Élet témájú versek

Juhász Gyula: Károlyi Lajoshoz

Az életünk rövid, de a művészet
Örökebb, mint a földek és egek,
Mi elmegyünk, de a jövő ködébe
Lelkünk világa fényeket vetett.
A mi országunk nem való közétek,
Ti balga dúsak, kontár emberek,
És mégis mi vagyunk az igaz élet,
Az ősi és új s bár a szép ma vétek,
Bennünk van csak bocsánat bűnötökre:
Mi múló üdvöt váltottunk örökre!

Bródy Miksa: Fekete tündér

Úgy ahogy illett, ahogy kellett,
Tündér állott a bölcsőm mellett,
Csapzott hajú, vasorrú, bánatos
Fekete arcú, érdes és fagyos,
Fogatlan
Csupán a szíve égett, mint a katlan.

Hívatlan szem hogy meg ne lássa,
Fekete volt a suttogása,
Fekete volt a simogató kéz,
Tán száz esztendős gond! olyan nehéz
Az árnya,
És maró vértől piszkos volt a szárnya.

Vigyázott rám, úgy ahogy kellett,
A bölcsőm, majd az ágyam mellett,
Hogy ne jöjjenek semmikor elém,
Az arany hajú, hűvös fogú lény:
Az élet
És csábitgató, csaló szenvedélyek.

Fekete tündér bölcsőm mellett
Fekete vajúdásban ellett
Megannyi gondot, – sohasem gyönyört,
S így szólt, – a hangja bántott, meggyötört: –
Te árva!
Készülj a csendes, korai halálra!

Csapzott hajú, vasorrú tündér
A vágyakkal te is eltüntél,
Most körülöttem fáklyatűzben ég
Az élet; vak szemem felnyitva rég.
Most látok;
De hol a vágyak? hol az édes átok?

Nyugat, 1908/12-13. szám

Bányai Kornél: Óriás

Fejemben nap virul,
háborgó tűzzel talpig éjbe járok.
Ujjaimon sorsok ragyognak: gyürükbe verődött
népek és világok.

Arcomat fordítom
s föld ölében robbannak a magvak.
Varázsszemem ős titkokat érint s minden temetők
újra felkacagnak.

Talpam alatt tenger
tornyai dőlnek, rengnek a rónák.
Harsányan kiáltom szép tavaszi kedvek szíveket
győző indulóját.

Pillanatok s sziszegő
embertelen csönd csúszik a tájba.
Pillantásom riogó öreg kürt és mennybe csengő
iramok halála.

Agyakból születtem,
ó ködökből égig ér a vállam.
Kék messziségek: szerelmes leányaim ölelnek
s lobognak utánam.

1926., Esztergomtábor

Morócz Jenő: Közelg a hajnal

Közéig a hajnal, itt a gyógyulás,
Oh újra látom hát a kék eget!
Engesztelőn köszönt a napsugár,
Jöttömre még a lomb is integet.
Mohón szívom az édes illatot,
Mit enyhe szellő szárnya hoz felém,
Előttem minden olyan szép, derűlt –
Az életet ilyennek képzelém.

Új tetterő dagasztja keblemet,
Csapongó lelkem mindent átölel;
Oh mégis mily szép élni, küzdeni,
A viharokban nem lankadva el.
Termelni eszmét, szépet, nemeset,
Mit meg nem ért a nagy világ zaja,
S bár harczaim közt megszúr száz tövis:
Kiengesztel egy rózsa illata.

Sárosi Árpád: Aranyfüst

Dús ígéret minden ágon:
Karácsonyi mese-álom.
Reménycsengő, mind ezüst…
Fakó élet, aranyfüst.

Mesemondók sokan voltak,
Mesterei: bűvös szónak:
Idő, ember, jó és bün,
Meghallgattam, hittel, hűn.

Jöttek-multak, sok-sok évek,
Vége szakadt a mesének.
Üres lett az életüst:
Mind hazugság, aranyfüst.

Karácsonyi áldott álom:
Tudtam, ujra megtalálom:
Reménycsengő, mind arany…
Ujzsoltáros hangja van.

Mesemondóm, párom, sorsom:
Piros szál az élet-orsón,
Hullasd, hullasd a mesét,
Fel ne költs, ha véget ért.

Radnóti Miklós: Istenhegyi kert

A nyár zümmögve alszik és a fényes ég
magára vonta szürke fátyolát,
kutyám borzol, fölmordul s elrohan,
megugró árnyat lát a bokron át.

Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,
pucéran áll és félig halottan,
gyönge barackág ropog fölöttem
s terhével lassan a földre roggyan.

Ó, ez a kert is aludni s halni készül,
gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.
Sötétedik. Halálos kört röpül
köröttem egy elkésett, szőke méh.

S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?
bogárnyi zajjal száll golyó feléd,
vagy hangos bomba túr a földbe és
megtépett hússal hullsz majd szerteszét?

Álmában lélekzik már a kert, hiába
kérdezem, de kérdem ujra mégis.
Gyümölcsökben a déli nap kering
s hűvösen az esti öntözés is.

1936.

Ady Endre: Föl, föl, uram

Kihálom a testem és lelkem,
Kinyargalom rest magamat,
Valami tán marad,
Vagy tán nem is marad,
De nem marad vágytalan órám.

A titkos Élet szívvel szór rám
Fényekkel toldott fényeket,
Csak neked,
Csak neked élek, csak neked,
Vágy és anyádnak, aki: Élet.

Néha-néha úgy-úgy elszéled
Dölyföm, rangom, nevem, hitem
És semmiben,
Már-már semmiben
Sem bízok és szünök valómban.

Föl, föl, Uram, nem mindig jóban
Adódik az elélnivaló.
De élni: ez a jó
S úgy jó, ahogyan aki él
Álmomban, tettben vagy csak szóban.

Ady Endre: Tavasz a faluban

Pufók felhők, dalos fuvalmak,
Foltos fény-mezők a mezőkön,
Kínok a szívben. Ő jön, ő jön,
A szent Tavasz. Ideragyognak
Messze szivek és messze faluk.
Multból az ember s szántott kertből
Kukacot kapar a tyúk.

Hát jönni fog megintlen újra,
Újra uszítva, hitegetve?
Ősz lesz megint. Kinek van kedve
Ezt az ügyet végigcsinálni?
Hiszen a vágy már születve fut:
Télből az ember a halálba
S tyuk-ólba szalad a tyuk.

Czóbel Minka: Pávafogat

Kis királykisasszony
Mind befogja szépen
Négy fényes páváját,
Kocsikázni mégyen.

A csillámló fogat
Selymes réten halad,
Harmatos fű hajlong
Fényes tollak alatt.

Zölden, kéken csillog,
Aranyosan vész el,
Mind egymásba olvad
Mint zománczos ékszer.

Kis királykisasszony
Hófehér kezébe
Fehér orgona ág
Zöld bokorról tépve.

Nagy orgona-ággal
Hófehér kezében
Kergeti páváit
Végig a zöld réten.