
Elmult a harc, mint rémes álom.
Ezer halál kísért nyomon,
S hozsánna néked, asszonyom,
Ur lett az élet a halálon.

Mit hozok néked, asszonyom,
Életnél is fénylőbb ajándék:
Ezer sátán kísért nyomon
S hozsánna néked, asszonyom,
Asszonyhoz nem vitt férfi-szándék.

Harc és halál nem űz tovább;
Poklába verve minden sátán.
Látod az Isten mosolyát?
Virágozd fel a nyoszolyát.
Az édenbe megtér már Ádám”…

Czóbel Minka: Csak azért se

Csak azért se’, csak azért se’,
Nem szeretlek, még se, még se,
Hej keserü a hű szívnek
Szerelemre ébredése.

Csak aludjon, ne ébredjen,
Miattad ne keseregjen;
Víg a szívem, dallos madár,
Szárnyára bút miért szedjen?

Jaj, ha szívem felgyuladna!
Pusztitó láng belekapna.
Életemnek – isten őrizz’ –
De leszállna fényes napja.

Sohse gondolhatnék másra. –
Arra a nagy lángolásra,
Tiszába viz, Dunába viz,
Nem vón’ elég eloltásra.

Én Istenem, jó Istenem,
Hát a hűség mi fán terem?
Hűséges a szívem nagyon,
Nem szabad szeretni nekem.

Jaj Istenem, nem jól tettem,
Hogy a szemem rád vetettem.
Csak egy perczre, rövid perczre,
A szemedbe tekintettem.

Édes volt a pillantása,
Ajakadnak mosolygása
Még édesebb. Szép szavadnak
E világon nincsen mása.

Szeretem a szavad nagyon,
Azért mégis megfogadom,
Hogy a szívem, hej a szívem
Hatalmadba még sem adom.

Csak azért se’, csak azért se’,
Nem szeretlek még se, még se.
A hű szívnek, más hű szív kell,
Hogy szeresse, hogy megértse.

Gyóni Géza: Magdolna vár

“Ne menj tovább. Hűs már az este.
Az utakon poroszló lesked.
Pihenj le. Várj. Olajjal hűtöm
Fáradt tested.
Polyállak illatos selyembe,
Kis szűzleánya én anyámnak.
Szívem fehér s fehér szívemmel
Oly rég várlak…”

“Száz angyal omló könnypatakja
Ha mosna, mosna egy szívet,
Fehérebben nem ragyoghatna,
Mint a tied.
De vár egy asszony Magdalában,
Parázna, rongy és megvetett.
S meghal, ha én meg nem bocsátok.
Hozzá megyek!”

Kemény Simon: A viaszbaba

Sovány, kicsiny volt nem magaska,
Füle helyén két szörnyü laska,
Nem volt ügyes aranyhalacska:
Egy borbélynál volt ő inaska.

Sántitott is szegényke csöppet,
Sokat csiptek rajt és ütöttek,
De könnyei, lám, még se jöttek,
Szemei mosolyban fürödtek.

Neki a régi, csúnya műhely
Nem volt börtön, nem volt szörnyű hely,
Sőt egy mesés, egy gyönyörű hely;
Mert volt ott, hej, egy gyönyörű fej…

Egy fej, mely aranyhajat hordott,
Inaskára mindig mosolygott,
Ajkán a jóság méze csorgott,
Ezért volt az inaska boldog.

Szerelmes volt szegény e fejbe,
Akár a légy a mézbe, tejbe,
Bámúlta őt lázban figyelve:
A látással sosem betelve.

Minden garaskáját e nőre
Költötte el vakon, a dőre,
Selyemblúzra, szép karkötőre,
Köves gyűrűre, főkötőre.

De boldog volt és biztos abban:
Övé a nő a kirakatban,
Az istennél is biztosabban
Hitt benne napról-napra jobban.

Igy éldegélt… közben legény lett,
Vénült… kopott… a mély siré lett;
…A szép viaszfej másoké lett:
Mert látjátok: ilyen az élet.

Nyugat, 1911 / 17. szám

Petőfi István: Tudod rózsám…

Tudod rózsám, hogy mit mondtam,
Midőn téged a minap
A szomszédotok fiával
Beszélgetni láttalak.

Vagy talán elfelejtetted,
Jöjj ide csak szaporán,
Majd megmondom még ez egyszer
Te kis hamis, csalfa lány.

Tudod rózsám, én nem bánnám,
Ha beszélnél is vele,
Azt elnézném nagy nehezen,
Csak aztán ne ölelne.

Látod kedves, én mióta
Téged megszerettelek:
Bármi szép lányt látok, véle
Szembe nézni sem merek.

Hanem, ha te csapodár léssz,
Azért én az nem leszek,
Szeress bárkit, én nálamnál
Hivebb lánykát szeretek (?)

De azért még nem haragszom.
Adj egy csóköot szaporán,
Sietnem kell, mert a kertbe
Jön utánam az apám.

Pest, 1846.

Amade László: Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse…

Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek irigye frigye, nincs ellensége;
Had lássák, mulassák,
Nyelveket koptassák,
Hogy téged szivem, hivem,
Tisztán imádlak!

Azt contemnálom nálom, és köll nevetnem:
Téged, édessem, kincsem, igy köll szeretnem,
Másoknak trucczára,
Lángjára, kárára,
Hogy igy epednek, égnek,
S megemésztődnek.

Lássák az gazok, azok bármit mivelnek,
Teljes mindenem bennem, bármit itélnek,
Magokat itélik,
Végtére szégyenlik,
Pirúlnak, dúlnak, fúlnak,
Ebek ugatnak.

Okok ha nincsen, kincsem! még sem árthatnak,
Szivekben mérget, férget szülnek magoknak,
Jobb: vadnak irigyink,
Mint szánakodóink,
Igy elenyésznek, vesznek,
Vagy máskint lesznek.

Gyarló olly remény s szegény, ki tart ezektül,
Szivek ámitó, gyujtó, hazug nyelvektül:
Ki igaz állandó,
Soha sem hajlandó,
Erős az kőszál, fönt áll,
Nem tart szelektül.

Hóltig csak igy élj, remélj az egy hivségben,
Ezzel ne gondolj, mint moly elvesznek ebben;
Jónak van irigye,
Ezer ellensége,
Szerelmünk is jó; rosz szó
Nem árt szivünkben.

Szerencsétlen fátum s gyarló ollyan hüség, Az kinek nem társa az kaján irigység.