Miért dobog, miért feszűl,
Miért zajog, miért örűl
Ma ekként kebelem?
Hisz’ a világ nem változott,
Nincs új virág, új csillagot
Sehol nem lát szemem.
Te eljövél, és szívemet,
Mint nap ha kél a bércz felett,
Sugár hatotta át.
Olyan sötét volt életem,
Most üdv a lét, a szerelem
Elűzte bánatát.
De jaj nekem, ha elhagyál!
Mint ha a nap nyugodni száll,
Éj födné létemet.
A szerelem napom vala,
S egy napnak nincs két hajnala:
A szív egyszer szeret.
1846.
Szivemben: angyalok kara.
Dalol, a szerelem dala.
Sokáig vártam e csodát,
Egy élten át…
Az égi csillag elvezet,
Elérni: egy fehér kezet,
Mely hí egy egész élten át,
Hogy üdvöt ád.
Megyek, követlek csillagom,
Megálmodott, bús utakon,
– Ha szivemet is zuzom szét:
Csókolni kis kezét.
Együtt vagyunk ismét,
Mint régmúlt napokban,
Szeretlek, mint akkor, –
Ki tudja, – tán jobban?
Szomorúság úszik
A felhők szegélyén,
Ki tudja, mi történt
Lelkünk rejtett mélyén?
Nagy némaság felett
Szavunk összecsendül, –
Beszélj nekem elmúlt,
Eltünt szerelemrül!
Mosolygva várom azt a perczet,
Midőn láthatlak angyalom.
Midőn epedve nézhetek rád
S feléd röppen szó ajkamon.
Midőn kezed enyémben érzem,
Bár hallgatunk oly csendesen,
Nem tudja senki csak mi ketten:
Szeressük egymást, kedvesem.
Titokba, félve néztem csak rád,
Egy szó sem hallszott ajkamon,
Suttogva, félve szóltam hozzád,
Ha volt rá néha alkalom.
Pedig oly sokszor mondogattam,
Mint kívülem tán senkisem:
Szeressük egymást mindörökké,
Szeressük egymást, kedvesem.
Most nyíltan járhatok hozzátok,
Most nyíltan kérdhetem: szeretsz?
Most nem kell félnem, hogyha olykor
Mosolygva rám is integetsz.
Ha ott ülök a közeledben,
Oly hallgatag, oly csendesen,
Egy szót se szólunk s mégis mondjuk:
Szeressük egymást, kedvesem.
Ha int az óra, búcsúzóra
És tőletek ha távozom,
Reád tekintek boldogsággal
És azt hiszem, hogy álmodom
Ott állsz előttem elmerengve,
Szivünk dobog szerelmesen.
És ajkunk némán csókba forrad:
Szeressük egymást, kedvesem!
Amornak fáklája,
Szerelem’ példája,
Hivségnek próbája,
Szivem’ pátronája! –
Méltán igy nevezlek,
És hiven szeretlek,
Veled halok és élek.
Musáknak szépsége
Didó delisége,
Venus kegyessége,
Thisbének hivsége,
Gizmunda szerelme,
Astraea kegyelme –
Vagy ezek’ érdeme.
Ah! ki nem szeretne,
Illyent nem kedvelne?
Jutalmát vehetne,
Bár kőbül lehetne:
Azért is imádlak,
Csak téged vigyázlak,
Dicsérlek és áldlak.
Drága személyedet,
Cedrus termetedet,
Édes beszédedet,
Kényes lépésedet
Ha titkon vizsgálom,
Csak aztat találom:
Vagy éltem s halálom.
Engedj, igy szeretnem,
Borúlva tisztelnem,
Előtted szentelnem,
Mint lámpás, elégnem;
Éltemet szivedben
Csendessen végeznem,
Engedd meg, én szivem!
Ne hagyj még itt, ne menj még el!
Ez a tiszta nyári éjjel,
Érző lelked’ bűbájában
Hajtsa hozzám, tartsa nálam!
Virág vagy te, szép virágszál!
Nappal szellő, sugár rád száll;
S amikor te ugy sugárzol:
Mély homály fed engem távol!
Csendbe van föld s ég temetve…
Hadd hulljak most kebeledbe!
Reggel aztán meg is halhat
A szép éjjel boldog harmat!
Oly piciny vagy, a zsebembe beférsz.
A vállamig is alig-alig érsz.
Fejed felett száll a tekintetem.
Reád csak késő-fényem hinthetem.
Ha összemérjük nagynéha magunk,
egymástól mindég el-elmaradunk.
Az ajkam csak a homlokod leli.
S ajkadra csak szívem hull, a teli.
S látod, testünk, mit úgy sajgat a vér,
egy ponton, mégis, mégis összeér…
Ősz, hervadás, ború. — A szürke égen
Szomorú felhőt sírva űz a szél…
Hallottam egy regét valaha régen:
Van egy sziget, hol örök tavasz él.
Ősz, új szezon! — A ragyogó szaténba
Csevegni járunk illedelmesen —
De álmaimba látlak rám omolva,
Mindent feledve, kedvesem.
El, messze innen, más vidékre vágyom,
Hol nincs erény, csak egy: a szerelem.
Hol mind való az, ami itt csak álom…
Ó, jöjj velem!
Hiányzol nékem, drága asszonyom,
hiányzol, mint a bénának a kéz,
hiányzol, mint a sötétből a fény,
hiányzol, mint a jégből a meleg,
hiányzol, mint a süketnek a dal.
Hiányzol, mint a télnek a virág,
hiányzol, mint a napvilág a vaknak,
hiányzol, mint a holt ajkról a csók,
hiányzol, mint a bútól az öröm.
Hiányzol, mint a némának a szó,
hiányzol, mint a sírásból a vígság,
hiányzol, mint a gyásztól a kacaj,
hiányzol, mint a halottból az élet.
Hiányzol nékem drága asszonyom.
