Álom témájú versek

Somlyó Zoltán: Álmomban afrikában jártam…

Álmomban Afrikában jártam,
szikrázó, dús mezőkön…
A fák törzséből kaucsuk ömlött
és tej zuhogott, csak szomjas szájra várt…
És mentem meztelenül… a tikkasztó nap
ruhát vetett rám sűrű hősugárból…
És a vadállat szőre közt a villany
szikrája fénylett álmatag szemembe…
S itt minden: állat, növény, kő meg én,
mind tudtuk, hogy mit hol kell megkeresni…
Ím, itt a víz hűs kortya… itt a banán,
itt meg a mézga, mindre rátalálhatsz.
S a forró csendben, a hő némaságban
mindennek hős, rikoltó szája volt.
Szivükkel és szagukkal kiabáltak
a dolgok ott, a mély kék ég alatt…
Színek s szagok, mint élő transzparensek
feszültek ott az éternek falán…
Almomban Afrikában jártam,
s még vissza sem jöttem onnan talán…

Arany János: Hajnali kürt

A szőke reg, a barna éj
Kétes csatában küszködött:
Kétségesen borongtam én
Az ébrenlét s álom között.
Imetten-e? álomban-e?
Hallék üvöltő hangokat:
Honnét e hang? – kürtszó rivall.
Nyí a vadászeb és ugat.

Csodálatos, mélyenható,
Édes-fájós e kürtzene,
Keresztül búg csonton, velőn,
Mikéntha sírból zengene.
Rá az eb is, az oktalan,
Ösztönileg vonít, csahol:
S e hangzavar egynémi vad
Harmoniába összefoly.

Ez élesen, fennen kacag,
De hosszu jajban végezi;
Az tompa böffenésivel
Az alsó hangot képezi;
Közbűl a többi nyí, vakog,
Üvölt, huhol, búg a szava;
Közé a visszhang kerepel
És a vadásznép nyers zaja.

Vidám vadászok, menjetek!
Az ébredő pacsirta hí;
Tiétek a nap bimbaja,
Erdő- s mezőnek illati.
A szűzi lég, harmatkönyű,
Higgadt folyam, friss lengeteg;
A rózsakedv, acélerő…
Vidám vadászok, menjetek.

Én majd a reggelnek bizony
Csak már a tallóját szedem:
Nyűgözve tart egy bal szokás:
Vagy álnévvel természetem.
Jó szándokon nem mulna, de…
De mikor az ágy nem bocsát! –
Vidám vadászok, menjetek:
Jó mulatást… jó éjszakát.

1851. május

Benedek Elek: Szép jó reggelt, nyuszikám

Szép jó reggelt, nyuszikám!
Adjon Isten, Gyuszikám.
Mit álmodtál, nyuszikám?
Réten jártam, Gyuszikám.
Volt-e jó fű, nyuszikám?
Volt egy kevés, Gyuszikám.
Ki volt még ott, nyuszikám?
Juhászbojtár, Gyuszikám.
És mit csinált, nyuszikám?
Furulyázott, Gyuszikám.
Volt-e más is, nyuszikám?
Csákó tehén, Gyuszikám.
Ki őrizte, nyuszikám?
A gazdasszony, Gyuszikám.
Megfejte-e nyuszikám?
Hogyne, hogyne, Gyuszikám.
Kinek fejte, nyuszikám?
Neked, édes Gyuszikám.

Tóth Árpád: Be furcsát álmodtam…

Be furcsát álmodtam az éjjel,
Hahó, hahó,
Lefutok kacagva a lejtőn,
Ma csupa zengés a szivem,
Ma kínom távol ormán rajt pihen
Halk, puha hó.

Nézd, hó esett az éjjel,
Hűs és szelíd, mint álombeli bú.
De dalolnak a fák,
Aranyszínü láng
Fodrozza a felhőt,
S a hegyi ösvény vadrózsa-szagú.

Lefutok kacagva a lejtőn,
Hahó, hahó –
Odalent csendben megpihenek,
Messze merengnek a nyitott szemek,
S szívemben csendesen
Szitál a hó.

Fazekas Mihály: Még gyertyám el nem óltottam…

Még gyertyám el nem óltottam,
Tisztát akarván venni,
Mantlizsákom felbontottam,
S mellém találám tenni.
Hát egyszer lassu mozgással
Szobám ajtaja nyílik,
S rajta csendes suhanással
Egy rózsaszál benyílik.
Hogy magam aluttá tettem,
Lábujjhegyen lépeget
Ruszánda, megáll felettem,
S rám csókokat hinteget.
Amint pillám közt sejtettem,
Felém kezdett hajolni,
Ugyan miket érezhettem,
Ki ne tudná gondolni?
Tovább magam hogy titkolnám?
Karom kiterjesztettem,
S amint magamhoz kapcsolnám,
Az ágyról leejtettem.
Én leugrék megrettenve,
Hogy felkapjam lyányomat,
Mit kaptam fel, felserkenve?
Veress mantlizsákomat.

Berde Mária: Szívdobogás

Oly halkan ver a szívem, mint az álom,
Csak nézem, hogy huny napra nap,
Üdvösségünk percétől minden perccel
Mind távolabb esünk, mind távolabb.
Csak nézni némán: a tavaszra nyár csap,
És izzó nyárra ősz borul,
S te sose nyitod többé meg kilincsem,
Hogy még egyszer elémbe hullj.

De néha látlak. Holdtalan, vak éjen
Dermedve fekszem párnáim ölén:
Akkor lehull a tér s idő közöttünk,
Testetlenül, némán hajolsz felém.
Az élet nem, csak álom köt már össze.
Kihunytak egymásért a nagy tusák,
S csak nézzük egymást. Két árny.

Két magunk keresztje.
Két meddő ifjúság.