Család témájú versek

Arany János: Itthon

Arany János: Itthon - Hűvösvölgyi Ildikó (Vers mindenkinek)

Mint a madár a fészkére,
Szomju vándor hűvös érre,
Mint a gyermek anyaölbe:
Vágyom én e nyájas körbe.

Itt, enyelgő kis családom
Közt, van az én jó világom;
Künn borong bár a magasban:
Itt örökké csillagos van.

Csillogó szem, mosolygó ajk:
Ez az amit szívem óhajt,
S küszöbömet átallépve,
Ez derűl itt én elémbe.

Szívem ifjul, gyermekké lesz:
Kis örömet nagynak érez,
Körülem is ártatlan kedv
Játszi pillangója repked.

És felejtem egyelőre
Gondjaimat a jövőre:
Mi nehéz súly függ e vállon,
Nehogy kedvök búra váljon.

Gyermek-szívvel, öntudatlan
Nyugszom meg e gondolatban:
Hogy övéit el nem hagyja,
Ki mindnyájunk édesatyja.

1852.

Arany János: Both Bajnok özvegye

Hunyad alatt, egy kis házban,
Élt az özvegy, talpig gyászban;
Mint gyümölcs a fát, lehajtja
Nehéz gondja, gondolatja:
Neveletlen négy magzatja.

“Gyertek elő – monda – gyertek
Négy apátlan árva gyermek:
Hadd szelek most a kenyérből,
Nem puhából, nem fehérből:
Csak az árvai szegényből!

Hatalommal a rokon-had
Elfoglalta birtokunkat:
Ide látszik a ház orma,
Ide barnúl régi tornya,
Ide villog a vitorla.

Jaj! mert aki védelmezze,
Messze van az tőlünk, messze:
Levél oda el nem juthat,
Izenő szó oda nem hat,
Követ onnan hírt nem hozhat.

Mert szószóló nyelve néma,
Ótalmazó karja béna;
Sírba szállott szemünk fénye,
Az özvegynek a reménye,
Az árvának a törvénye!

Cserna vizén zúg a malom:
Más veszi a vámot azon;
Másnak zöldell a domb hátja,
Másnak a völgy selyem ágya, –
Még az Isten is megáldja!

Kérdezi majd a jövevény:
Bothi Bajnok hol van szegény?
Both elesett, a hű bajnok,
És az árvák, és az anyjok, –
Tudja Isten, merre vannak!”

Hunyad alatt egy kis házban
Ül az özvegy, földig gyászban;
Mint gyümölcs a fát, lehajtja
Nehéz gondja, gondolatja:
Neveletlen négy magzatja.

1856.

Arany János: Növünk együtt

Soknak lettem már, hogy élek,
A szemében szúró tüske:
De van még egy kicsi lélek,
Aki rám hiú és büszke.

Ez, hogy nevem is volt “hurcán”,
Most eszmél csak, most tanulja:
S lesi már, ha megy az utcán,
Rámutat-e mások ujja.

Eddig együtt voltunk gyermek,
Én másod -, ő első ízben:
Épűltek fa-tornyok, termek,
Pacskolódtunk porban, vízben.

De, hogy ő nőtt, én is nőttem;
Alig ismerünk egymásra:
Ő kisasszony lett előttem,
Én meg neki óriássa.

No, engedjük kedvét telni,
Ha okos lesz, majd elhagyja; –
Legalább még nem szégyelli
Hogy én voltam… a nagyapja.

1877. július 30.

Pósa Lajos: A kis növendék

Csörög a szarka,
Billeg a farka,
Ki lesz a vendég?
Egy kis növendék.
Régen ment Pestre,
Haza jön este
Vakáczióra,
Meleg czipóra.

Gazda befogat
Négy csengős lovat,
Megy a diákért,
Kedves fiáért.
Prüsszög a Büszke,
Tánczol a Szürke,
Repül a Sárkány
A szellő szárnyán.

Gyül a rokonság:
“Jön már!” azt mondják.
Már édes anyja
A csengőt hallja.
Gyorsan bevágtat
A szép négy állat.
S nem jön a vendég,
A kis növendék.

Leszállt a réten,
A faluvégen,
Kert alá kerűl,
Ballag egyedűl,
Lassan, titokban,
Majd ha betoppan:
Lesz meglepetés,
Sirás, nevetés.

Egyszer odaki
Koczog valaki,
Kaczag az apjuk,
Szalad az anyjuk
Fia elébe,
Zárja ölébe,
Boldog a vendég,
A kis növendék.

Tompa Mihály: Fecske, gólya

Téve hosszu, terhes útat
– Melyet a szél is megúnhat, –
Kikeletkor megjövétek!
Rongyos, szennyes volt a fészek…
Ezt a dolgot hozni jóra:
Volt az első, – fecske, gólya!

Ülni aztán a tojáson,
Lesve, várva, hogy kivágjon;
Majd nevelni a családot,
Mely öt-hat tagból is állott,
Védeni, gondoskodni róla:
Munka volt az, fecske, gólya!

S a kicsinyek hogy kiszálltak,
Vége lőn az enyhe nyárnak:
S mig a haraszt meg nem csördűl:
Utra keltek seregestűl
No biz ezért fecske, gólya!
Ide se jöttetek volna!

Nógrádi Pap Gyula: Hegyek között

Van házad, amelynek kertfái alól
A sárga rigónak vidám dala szól.

Van fegyvered is s mély hangu kutyád
S elhallani kürtöd a bérceken át!

Van pince hegyedben és ó-bora láng,
Hogy kedvre deritsen olykor, ha ivánk.

És tűzhelyed őrzi gondos feleség
S játsznak körülötte pajkos kicsikék!

Oh, mért szaladoznál még kincsek után?
Áldd érte a sorsot s többet ne kívánj!

Benedek Elek: Az árvák

Egyszer az utcán sétáltam
S ottan két kis árvát láttam.
Halljátok, mint következik,
Mit mondott az idősebbik.

“Akinek van egy krajcárja,
Az árvától ne sajnálja.
Nincs kenyerünk, nincsen tejünk,
Nincs, ahol megmelegedjünk.

Árvák vagyunk: apa nélkül,
De még inkább: mama nélkül;
Nincsen apánk, nincsen mamánk,
Nincsen nekünk meleg ruhánk.

Ó, ha apa, mama élne,
Bezzeg koldulni nem kéne,
De sem apánk, de sem mamánk,
Az éjjel is majd megfagyánk.”

Meghallá ezt egy nénike,
S az árvákat hazavitte.
Szobájába bevezette,
Soha el sem eresztette.

Dalmady Győző: Fecske a szobában

Fecske, fecske, mi jót hoztál?
A szobámba lopózkodtál:
Nincs-e meg a tavasz itten?
Azt keresed talán itt benn?

Nézd, a gyermekek bejöttek,
Téged vigan üdvözölnek,
Boldog ámulattal nézik
Könnyü szárnyad lebbenésit.

Hogy örülnek! hogy ujjongnak!
Hirül viszik az anyjuknak,
Nagy esemény! Együtt látod,
Csakhamar a kis családot.

Fiu mondja: az enyim légy!
Jó leszek én hozzád mindég,
Megetetlek, megitatlak,
Játékkal is mulattatlak.

Lányka mondja: mit üzennek,
Kik a távolban szeretnek?
Ha felőlök hirt adhatnál,
Még csókra is számithatnál.

Anyjuk mondja: jer le, jer le,
Megtanitlak szerelemre,
Puha meleg fészket rakni,
Kicsinyekért élni, halni!

De te mégy, az ablak nyitva,
Társaid már várnak vissza,
Köszönöd a szivességet –
Örökre elvesztünk téged.

Repülj hát, és mondd meg nékik:
Örök tavasz virul még itt:
Nézzék meg, ha erre térnek,
Milyen itt egy boldog fészek.